Bleeding Bride - Fekete fivérek
Lehunyt szemekkel, kitárt szívvel hallgatni a kopjafák történetét érzelmek kavalkádját váltja ki, a szánalom, a düh, a gyönyör és büszkeség csokrában eltűnik a halál gondolata, a múlt jelenné válik, a jövő pedig nem más, csak egy lidércnyomás. Sötét sorozat apró részletei, csillogó sikerekre boruló árnyékok, legjobb emberek gonosz oldala, fagyasztó hideg a legnagyobb hőségben. Kopjafák írott krónikája, patyolat lelkek memoárja, melynek minden rejtett sarka oly fekete, mint az éj. „Bleeding Bride gyönyörű nyelvezettel, különleges képeket festve ír. Egyszerűen varázslatos a stílusa, mellyel még ezt komor történetet is felejthetetlenné teszi.” Vivien Holloway, a Végtelen horizont szerzője
Lehunyt szemekkel, kitárt szívvel hallgatni a kopjafák történetét érzelmek kavalkádját váltja ki, a szánalom, a düh, a gyönyör és büszkeség csokrában eltűnik a halál gondolata, a múlt jelenné válik, a jövő pedig nem más, csak egy lidércnyomás. Sötét sorozat apró részletei, csillogó sikerekre boruló árnyékok, legjobb emberek gonosz oldala, fagyasztó hideg a legnagyobb hőségben. Kopjafák írott krónikája, patyolat lelkek memoárja, melynek minden rejtett sarka oly fekete, mint az éj.
„Bleeding Bride gyönyörű nyelvezettel, különleges képeket festve ír. Egyszerűen varázslatos a stílusa, mellyel még ezt komor történetet is felejthetetlenné teszi.”
Vivien Holloway, a Végtelen horizont szerzője
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
ő vállán hevert a kettejük gondja– baja, de ebben a<br />
helyzetben nem titkolhatta el előtte, hogy egyelőre még<br />
nem vár rájuk az éhhalál.<br />
Most pedig eljött a nap, az elkerülhetetlen költözése.<br />
Úgy érezte, mintha végre elvágták volna a köteleit és<br />
szabad lehet. Úgy érezte, hogy végre boldog.<br />
Ami minket bélyegez meg, velünk él, s remélünk<br />
véle. Erőt ád a némaságban, ahol várunk a saját<br />
időnkre. Nem kértem soha jövőt, de a múltam<br />
enyémnek érzem, nem kötöm fel magam a kendőt,<br />
tapadjon máshoz a vérem. Nem vigasz, hogy másnak<br />
rosszabb, nem vigasz, hogy másnak se jár. Felejtés a<br />
gyenge jussa, gyalázat és lemondás. Csak annyi lesz a<br />
sírunkra írva: „A világ reánk sohasem várt.” Emlékezz<br />
a pontra, hol kezdtük, sok célra, hiú reményre, amit<br />
tettünk nem feledjük, legalább ezt hagyjuk örökbe.<br />
Falak ellen, széllel szemben,szüntelen kereszttűzben,túl<br />
nehéz erőre lelni, s hinni egy saját jövőben. Ha kérnék<br />
valamit mégis félek, az csak annyi lenne milyen volt<br />
tisztának lenni hadd ízleljem csak egy percre még…<br />
Csak egy percre még.<br />
Fivére búgó tenorja bemászott a bőre alá. Nem<br />
csodálkozott, hogy minden járókelő megáll egy<br />
pillanatra, ha meghallja. Percekre őt is hipnotizálták az<br />
eldúdolt sorok. Aztán visszazuhant a testébe. Egy<br />
rozsdás kulcscsomót tartott a markában. Úgy érezte, el<br />
kell dobnia, mert égeti. Mintha a pokol kulcsai lennének<br />
a birtokában, a pokolé, mi hazavárja tékozló
Change language