2011/2. szám - Irodalomtörténet

SZILÁGYI ZSÓFIA
való gondolkodásunkat, ráadásul arra is érdemes felfigyelnünk, hogy Czine munkái,
egyes részleteikben, sokkal használhatóbbak ma is, mint Nagy Péter első változatában
az ötvenes évek elején megíródott monográfiája.) Baranyai nemcsak
az önéletrajziság-elméletekkel lép párbeszédbe, de egyes gender-teóriákkal, illetve
az ifjúsági regény meghatározási kísérleteivel vagy meseelméletekkel is. És,
bár a könyvet olvasva néha volt olyan érzésem, hogy nem látom már Baranyai új
elem zési javaslatait a példás múltfeltárás és az elméleti keret vázolása mögött
(ezek a valójában bevezetésnek szánt részek, legalábbis az előszó tanúsága szerint,
a könyv disszertációváltozatában még hosszabbak és didaktikusabbak voltak), néhány
kimondottan innovatív meglátást fontosnak tartok kiemelni. Ilyenek (többek
közt) a Légy jó mindhalálig kapcsán a Bella kisasszony és Nyilas Misi viszonyát,
párbeszédeit, egymás melletti el-beszélésüket tárgyaló részletek, A boldog ember
mesei és mitikus értelmezhetőségét bizonyító fejtegetés vagy az Árvácskában a névadást
a hatalomgyakorlás eszközeként elemző fejezet.
A Móriczról mostanában születő munkáknak az író elfelejtésének, a körülötte
kialakult hallgatásnak az ostorozásán túl még egy kötelező eleme látszik megképződni:
ez pedig Esterházy Péter 1987-ben született, Utószó, szó, szó című Móriczesszéjének
megidézése, amelyben arról olvashatunk (sok minden más mellett),
hogy: „Itt áll előttünk egy író, akit kifosztott az idő.” A Fenyő D. György által
szerkesztett tanulmánykötet címe ugyanúgy erre az írásra utal, mint Benyovszkyé,
Baranyai Norbert pedig kötete zárómondatában hivatkozik Esterházyra: „egyre
biztosabban kijelenthető, hogy immár lassan múltként tekinthetünk arra az időre,
amely Esterházy Péter szerint sajnálatos módon kifosztottá tette Móricz Zsigmondot
és alkotásait a jelen olvasói számára.” (240.) Az Esterházyt zárlattá emelő
kötet amúgy a kortárs irodalom kánonalakító erejével kevéssé számol. Természetesen
tisztában van vele Baranyai, emlegeti is, hogy Móriczot nemcsak irodalomtörténeti,
de irodalmi érdeklődés is körülveszi mostanra, kérdésfeltevéseit, az egyes
művekhez való olvasói viszony számbavételét azonban az élő irodalom mozgásai
kevéssé alakítják. A magam részéről ezeket az irodalom felől érkező „súgásokat”
lényegesebbnek gondolom, de saját álláspontomat a legkevésbé sem kérem számon
Baranyi Norberten, akinek kötete ahhoz kétségtelenül jelentősen hozzájárul,
hogy a jövőben a Móricz-értelmezések már valóban ne a hallgatás felmutatásától
a Móriczot kifosztó időig íveljenek.
(Debreceni Egyetemi, Debrecen, 2010. [Csokonai Könyvtár, 47.])
B ÁRDOS LÁSZLÓ
Angyalosi Gergely: Ignotus-tanulmányok.
Közelítések az „impresszionista” kritika problémájához*
A klasszikus modernség 20. századi eleji – illetőleg már egy–másfél évtizeddel
korábbi – jelentkezéséről, irodalmi s kivált költői szemléletformáiról, műalakzatairól,
de még az esztétikum körein kívül eső, lélek-, gondolkodás-, sőt divattörténeti
orientációs törekvéseiről is nagyszámú könyv: egyéni és kollektív tanulmánygyűjtemény,
monográfia, pályarajz született. Mi több, ez az érdeklődés – mind
produktív, mind receptív oldalon – úgyszólván megszakíthatatlannak bizonyultbizonyulhat:
átível egymástól politikai, intellektuális, művészetelméleti szempontból
egyaránt gyökeresen eltérő korszakokon és berendezkedéseken egyaránt. Amiképp
azonban megvoltak – s esetleg megvannak – e lankadatlan kíváncsiság,
értelmezési és újraértelmezési vágy sűrűsödési pontjai, úgy a hiányok, a homályos
zónák, a (viszonylagos) érdektelenségbe vesző arcélek, alkotói pályák és mű- vagy
gondolkodástípusok is szívósan túlélik a múlt iránti érdeklődés alakzatait is újra
meg újra átrendező korszakokat s korszakváltásokat. Nem állíthatunk persze olyasmit,
hogy akár többszöri átértékelési hullámot is túlélő, akár a fél vagy háromnegyed
évszázad óta alig bolygatott alkotók vagy alkotói csoportok, műfajok, jelenséghalmazok
mintegy beledermedtek saját recepciós kategóriájukba, kultuszukba
vagy elfeledettségükbe, s nem is tagadhatjuk, hogy néhány izgalmas és nagy hatású
átlépésre – átléptetésre – akár a legutóbbi két évtizedben is fölfigyelhettünk
már. Bizonyos szerzőkről azonban makacsul hallgat a kor mind gyarapodó szakirodalma;
s talán még rosszabb, ha csupán a nevükhöz tapadó sémákat, sztereotípiákat
elevenítgeti föl, mellőzve műveik érdemi újraolvasását.
Ilyen szerzők akadnak még a legtöbbet tárgyalt szellemi, irodalmi fórum,
a Nyugat körében is – méghozzá az időben immár a legnagyobb távlatba került
„első nemzedék” képviselői közt. Különösen értekezőket hanyagolt el az utókor:
* A tanulmány az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával
született meg (a támogatás száma TÁMOP 4.2.1./B-09/1/KMR-2010-0003).
258 IRODALOMTÖRTÉNET • 2011/2 SZEMLE 259