Belépés a Gyémánt útra - MEK

41harmadik fejezet - SZABADSÁG A BÖRTÖNBENÚgy döntöttem tehát, hogy bevallom azt, amit már amúgy is bizonyítanitudtak.Tartottam magam ahhoz, hogy Hannah keveset, vagy semmit semtudott az üzleteimről. A kapcsolataimról pedig annyit mondtam, hogycsak egy Joe nevezetij arabot ismertem. Minden kihallgatásnál ezt atörténetet ismételtem el, és megmondtam a rendőröknek, hogy nemfogom feladni a barátaimat. A két rendőrnek ez nem nagyon tetszett, demivel a második világháború alatt az ellenálláshoz tartoztak, megértettékaz álláspontomat. Mindezek ellenére tudtam, hogy az ügyet a lehetőleggyorsabban bíróság elé kell vitetnem, még mielőtt megkapnák a vártinformációt a Közel-Keletről.így aztán egy szép reggel kést szúrtam a mellkasomba. Lassan és tudatosanvezettem a bordám mentén, úgy, hogy ne okozzak nagy károsodást. Afajdalom nem volt túl nagy, a legkellemetlenebb az a hang volt, amikoraz izmok elszakadtak a bordáktól. A mellkasomban lévő, markolatigbenyomott kés elég drámaian festett, és a hatóságok tényleg azt hitték,hogy öngyilkosságot próbáltam elkövetni. Börtönkórházba vittek, és azeljárás felgyorsult.Bár ez idő alatt csak egyszer láttuk egymást, Hannah és én állandó kapcsolatbanvoltunk. Naponta leveleztünk, és meg tudtuk mondani, melyikórában gondoltunk vagy éreztünk dolgokat, és ez mindig egyezett mindkettőnknél.A rendőrök, akik olvasták a leveleinket, hamar feladták, hogykijátsszanak minket egymás ellen, és egy híres pszichológus, akinekkésőbb odaadtuk a leveleinket, azt mondta, hogy sosem látott még ilyet.Amikor felfedeztem (paradox módon a börtönben) a legerőteljesebbmódszert a tudat felszabadítására, Hannah egyből megérezte. A kórházcellábanlévő társam, egy szerencsétlen flótás, aki bár rossz bőrbenvolt, ahelyett, hogy az állam széles szárnyai alá került volna, szabadúszóbetörő lett - nem rossz hatékonysággal. A története nem volt túl világos,úgy tűnt, hogy számára sem volt sok értelme, de nem tudtam nem együttérezni ezzel a frusztrált és kalandozó észjárású emberrel.Egy napon hallottam magamat, amint azt mondtam neki: „Neked meditációravan szükséged". Csak annyit tudtam erről, amennyit a tibetikönyvben olvastam, de hogy legalább megmutassam neki, hogyan nézki, felültem olyan egyenes tartással, amilyet a képeken és a Buddhaszobrokonláttam. Alig helyezkedtem ebbe a pozícióba, amikor valami