2004. április - Színház.net

INTERJÚAkit a dolgok megtalálnak■BESZÉLGETÉS ZARNÓCZAI GIZELLÁVAL ■– Most töltötted be az ötvenet. Volt ünneplés?– Képzeld el, hogy megleptek a BethlenTáncmûhelyben: a születésnapomon HorváthCsaba behívott próbálni. Mondtamneki, tôlem dolgozhatunk négyig-ötig,csak azt kérem, este ne próbáljunk. Csabaazt válaszolta, muszáj visszajönnöm estehatra, ki kell próbálnunk valamit. Elkezdtünkdolgozni a Médeián; egyszer csak aztkérte tôlem, nyújtsam ki a csillagszóróttartó kezem, forduljak meg, és a zene végénpillantsak fel a karzatra. Felnéztem, ésott ült fenn vagy ötven ember, majd egyszerrefölállt. Csaba, Tokai Tibor és VatiTamás titokban összehívott egy csomóegykori és mai kollégát. Vati két kislányaénekelt nekem, én meg bôgtem, de aztánéreztem, nem szabad sírnom, mert megijednektôlem.– Harminc éve táncolsz. Hogy választottálpályát, otthonról jött az indíttatás?– Az én történetemben nincs semmi különös:imádtam tornázni, szerettem produkálnimagamat, mint minden kisgyerek.Szívesen kérkedtem a testi lazaságommal,amit Isten adott nekem: átbucskáztam anyakamon, ide emeltem a lábam, odaemeltem a lábam – tornaórákon mindignekem kellett a gyakorlatokat bemutatnom.Akkoriban a MOM Mûvelôdési Házbantartottak gyerekeknek balettképzést.Hetente kétszer odajártam, ott is ment a„Gizi, te mutasd meg”. A balettintézetbôlrendszeresen jöttek ezekbe az iskolákbabalettmesterek megnézni, melyik gyerekneklesz érdemes majd jelentkeznie. HozzánkMerényi Zsuzsa jött – aki késôbb amesterem lett –, ô javasolta, hogy felvételizzek.Mentem, felvettek. Ott is produkáltammagam, az elsô négy évet – jó adottságaimnakhála – szinte kiráztam a kisujjamból.Egy idô után viszont elkezdtemhízni, és kapcsoltam: el kéne kezdenemvégre rendesen dolgozni. De nagyon lustavoltam, a lábamat meg kövéren is fel tudtamemelni. Az utolsó három-négy évetmegúszásos alapon csináltam végig, miközbenmindenki azt mondta: „te olyan tehetségesvagy, de kicsit fogyjál le.” Azt gondolom,megtûrtek, mert a vizsgákra mindigössze tudtam magam kapni, és nekemment a legmagasabbra a lábam.– Merényi mellett kik tanítottak még?– Fél évig a mesterem volt Bartos Irén,aki – most már ki merem mondani – meghatározószemélyisége az életemnek. Ô sajnoskiment külföldre. Nagyon sajnálom,hogy nem tudott tovább tanítani engem.Azt mondta: menjek a fenébe, azért, mertmegadattak a képességeim, még dolgozniis kéne. Én pedig erre összeszedtem magam.Addigra eldôlt bennem: táncos leszek,úgyhogy nem árt komolyan odafigyelni.Elkezdtem ésszel dolgozni. Egy naponpedig megláttam a tévében a PécsiBalett Bányászballadáját. Elvarázsolt, éscsak annyit tudtam mondani magamban:„Így is lehet táncolni?”– 1972-ben mentél Pécsre friss diplomával,tizennyolc évesen a nagyok közé. Egymagad?– Nem, az évfolyamunkból jött mégMagasházy Kati, akibôl késôbb ügyvédlett, meg Fehér Tibi és Szabó Tibi, akikaztán egy év után feljöttek az Operettbe,mert nem bírták odalenn. Én maradtam.Egy-két évvel elôttem végzettek voltak mára társulatban, például Prepeliczay Annamária,akivel most újra együtt játszunk aMédeiában.– Milyen volt a közeg, ahová be kellett illeszkedned?– Eck Imre személye mindent meghatározott.Tóth Sanyi, a társulat másik veze-XXXVII. évfolyam 4. szám2004. ÁPRILIS ■ 3 7