2011/2. szám - Irodalomtörténet

TOLCSVAI NAGY GÁBOR
ALANY, SZUBJEKTUM
másik személy, az elbeszélő, legjellemzőbb módon impliciten, a jeleneteken kívül,
de az elbeszélés helyzetén belül. A résztvevő szubjektumok (szereplők) történetbeli
megjelenítése szemantikai értelemben fogalmi konstruálás, konceptuális kidolgozás
műveleteivel történik meg, egy másik szubjektum, az elbeszélő által.
Az elbeszélő azáltal válik szubjektummá, hogy saját nézőpontját a történet elbeszélés
folyamatában úgy érvényesíti, hogy mint konceptualizáló impliciten, közvetlen
önreferencia nélkül jelzi e nézőpont érvényesülését. Az idézett részletből
példaként kiemelt kifejezések (aztán meg, bizony, hiszen uramfi a) közvetlenül a beszélő
konceptualizálóhoz (mint beszélő alanyhoz), a beszédhelyzet központi
részéhez horgonyozzák le az elbeszélt történetet.
A szubjektivizáció fogalmi és nyelvi megkonstruálásainak változatossága rendkívül
nagy. Kosztolányi Dezső prózája kiemelkedő jelentőségű e tekintetben is,
szubjektumértelmezése a magyar próza alakulástörténetében a nyelvi megformáltság,
a konstruálás összefüggésében megkerülhetetlen.
Az Édes Anna egy korai jelenetében Vizyné a régi cselédjükre panaszkodik
férjének a kommün bukásakor.
Már az is gyönyörűség volt, hogy erről ily nyíltan, ily hangosan lehetett beszélni.
Vizy azonban nem kapott választ. Felesége csak bámult a semmibe,
tágranyílt, érdekes-szürke szemével. […]
– Vagy úgy – szólt Vizy, mert ő még mindig künn járt a tömegben, ahol
a történelem erjed, s a sors vaskockái zuhognak. 35
Az idézet utolsó mondatában a két metaforikus kifejezés (a történelem erjed, a sors
vaskockái zuhognak) nem Vizytől származik. Ez nem az ő párbeszédekben megnyilvánuló
stílusa. Itt valaki más szólal meg, legvalószínűbben az elbeszélő, akinek
az Édes Annában több hasonló megszólalása található. A metaforikus kifejezések
a mondatban szubjektivizáció eredményei: a nyílt jelölésű harmadik személyű szereplők
mellett az implicit, önreferencia nélküli elbeszélő is az elbeszélés része a
teljes szövegben. Bár a fenti idézetben a szereplő és az elbeszélő formálisan, grammatikailag
elkülönülnek (csak Vizy a nyelvtani alany), szubjektumként összekapcsolódnak,
amennyiben az elbeszélő azonosulni képes Vizy nézőpontjával,
hiszen Vizy „járt a tömegben”.
Bonyolultabb a Pacsirta alábbi idézetének utolsó mondatában a szubjekti vizáció,
amely szorosan összefügg a narráció és a szabad függő beszéd kettősségével,
amennyiben a főnevesített jelzők már nem az elbeszélő, hanem az egyik főszerep-
lő, Vajkay Ákos nézőpontjából fejezik ki, azaz értelmezik a látottakat, bár ezt
külön nem jelzi semmilyen grammatikai elem.
Attól, amit látott, hallott [Vajkay], kóválygott a feje. Nem mindent fogott föl
egészen, nem mindent értett. Zavartan nézett maga elé, s örült, mikor ismét
felgördült a függöny, és belemerülhetett a játék csinált, de mégis egyszerűbb,
áttekinthetőbb látványába.
A gésák japáni nyoszolyólányoknak öltözve énekkel, tánccal ünnepelték
Immári márki lakodalmát a krizantém ünnepén. Az is, kit Fehér tata ölelgetett.
A kis nőcskék, a taknyosok, szőkék, barnák, soványak, kövérek, mind
a gyönyör felé tartották csőrüket. 36
A részlet első három mondatában a grammatikai alany, vele megegyezve az elsődleges
figura és ágens E/3. személyben Vajkay. Az utolsó mondatban az elbeszélő
maga Vajkay, akinek konceptualizáló műveleteit a táncosnők értéktartalmú megnevezései
jelenítik meg, impliciten jelezve a jelenetben szereplő férfi egyidejű
elbeszélő, monologizáló voltát, és az ebből eredő nézőpontot. Vajkay egyszerre
a jelenet nyíltan megjelölt résztvevője objektivizált elbeszélésben, és a jelenet
implicit elbeszélője, szubjektivizáltan. Kosztolányi prózájában számtalan ilyen szabad
függő beszéd jellegű részlet található, amelyben nem egyértelmű, hogy az
elbeszélő vagy valamelyik szereplő beszél-e, és amelyben a beszélő (legyen az bárki)
közvetlen önreferencia nélkül impliciten az elbeszélés része.
Ez a poétikai eljárás nyílttá teszi a grammatikai alany és a szubjektum viszonyát.
A grammatikai alany referencialitásának egyértelműsége bizonytalanságba
vált át, a beszélő önreferenciája és a harmadik személyű szereplő referenciája egymásba
ér, tehát nem különül el határozottan, de nem is azonosul maradéktalanul,
folyamatos figyelemáthelyezéssel. A grammatikai alany mondat- és szövegtani
lehetőségeinek ilyen kihasználása ismét a szubjektum ontológiai értelmezésének
feltételeire irányítja a figyelmet.
Személytelenítés
A tárgyias irányzatok egyik nyelvi, poétikai fejleménye a személyiség háttérbe
helyezése, puszta dolgok megnevezése, a figyelem középpontba helyezése. Az
1950-es, 1960-as évek magyar lírájában is tapasztalható fejlemény a korábbi meg-
35
KOSZTOLÁNYI Dezső, Édes Anna, szerk, jegyz. VERES András, s. a. r. PARÁDI Andrea – JÓZAN
Ildikó – VERES András – SÁRKÖZI Éva – LIPA Tímea, Kalligram, Pozsony, 2010, 53.
36
KOSZTOLÁNYI Dezső, Pacsirta = UŐ., Pacsirta. Aranysárkány, szöveggond. RÉZ Pál, Szépirodalmi,
Budapest, 1989, 5–173., itt: 77–78.
196 IRODALOMTÖRTÉNET • 2011/2 TANULMÁNYOK 197