Belépés a Gyémánt útra - MEK

_77ötödik fejezet - AZ ELFELEJTEH VÖLGYtaláltuk. Havazni kezdett, és mire reggel felébredtünk, több mint fél méterhó borított mindent. Bár barátaink már előző este vissza akartak jönni,mi úgy éreztük, rendben vannak. A legjobb felszerelést hozták magukkal,ezenkívül a területen olyan erősek voltak a védelmező energiák, hogysemmi rossz nem történhetett velük. Amint újra leszállt az éj a magasfennsík felett, a havon át botorkálva barátaink is megérkeztek.Örültek a tűznek, az ételnek, s bár átéltek néhány húzós helyzetet, összességébenmégis minden jól ment. Mindketten speciális hegyi öltözetüketés matracukat dicsérték, segítségükkel kényelmesen tudtak aludni a hóban.Richárd egyszer hóvakság miatt majdnem belezuhant egy szakadékba.Másnap reggel elindultunk visszafelé. Nagyon szórakoztató volt lefelémenni, háton csúszva nagy távolságokat tudtunk megtenni. Azt is vártukmár, hogy minél hamarabb levehessük nehéz bakancsunkat, és felvegyükcipőnket, amiket a hordároknál hagytunk. Amikor azonban arra a helyreértünk, ahol a cipőknek lenniük kellet volna, nem találtunk semmit. Egykissé elégedetlenkedve mentünk tovább a kunyhókhoz, ahol a nagymamaés csapata élt.A nagymama azt mondta, hogy az emberek a cipőinkkel a völgy másikoldalán vannak, és nem tudja, mikor jönnek vissza. Ez eléggé felboszszantottminket, mert nyilvánvaló volt, hogy meg akarják tartani a cipőket.Közöltük, hogy még várunk egy órát, eszünk, és ha a cipők addig semérkeznek meg, felégetjük házaikat. Amikor egy óra múlva kezdtükelővenni a gyufát (persze soha nem gyújtottuk volna fel ilyen szegényemberek kunyhóit), hirtelen a legbátrabb és legöregebb hordár megjelentazzal, hogy éppen most találta meg valaki a cipőket. Újra tiszteletnekörvendtünk. Úgy gondolták, becsaptak minket, amikor túl magas bértkértek, és azzal, hogy kifizettük, elveszítettük tekintélyünket. Ezt mostanrateljesen elfelejtették, és Trisuliba is velünk akartak jönni, sőt méga csomagjainkat is ingyen vitték volna. Néha átadtunk nekik egy-egyhátizsákot, de közben megtanultuk, hogyan lélegezzünk, és már szinteélveztük a cipekedést. Igaz, könnyebbek is lettek a zsákok.Elértük azt a helyet, ahol tető nélküli Fordunk várt, és kifizettük az öregembert,aki vigyázott rá. A három hordárral a nyitott csomagtartóbanáthaladtunk azon a két kanyaron, aminek a szélein hullámlemez kunyhókálltak TrisuH bátor nevét viselve. Kísérőink ekkor láttak először várost;