A phantasia Arisztotelésznél a Parva Naturalia alapján XXX OTDK ...

módosítják egy phantasmává, amely immáron az ellenséget prezentálja a félıs számára. Az,
hogy phantasmáról beszélünk, és nem aisthémáról, azt mutatja, hogy az érzékelés szituációja
eltér a normálistól. Jelen esetben az eltérés az érzékelı szenvedélyes lelkiállapota – ez bár a
phantasmához képest külsı, de az érzékelıhöz képest belsı tulajdonság. Az érzékelés során a
megfelelı járulékos érzéklet (hogy az nem az ellenség, hanem egy barát) tulajdonképpen nem
tudatosul az érzékelıben, mert mielıtt ez megtörténhetne, átalakul phantasmává, ami tévesen
(ellenségként) prezentálja az érzettárgyat. Ebbıl nem következik, hogy a phantasma
tévedéshez vagy nem normális érzékelési helyzethez lenne kötve. Pusztán annyi történik itt,
hogy a létrejövı phantasma intenzitása nagyobb, mint az eredeti aisthémáé, így elıbbi
elnyomja az utóbbit, csakúgy mint általában az érzékletek a gyengébb phantasmákat. 87
(3) A Nap példája a következıképpen értelmezhetı. Az elsı ítélet, „a Nap egylábnyinak
jelenik meg”, 88 a phantasia ítélete, ami által a phantasmák adódnak. Pontosabban az ítélet az,
hogy „A Nap egylábnyi átmérıjő”. Ennek olyan ítéletek mondhatnak ellent, hogy „A Nap
átmérıje nagyobb a lakott Földnél”. 89 Az elızıek alapján ez a második ítélet az elsıdleges
érzékszerv vagy a közös érzék, vagy a szív ítélete lenne – ez azonban nem érthetı. 90 Ha
azonban nem vesszük ilyen szigorúan az érvet, az utolsó kérdésre válaszolva ezt is
megérthetjük.
(4) A két lélekrész vagy képesség különbözı képességek szerint ítél. A phantasia úgy
ítél, hogy elfogadja a megjelenı phantasma tartalmát, azaz azt, hogy „az ellenség közeledik”.
A közös érzék azonban valami miatt (mert a phantasmák intenzitásukkal elnyomják az
aisthémákat, aminek a szenvedélyes állapot az oka) nem képes megfelelıen mőködni, így
elmarad az az ítélet, hogy a phantasma nem a látás szerint van. 91 „A jelenség minden esetben
megjelenik, de nem minden esetben tőnik igaznak, csak akkor, ha az ítélıérzéket gátolja
valami, vagy nem saját mozgása szerint mozog.” (DI 3, 461b5-7) Ha a közös, vezérlı érzéket
87 Vö. DI 3, 460b32-461a3. Vö. WEDIN 1988, 35-39: aisthémák is lehetnek tudatosulás nélkül.
88 Most eltekinthetünk attól a problémától, hogy ehhez a leíráshoz hozzá kell tenni, hogy milyen távolságban
lévınek tőnik, hogy milyen perspektívából tőnik ekkorának. Ezt figyelembe véve mondhatja Schofield, hogy itt
is nem-paradigmatikus érzékelési körülményekrıl van szó – annak ellenére, hogy Arisztotelész nem reflektál
erre, l. SCHOFIELD 1978, 262. Bár valóban leginkább a távoli tárgyak esetében fordul elı a tévedés (DA III.3,
428b29-30), de a méretre vonatkozó phantasma, minthogy a méret közös érzéktárgya a különbözı érzékeknek,
„paradigmatikus” körülmények között is lehet téves. Ezekben az esetekben Schofield szerint azonban nem
phantasmákkal, hanem aisthémákkal van dolgunk, l. SCHOFIELD 1978, 264.
89 Lásd DA III.3, 428b2-9.
90 Modrak szerint a kérdéses ítélet, ahogy a DA III.3-ban is, a doxa ítélete, tehát valami magasabb fakultásé,
valamiképpen a gondolkodásé, lásd MODRAK 1987, 101; ugyanígy WEDIN 1988, 55. Ez megkönnyítené az
értelmezést, de a szövegben ez nem szerepel, sıt az egész értekezés nem ejt szót a gondolkodóképesség
bármilyen szerepérıl a vizsgált jelenségekben.
91 Vö. SCHOFIELD 1978, 271. Szerinte az álom és a patológiás illúzió még a phantasmák között is abnormális.
15