Új Kanizsai Újság - 2009. október 15-ei száma - Kanjiza

Ezelőtt hatvannégy éve történt
Visszapillants, emlékezés (folytatás)
Tekintettel arra, hogy a felszabadulás
korában a régi iskolarendszer tovább
élt, a négy elemi után következett
a nyolc éves gimnázium. Ezek szerint
a tantervben továbbra is jelen volt a
latin nyelv oktatása heti két órában, s
a magyarok idejében csak önkéntesen
tanult szerb-horvát (akkor még így hívták
mindaddig, amíg a politika nem választotta
szét szerb és horvát nyelvre)
nyelv most napi egy órában az órarendben.
Tanárhiány volt. Meg kellett oldani
a latin nyelv s a matematika tanítását
a rendelkezésre álló sok ideiglenesen
kinevezett tanerővel. Így találkoztunk
a katedrán Fábry Jenő atyával, aki latin
nyelvet tanított, Csincsák Endrével,
a volt s maradt magyar-latin szakos
tanárral, s besegített Simon Mihály (a
későbbi Gyükér Misa, diáknyelven elnevezett
régi tanár úr is).
A matematikát a felsőbb osztályokban
Heinrich József tanár úr tanította,
de rajta kívül sokan ideiglenesen besegítettek,
akik nevére már nem emlékszem.
Osztályfőnökünk Iván Gyula
volt, aki bizony nem sok évvel volt nálunk
idősebb, s elvégezvén az újvidéki
tanárképző főiskolát (akkor a gimnázium
után egy év alatt, mindössze két
szemeszter alatt kapták meg a beiratkozottak
a tanári oklevelet s a jogot a középiskolában
való oktatásra). Ő tanította
a biológiát. Benne közvetlen embert
ismertünk meg, aki fi atalságával híve
volt az új eszméknek, s sokban hozzájárult
a gimnáziumi ifjúsági szervezet
megszervezéséhez.
Újra találkoztunk Gaál János tanár
úrral, aki földrajzot tanított. Róla
s vele annyi élményünk volt, hogy az
egész gimnáziumi tanulásunk során elhangzott
csípős megjegyzéseivel még
ma is tudjuk szórakoztatni egymást.
Kivételesen jó humorú s jóindulatú
tanár volt, aki nagyon szerette a tantárgyát,
s igyekezett azt diákjaival is
megszerettetni.
A gimnázium tornaterme igen jó fel
volt szerelve. A magyarok ideje alatt
elkészült a bordásfal, de a svédpadot
tönkretették a hadikórház idején, a lovat
pedig „lenyúzták”, avatatlan kezek
elvitték a bőrhuzatot, de eltűnt az öltöző
felöli nagygerendára szerelt körhinta
is.
Az általános takarításhoz tartozott
a tornaterem szertárában halomba
összedobált diákkönyvtár rendezése.
Valahonnan, talán Újvidékről érkezett
egy bizottság, amelynek az volt a
feladata, hogy szelektálják az új rendszernek
megfelelő könyveket, azokat
egy nagy ládába dobálják, s ki tudja
hová vigyék. Ami azonban mindanynyiunknak
feltűnt, hogy a bizottságnak
csak az egyik tagja beszélte a
magyar nyelvet, míg a többi tag csak
bólogatott. Igazán nem tudom milyen
veszélyt jelenthetett a szocialista ifjúság
számára pl. A beszélő köntös vagy
Uz Bence, vagy a Légy jó mindhalálig
című kötet, mert azokat is a „szemetes”
ládába dobták. Az Uz Bence című
regényt magam loptam vissza, s eldugtam
a folyosó egyik szemetesládájában,
majd onnan hazavittem. Amikor
felhagytunk a „könyvtári anyag
rendezésével” a bizottság elküldött
bennünket haza, ők még maradtak a
szertárat közösen becsukni. Vagy öten
voltunk, akik osztoztunk a szemétre
dobott s onnan kimentett könyveken.
Ez a könyv még ma is a könyvtáramban
van. Panaszkodtunk Gaál tanár
úrnak az átéltekről, aki csak annyit
mondott, hogy „Emberek, ne vitázzanak
az elvtársakkal, mert ki tudja, milyen
szándékúak…amúgy is most az
lesz a divat, hogy ne szólj szám, nem
fáj fejem!” Csincsák tanár úr igen feldúlt
állapotban hőbörgött a történtek
felett, de óva intett a hallgatásra.
A tanítás első hete takarítással telt
el, mindössze összeállt az osztály vezetősége.
Meg kellett választani az
osztály elnökségét, azzal a kikötéssel,
hogy minden osztály megválasztott elnöke
egyben tagja a gimnáziumi ifjúsági
szervezet elnökségének. Néhányan
már előre tudták, kiket kell javasolni
mind az osztály vezetőségébe, mind az
osztálybizottság elnökének, ami felettébb
gyanússá vált, hisz a beterjesztők
mindennapos vendégek voltak a városi
Kommunista Ifjúsági Szervezetben
(SKOJ), amelynek a székhelye a főutcán
volt. Ma már az a ház nincs meg, ha
jól emlékszem most ott a piac van.
A tanáraink közül is választottak tagot
a gimnáziumi ifjúsági szervezetbe.
Oda Iván Gyulát jelölték, aki a megbízást
el is fogadta.
Érdekes volt a viszony, amely kialakult
a megalakult Jugoszláv Kommunista
Ifjúsági Szövetség vezetősége
s néhány tanár között. Talán ekkor
volt az első csalódásom néhány tanáromban.
Addig, amíg bizalmasan
beszélgettek vagy csak szóba álltak
velünk, igyekeztek bennünk táplálni a
megbuktatott rezsim gazdagait elnyomó,
s kisemmizésüket eredményező
helyzetüket bírálni, míg a nyilvánosság
előtt vagy épp az osztályban dicső
himnuszokat zengedeztek az új proletár
hatalom vívmányairól, különösképpen
szinte kérve az újonnan megválasztott
osztályelnökség jóváhagyási
bólogatását. Hallgattunk, nyeltünk!
Csak magunk között szerettük volna
tisztázni a megállapításainkat. Sok
mindent tudni véltünk, de az igazságot
csak a nagyérettségi bankettet követő
időben tudtuk meg. Néhány volt
tanárunkat szigorúan megfenyegették,
megígérve nekik, hogy taníthatnak, de
viselkedésükkel vagy kijelentéseikkel
rá kell szolgálniuk a Párt jóindulatára,
ellenkező esetben számukra nincs
munkahely, de megtorlás igen. „Mortuorum
ibi bene, ibi nihil” (a holtakról
jót, vagy semmit) értelmében neveket
nem említek. M. Cs. B.
„A furcsa az, hogy valaki, akiről azt
hisszük, hogy bennünk lakik, egyik
pillanatról a másikra válik tökéletes
idegenné. Egy idegen pedig hirtelen
belénk költözhet.” Tisza Kata
2009. október 15., csütörtök 15