2004. április - Színház.net

INTERJÚkezdett színészként foglalkoztatni. Nagyonörültem neki, mert ez sokat pótolt. SajnosErzsivel nem volt idônk igazán közel kerülniegymáshoz: egyetlen darabban dolgoztamvele, aztán el kellett mennie. Zsótérralviszont szoros kapcsolat alakult kiköztünk. Azt hiszem, jól érezzük egymást.– Egyszer azt mondtad, ô az az ember, akiegy pillanat alatt el tud hitetni veled bármit.– Számomra ô olyan hiteles alak, akineka kedvéért, ha kell, levetkôzöm meztelenreis. Megkérdeztem ugyan magamtól a SarahKane-elôadás próbái alatt, hogy „normálisvagy te?” – akkor még csak negyvenhétéves voltam. Levetkôztem.– Nem féltél az „igazi színészektôl”, akikkelegyütt kellett játszanod?– Sokkal jobban féltem önmagamtól –addig a testemmel kellett dolgoznom, shirtelen az lett a dolgom, hogy hangokatformáljak meg. Annak ellenére féltem,hogy meggyôzôdésem: a táncnak legalábbannyira fontos eleme a színészet, mint aszínészetnek a mozgás. Akkor jó a színész,ha játékában a mozgás ôszinte beszéddelpárosul. Erzsinél, a Bernarda Alba házábanén alakítottam Maria Jozefát, az öregaszszonyt.Sírnom kellett és röhögnöm. Hathétpróbát megúsztam úgy, hogy nem kerültrám a sor – nyilván attól féltem, hogyfigyelnek. Aztán elért a végzet. Ott, akkorvalami olyan jött ki belôlem, hogy utánamár mertem játszani. Volt egy alapom,amire lehetett építeni.– Vannak átjárások a táncos és a színészéned között?– Egyre jobban össze tudom ôket hangolni.Itt elsôsorban alkati kérdések merülnekfel. Ha láttál Zsótér-elôadásokat,tapasztalhattad, hogy a színészeinek nincssanszuk megúszni a mozgást. Gondoljcsak arra, miket csinált Kuna Karcsi a III.Richárdban. Akiket lehetett, Zsótér megmozdított,és kihívássá tette a színészeiszámára, hogy mozgással is kifejezzék magukat.– A Rettegés és ínség Radnóti színházielôadásának te voltál a koreográfusa…– Igen, de nem az én ötletem volt felküldenia színészeket a falba vert ácskapcsokon– ezt Zsótér és Ambrus Mari közösentalálta ki, engem pedig azért hívtak, hogysegítsek: „hátha neked jobban elhiszik,hogy fel lehet mászni rájuk.” Egy idô utánolyan aktívak lettek, hogy szinte maguknaktalálták ki a mozdulatokat. Nem mindenszínészt ilyen könnyû megmozgatni. Meggyôzôdésem,hogy általában a táncosoksokkal fegyelmezettebbek náluk. Színésznekkoreografálni kicsit pszichológusimunka is: egyáltalán nem mindegy, hogyanközeledsz hozzájuk.– Nagyon leegyszerûsítve az jár a fejemben,hogy a tánc is az életbôl merít, azzal foglalkozik.Az emberek átlagos élettartama pedig márnem negyven év, mint ötszáz évvel ezelôtt. Miértennyire evidens, hogy egy középkorú – mégolykiváló állapotban lévô – mûvésznek enynyireritkán van helye a színpadon?– Ez érzékenység kérdése. HorváthCsaba például észrevette, hogy él körülöttenéhány idôsebb táncmûvész, akinek mégvan mit mondania a testével, és akirôl nekimég eszébe jut valami.– Az Alkonyodó címû koreográfiájárautalsz.– Ezt a lehetôséget hálásan köszönömCsabának. Arról a darabról nekem, nekünkiszonyú sok jó és rossz dolog jutottaz eszünkbe. De lássuk be: ezt nem leheterôltetni. Mindenkit más inspirál.– Te, ötvenéves fejjel, ereje teljében lévô, aktívtáncosként biológiai csodának számítasz.– Nem véletlenül járok fürdôbe, a Szecskába…Egyelôre nem panaszkodhatom.Nézd meg például Pongor Ildikót, háromgyereket szült, idôsebb nálam, és másféléve milyen gyönyörû volt, milyen remekültáncolt például az Imre Zoli-féle Asszonyszerelem,asszonysors felújításában. Ô az operaházivonalat viszi, pedig a modernben isóriási dolgokat tudna csinálni. Ha elkapegy számodra hiteles ember, akkor nemgondolsz a korodra. Jó, most már eszembejut, de a fenébe, mit tehetek, elfogadom.– MGP írt rólad egy gyönyörû portrét aNépszabadságban, és elég pikírten megjegyezte,hogy a mesterek mellett „féltehetségekkel”,„kezdôkkel” is fellépsz.– Éppen nekik akarok segíteni, velükdolgozom szívesen. Mert látok bennük valamit– de döntéseimben a saját önzésemis benne van. Nem véletlenül kezdtem elegyüttmûködni Csabai Attilával: amikor aCyber Gésákban dolgoztunk, Attila izgalmasalkotói periódusban volt, amihez nyilvánén is hozzásegítettem. Megtisztelôvolt, hogy gondolt rám, akárcsak GergyeKrisztián a Barbara L. címû darabjával.Krisztiántól olyan sokat kaptam, hogy énis tudtam neki segíteni. Egy pillanatig semérzem megalázónak vagy méltatlannakezeket a vállalásaimat.– Rengeteget dolgozol, mégis rosszkedvûneklátszol.– A rosszkedv életkori sajátosság. Azember ilyentájt elkezd gondolkodni: akkormi is van, mi volt eddig? Pedig semmi okomszomorúnak lenni. Talán túl sokat gondolkodomaz elmúlás, a lét, a meghalás miértjén– nehezemre esik ezt megfogalmazni–, de ettôl mindig rosszkedvû leszek.Aztán gyorsan elmegyek dolgozni, ésez egy idôre kimossa belôlem az ilyesmit.Pár hete meghalt a kutyusom, és ez iszonyúanfájt – mindig mindenhova, mégpróbákra is velem jött, otthon érezte magátmindegyik színházban. Hatéves volt, nemkellett volna elpusztulnia. Az a kutya nekemaz élettársam volt.Azon is sokat gondolkodom persze,hogy mi lesz tovább. Mert ezt a végtelenségignem lehet folytatni. Fiatalon a szépöregkorra gondolsz, hogy majd elhímezgetsz– mostanában el is kezdtem hímezni–, de most is csak magamat sajnálom –látod, ez is micsoda önzés. Nem az jár afejemben, hogy „mit adtam az emberiségnek”,hanem az: „én ennyit tudtam.” Eltöprengekazon, hogy hogyan éltem, mitcsináltam, hogyan, merre menjek tovább,hogyan múlok el, s addig hogyan érdemesélni.– És sorra ilyen töprengô szerepeket kapsz.– Igen, amelyek többé-kevésbé az elmúlásgondolatkörére épülnek. Nem vadászomrájuk: maguktól kapnak el. Muszájtovább élni. Elmegy az ember a fürdôbe,próbára, megnézi a Mednyánszky- és aMonet-kiállítást, a Frida Kahlo-filmet.– Saját munkákat nem tervezel?– Nem. Nincs meg bennem hozzá azadottság. Ha meglenne, akkor kitörne. Azmegint más kérdés, hogy bizonyos felkérésekinspiráló ereje kihoz belôlem fontosdolgokat. Együtt próbálkozunk, és én esetlegjobban meg tudok fogalmazni mozdulatbanvalamit. Alárendelt típus, beosztottvagyok, és ezt nem szégyellem. Szeretekbeosztottja lenni olyan embernek, akibenhiszek. És az ilyennek nagyon sokat tudoksegíteni, elôjönnek az ötleteim is.– A tanítás?– Nem szeretek tanítani, pedig kéne.Pontosabban nincs meg bennem az elhivatottságerre. A tanítást pedig – mint mindenmást – csak így szabad csinálni. A maifiatalok – hála istennek – sokkal célratörôbbek:ez belôlem hiányzik. Nem voltbalesetem, nem tört félbe a pályám, csakdolgoztam. Szerencsém volt, és igyekeztemjól tenni a dolgom. Mindent úgy élekmeg, ahogy jön. Nem tervezek. Még holnaputánrasem.AZ INTERJÚT KÉSZÍTETTE:HALÁSZ TAMÁSNemzeti Táncszínház olyanközönségszervezőket keres,akik szeretik a táncot,szívesen nézik előadásainkat,és szívügyüknek érzik,hogy minél szélesebb körbennépszerűsítséka táncprodukciókat.Érdeklődni és jelentkezni leheta Nemzeti Táncszínház titkárságán.Tel.: 201-8779, 201-8202.e-mail:info@nemzetitancszinhaz.huXXXVII. évfolyam 4. szám2004. ÁPRILIS ■ 3 9