Belépés a Gyémánt útra - MEK

128AZ ÚT BHUTANBA - kilencedik lejezelés elénk halmozta az egészet. Sem könyvei, sem példája nem illett a mivilágképünkbe. A könyvek összezavartak minket, mert minden szintenegyszerre adtak tanítást, a legegyszerűbb és a legmagasabb tantrikusszinteken is, ami pedig sok előkészületet és további információt igényel.A viselkedése sem volt könnyen érthető. Egyrészt egyértelműen speciáliserőkre tett szert hosszú visszavonulása alatt, másrészt azonban olyan dolgokatcsinált, amikről akkor azt gondoltuk, hogy mindenképpen elkerülendő:például bírált magas szintű tanítókat, még a buddhista iskolákvezetőit is. Karmapa volt az egyetlen, akiről sosem hallottunk tőle egyetlenpletykát sem, mivel a KARMAPA CSENNO mantra egyszer megmentetteaz életét, amikor kutyák támadták meg.Zseniális elbeszélőnek bizonyult. Mesélt az anyjáról, akinek az ő születésekornégy mellbimbója nőtt, melyekből őt szoptatta, a fiatalkoráról,amikor még Kínában volt tanár, és az idő előtti haláltól való félelméről.Először a taoisták élethosszabbító gyakorlatait végezte, aztán a lámák ösvényérelépett, és Tibetbe ment meditálni. Khamban találkozott a híresfrancia hölggyel, Alexandra David-Neellel, aki egyike volt az elsőknek,akik Tibetbe utaztak, és akik a buddhizmus inkább mágikus oldalátteozófiai szempontból közelítették meg. A kínai jógi szerint a nő nemvolt hajlandó egyesülésben lévő gyakorlatokat végezni a jógikkal, akiketa hegyekben meglátogatott, annak ellenére, hogy ez mindannyiuk számáragyors megvilágosodást eredményezhetett volna, és hozzátette, hogy ezmilyen kár. Azután tibeti, saját barlangjában eltöltött éveiről is mesélt,arról, hogy jöttek el hozzá a „dakinik", a felébredett belső bölcsességnői alakjai, és miképpen ösztönözték őt. Kétségtelenül tehetséges volt.Beszéd közben — tökéletes angolságát öröm volt hallgatni - kintről behívottegy kisfiút az ablak előtti csoportosulásból. A legjobb indiaihagyomány szerint sokan bámulták a furcsa embert és furcsa látogatóit.Pénzt adott a fiúnak, és azt mondta neki, hogy szerezzen momót.Jól ismertük a momót.Tésztába hajtogatott kis húsdarabkák ezek, melyeknagyon népszerűek a tibetiek körében. Mivel már több mint három évevegetáriánusok voltunk — azóta, hogy elkezdődtek a gyógyítások —, ésazok is akartunk maradni, elmeséltük, miért nem szeretnénk momót enni.Visszahívtam a gyereket, és lemondtam a rendelést, de a jógi megintmondott neki valami „momósat", és a fiú megint elszaladt. Azt gondol-