2011/2. szÃ¡m - IrodalomtÃ¶rtÃ©net

More documents

Recommendations

Info

SCHEIN GÁBOR alapján – megpróbálta hosszú időre biztosítani politikai, gazdasági és kulturális hatalmát a Kárpát-medencében. Ugyancsak elkerülhetetlen – az itt vázolt elképzelések perspektívájából nézve pedig különösen az –, hogy tisztázzuk a viszonyunkat az irodalomtörténet-írás marxistának nevezett hazai hagyományaival, a velük kapcsolatban álló teljesítményekkel. A marxizmus ugyanis előírta az irodalmi jelenségek társadalomtörténeti, kontextuális megközelítését, az olvasást pedig egy történeti-szociális-etikai térbe is helyezte. A valóságos kontextusok megrajzolására azon ban ritkán kínált módot, mert felülírta őket az ideológia előre rögzített igazságaival. A marxista hagyományok alapos vizsgálata messze meghaladja ennek a tanulmány nak a kereteit, itt csupán a szükségessége rögzíthető egy megváltozott episzte mo lógiai helyzet né zőpontjából, mert az alternatív modernségek koncepciója felé ha ladva e hagyományok tükrében világosabban kirajzolódhat, miként érthető eb ben az esetben a kontextualitás. Az is nyilvánvaló, hogy azoknak a kutatóknak, és azoknak a kutatási irányoknak (a dekonstrukció, a posztkolonializmus és a femi nizmus bizonyos oldalai, Bourdieu és Giddens szociológiája stb.), akik és amelyek az alternatívákban, soknézőpontúan szemlélt korszakképek felvázolásáért tettek valamit, egyik kiindulópontjuk szintén Marx, illetve a Frankfurti Iskola filozófiája volt. A hatás és a marxizmusok továbbalakulása ma legerőteljesebben a nyugat-európai kulturális antropológia és szociológia tanszékek órakínálatán lát szik. Ezeket a marxizmusokat a kelet-európai változatoktól külön érdemes kezelni, még akkor is, ha az öszszefüggést éppen egy magyar, Lukács György kínos-fontos életműve jeleníti meg. E vizsgálat előtt most csupán annyi jelenthető ki biztonsággal, hogy az irodalomtudománynak kritikai tudománnyá kellene válnia, amely egyszerre képes reflektálni saját elbeszéléseinek ideológiai feltételezettségére és egy adott korszak szereplőinek, intézményeinek bonyolult és ellentmondásos kapcsolatokba rendeződő identifikációs eljárásaira, politikájára. A két aspektus együtt érvényesíthető. Hiszen foucault-i értelemben az irodalomtörténet-írás is ideologikus meghatározottságú diszkurzus, amely fennálló társadalmi rendszerekre támaszkodik, ugyanakkor a társadalmi cselekvés egyik formájaként képes e rendszerek kreatív használatára, képes olyan, szintén ideologikus jelölők (szimbólumok) létrehozására, amelyek befolyásolják, alakítják az alapjául szolgáló társadalmi rendszert. E folyamat megértése és kritikája a hermeneutikai tudás mozgósításával, egy másik korszak más diszkurzusainak tükrében lehetséges. Úgy vélem, ma éppen ez teheti az irodalomtudományt nélkülözhetetlen eszközzé annak érdekében, hogy a társadalom diszkurzív gyakorlatainak részesei (az irodalom is ezek egyike, akárcsak maga a politika) pontosabban értsék a társadalmi cselekvés játszmáinak szociokul turális hátterét. K ÁLMÁN C. GYÖRGY Reflexiók Schein Gábor dolgozatához* A következőkben az olvasó és a magam számára is megpróbálom rekapitulálni – ha nem is mindig Schein Gábor (a továbbiakban: SG) írásának rendjét követve – a szöveg gondolatmenetét, közben pedig (és ennek a szövegnek a végén) néhány problémára igyekszem majd rávilágítani. Nem egyszerű kibogozni – még ha a szerző igyekszik is írása elején megmagyarázni – a tanulmány célzatát. Feltesz egyrészt egy kérdést („Mi a narratív funk ciója a modernség fogalmának, és hogyan változik, ha az irodalomtudomány a műfaji innovációkhoz, a nyelv- és szubjektumszemlélethez kötött eszté ti kai szemlélet perspektíváit fel nem adva, de azokat a szubjektum társadalmi konstruált ságának szempontjaival kiegészítve, vagy az utóbbiakat fókuszba állítva alapvetően különböző történeteket kezd el mesélni a 20. század irodalmáról?” [204.]), mégsem látszik, hogy éppen erre keresné a választ (igaz, jelzi is, hogy erre a kérdésre – ma – nem tudunk válaszolni). Másrészt egy sor irodalomtörténet-írási próbálkozást tekint át hosszabban-rövidebben, amelyek nem is szükségképpen a mo dern fogalmára összpontosítanak, sőt. Szigorúan csak ideiglenesen és csakis a magam számára a szerteágazó dolgozat fő kérdésének azt tekintem, hogy hogyan lehet, hogyan érdemes, célszerű, gyümölcsöző irodalomtörténetet írni, milyen buktatókat kellene kikerülni, milyen más tudományokkal (aldisz cipli nákkal, megközelítésekkel) volna érdemes megtermékenyíteni az irodalomtörténeti vizsgálódást; emellett kritika alá veszi a jelenkori magyar irodalomtörténet-írás * Schein Gábor tanulmányának egy korábbi (de az itt közölttől lényegében alig különböző) vál tozatát 2011. február 9-én megvitatta az MTA Irodalomtudományi Intézetének Irodalomelméleti és Modern Magyar Irodalmi Osztálya. Az ott elhangzottakból – többek között Angyalosi Gergely, Bezeczky Gábor, Kappanyos András, Rákai Orsolya, Szolláth Dávid, Veres András hozzászólásaiból – felhasználtam valamennyit, s ezért hálával tartozom, de minden felelősség az enyém. A Schein Gábortól származó idézeteket követő oldalszámok jelen folyóiratszámra vonatkoznak. 226 IRODALOMTÖRTÉNET • 2011/2 VITA 227
KÁLMÁN C. GYÖRGY REFLEXIÓK SCHEIN GÁBOR DOLGOZATÁHOZ néhány alapvető irányát (vagyis igyekszik rámutatni a tévutakra is – „a magyar irodalomtörténet-írás közelmúltját szem előtt tartva” [204.]). Úgy látom – menthetetlenül leegyszerűsítve SG mondandóját –, hogy a modern magyar irodalom történetének elbeszélésében két dolog zavarja a szerzőt: a cél elvűség, valamint az, hogy az elbeszélés egyetlen elvet (transzcendens értéket, vezérfonalat stb.) tartson szem előtt (s a kettő nem egyszer össze is függ). Elég hamar bele is fog a dolgozat az előbbi probléma taglalásába; a bírálat célpontja Kulcsár Szabó Ernő tizennyolc évvel ezelőtt megjelent modern magyar irodalomtörténete. A dolgozat úgy érvel, hogy bár Kulcsár Szabó „nem a múlt jövőjeként értette a jelent, miként például Horváth János”, hanem „a jelen múltjaként értette a modernség korábbi szakaszainak beszédmódbeli változatait” – mégis, továbbra is foglya marad a teleologikus gondolkodásnak, hiszen „a jelen perspektíváit […] egyaránt a posztmodern állapot tapasztalataihoz kötve rögzítette” (205–206). SG szerint éppen a posztmodern jegyében volna lehetetlen „középpontok, a privilegizált nyelvek, a magasabb diszkurzusok” (206.) szemszögéből tekinteni az irodalom történetére, s éppen a posztmodern követelné meg, hogy „a hagyományozódást ne szerves történésnek tekintsük, hanem a folytonos újra-, félre- és másként értés szükségességéből táplálkozó nyitott és minden pontján problematikus folyamatnak.” (206.) Továbbá azt is szemére veti Kulcsár Szabónak, hogy például Petri Györgyről szólván A magyar irodalom 1945–1991 szerint a költő átlép ugyan „a posztmodernség korszakküszöbén”, de „az esztétikai világszemlélet individuuma mégsem válik egészen absztrakttá, beszéde az esztétikai zónán kívülről érkező »szociális«, »politikai« kihívásokra adott válaszként értelmezhető” (206–207.). Vagyis a könyv normatív módon, valamiféle elvárásként megfogalmazva kéri számon Petri egyértelmű posztmodern fordulatát. SG úgy látja, Kulcsár Szabó számára „a szociokulturális horizont […] nem nyelvi entitásként, hanem nyelven kívüli eseményszerkezet és referencia gyanánt odaérthető tényszerűségként jelenik meg” (207.), s ennek az a küzdelem az oka, amelyet Kulcsár Szabó a marxizmus, a magyarországi strukturalizmus, a „népi” ideológia és a nyugatos esztéta hagyomány ellen folytat az esztétikai szféra függetlensége érdekében. Vagyis mintegy kívül van tartva mindaz a kontextus, amely talán túlságosan is nagy szerepet kapott más, korábbi értelmezési keretekben (Rába György, Kabdebó Lóránt és Németh G. Béla teljesítményének elismerése SG szemében ezért is figyelemre méltó, ha nem is épp ellentmondásos). Ezek az érvek megvitathatók, s előrebocsátom, hogy többé-kevésbé egyet is értek velük. Viszont a bírálatot két olyan szövegrész övezi, amelyek ugyancsak mintha némi árnyékot vetnének a jeles irodalomtudós nézeteire, de kapcsolatuk SG Kulcsár Szabó-bírálatával korántsem nyilvánvaló. A dolgozat szerzője ugyanis először kitér arra a problémára, hogy nem bizonyul tarthatónak az a tétel, miszerint „a társadalmi modernitás és az irodalmi modernség egymást feltételező, szétválaszthatatlan, fejlődéselvű, szinkron folyamatok” (205.) volnának. Annak a meg alapozása volna SG e jelzésszerű érvelése, hogy talán érdemes volna felhagyni a célelvű, egyenes vonalú, folytonos fejlődést, előrehaladást feltételező irodalom tör téneti gondolkodással. Ezzel, úgy vélem, ismét egyetérthetünk, csakhogy így mintegy „ingyen”, az érvelés és bizonyítás megspórolásával kerül gyanúba Kulcsár Szabó irodalomtörténete: ráfogódik, hogy teleologikus és egyenes vonalú. Az irodalomtörténet bírálata után pedig – ugyancsak igen röviden – arról olvashatunk, hogy a „filozófiai hermeneutika és a recepcióesztétika annak az időszaknak az uralkodó interpretációs modellje volt a szellemtudományokban, amely a nyelven kívüli aspektusok hárításával a megvitatás nélküli felejtés politikáját mű velve lényegében kizárta az irodalomról folyó diszkurzusból a nemzetiszocialista múlt történelmi-társadalmi tapasztalatait.” (209.) Márpedig ha éppen ezek azok az értelmező modellek, amelyekkel Kulcsár Szabó nem bocsátkozik vitába, akkor ezzel a szerző óhatatlanul azt sugallja, hogy az irodalomtörténészt valamiféle von zalom fűzi „a felejtés politikájához”. Ráadásul SG röpke elmélettörténeti visszatekintése – bár elismerem, rendkívül szellemes és továbbgondolandó ötlet – kissé anekdotikusnak tetszik (a szó esetleges, véletlenszerű, nem kellően igazolt értelmé ben). Ez a két környező okfejtés tehát (a modernség alakulástörténetéről, valamint a recepcióesztétika és a nemzetiszocialista múlt viszonyáról) úgy ébresztenek ké telyeket Kulcsár Szabó munkájával kapcsolatban, hogy nem kötődnek össze a köz ponti érvelés vonalával. Visszafordítva mármost azt a kérdést, hogy kit/mit és miért tekint Kulcsár Szabó vitapartnerének: vajon miért tekinti – ami az irodalomtörténet-írás megújítását illeti – SG kritikája elsődleges célpontjának Kulcsár Szabó Ernőt? „Az ellenfelek, akik különbözőségüket hangsúlyozzák – írja ő maga –, csak azáltal képesek különbözni, hogy egymás számára jelentéssel bírnak, érintkeznek, és így többnyire sokkal több azonosságot vagy hasonlóságot hordoznak, mint amennyiről szívesen tudomást vennének.” (207–208.) Ezt az azonosságot vagy hasonlóságot SG és Kulcsár Szabó között én abban vélem felfedezni, hogy mindkét irodalomtörténész fontosnak tartja az irodalomtörténeti folyamatok poétikai szempontú vizsgálatát – s e tekintetben SG bírálatát egyoldalúnak érzem. Megjelenésekor (minden kisebb fenntartásom ellenére) azért örültem nagyon Kulcsár Szabó irodalomtörténetének, mert úgy láttam, a könyv nagyon határozottan, szigorúan (és persze mindezt át is lehet fogalmazni: vaskalaposan, mereven és így tovább) ragaszkodott a poétikai változás mindenkori regisztrációjához (és, igen, értékeléséhez). Ez olyan jelenség volt, amely csak nyomokban (éppen a korábban emlegetett, s amúgy talán más szemléletet képviselő idősebb pályatársaknál) volt jelen, s éppen ideje volt, hogy valaki következetesen érvényesítse ezt a szempontot. Azóta 228 IRODALOMTÖRTÉNET • 2011/2 VITA 229
Page 1 and 2: IRODALOMTÖRTÉNET A TARTALOMBÓL H
Page 3 and 4: TARTALOM 2011/2 TANULMÁNYOK HITES
Page 5 and 6: HITES SÁNDOR A MAGYARORSZÁGI IROD
Page 15 and 16: BODROGI FERENC MÁTÉ SZÉCHENYI IS
Page 27 and 28: BODROGI FERENC MÁTÉ művészetek
Page 29 and 30: TOLCSVAI NAGY GÁBOR ALANY, SZUBJEK
Page 41 and 42: AZ ALTERNATÍV MODERNSÉGEK KONCEPC
Page 43 and 44: SCHEIN GÁBOR AZ ALTERNATÍV MODERN
Page 51: SCHEIN GÁBOR AZ ALTERNATÍV MODERN
Page 55 and 56: KÁLMÁN C. GYÖRGY REFLEXIÓK SCHE
Page 57 and 58: DOBOS ISTVÁN „ÁLLNI LÁTSZÉK A
Page 67 and 68: SZILÁGYI ZSÓFIA BARANYAI NORBERT:
Page 69 and 70: BÁRDOS LÁSZLÓ ANGYALOSI GERGELY:
Page 75 and 76: BÁRDOS LÁSZLÓ osztály tudta, ho
Page 77 and 78: HOVÁNYI MÁRTON DÁVIDHÁZI PÉTER
Page 79 and 80: HOVÁNYI MÁRTON létrehozott szell
Page 81 and 82: SERESS ÁKOS IMRE ZOLTÁN: A SZÍNH
Page 83 and 84: SERESS ÁKOS tatását. Mindezek ha
Page 85: Ára: 500 Ft Előfi zetés egy évr

2011/2. szÃ¡m - IrodalomtÃ¶rtÃ©net

Create successful ePaper yourself

Delete template?

Save as template?