Zenetörténet VIII. - Bécsi klasszicizmus II.

ZENETÖRTÉNET VIII. - BÉCSI KLASSZICIZMUS II.
Ennek következtében Haydn a darab zongoravázlatát teleirkálta olyan megjegyzésekkel,
hogy ez nem az ő ötlete volt, úgy kényszerítették, hogy ezt meg ezt írja. A zongorakivonat
korrektúráján J. G. Spazier kritikus meglátta ezeket a megjegyzéseket, és felhasználta őket
arra, hogy lesújtó kritikát jelentessen meg a szövegkönyvről. Swieten ezt nagy sértésnek
vette, és nagyon megneheztelt a zeneszerzőre, de Haydn hamar lecsillapította az öreg bárót.
1801 februárjában Haydnt megint reumatikus láz gyötörte, amelyből csak március közepe
felé épült fel. Március 29-én és 30-án elvezényelte a Krisztus hét szavát, majd április 24-én
lezajlott Az évszakok ősbemutatója, szintén a Schwarzenberg palotájában. Az előadást
másnap és május elsején megismételték. A siker nem maradt el. Ezután a császárné akarta
két egymás követő napon előadatni az udvarban a mester legújabb oratóriumait, ezekre az
előadásokra május 24-én és 25-én került sor. A szoprán szólót maga Mária Terézia Karolina
császárné énekelte. Haydn számára ismét szép anyagi hasznot hoztak az előadások,
egészségi állapota azonban végleg megrendült.
24. Az utolsó évek
1801-ben Haydn elkészítette a végrendeletét. Nagylelkű személyiségét mi sem bizonyítja
jobban, minthogy szakácsnőjéről és házmesternéjéről is gondoskodni kívánt. A szépnem
iránti vonzalmát bizonyítja a tekintélyes, nőkre hagyományozott örökség. A végrendeletben
szereplő nők többségéről azonban keveset tudnak a kutatók, az esetek többségében azt
sem sikerült kideríteniük, hogy pontosan milyen kapcsolatban álltak a zeneszerzővel. A
legtekintélyesebb örökség a két testvérre várt. Michael tehetséges és sikeres zeneszerző
volt, Johann azonban feltehetőleg csak közepes zenei tehetséggel rendelkezett. Ezt látszik
alátámasztani az a tény, miszerint negyvenévnyi kismartoni szolgálat után is csak igen
szerény pozíciót töltött be a hercegi udvarban, de Haydn mindvégig támogatta anyagilag,
ahogy egyébként családja többi rászoruló tagját is.
Utolsó éveiben a zeneszerzőn egyre inkább erőt vett az öregség. Egyre kevesebbet
komponált, viszont gondot fordított könyvtárának, zeneműveinek rendezgetésére,
katalogizálására, illetve művei kiadására. Leveleiben, feljegyzéseiben és egyéb
megnyilvánulásaiban is gyakran hivatkozott előrehaladott korára, és olykor idősebbnek
tüntetette fel magát, mint amilyen valójában volt. Hivatali kötelezettségei az 1800-as évek
elején már igen csekélyek voltak, de ő mindvégig igyekezett eleget tenni azoknak. 1802-ben
például levélben tájékoztatta Esterházy herceget, hogy nagy erővel dolgozik a szokásos évi
misén. A karmesteri teendőket már csak alkalmanként tudta ellátni, ezért Miklós herceg
kénytelen volt gondoskodni a helyetteséről. Először Michael Haydnt invitálta udvarába, de az
ekkor már a salzburgi hercegérsek szolgálatában működő zenész elutasította ajánlatát. Így a
herceg végül Johann Fuchsot nevezte ki másodkarmesterré, Haydn távollétében pedig
Tommasini lett felelős a kamarazenéért. Haydn Johann Nepomuk Hummelt javasolta a
zenekar vezetőjének, 1807-től pedig a zeneszerző tanítványa, Antonio Polzelli működött
Eszterházán, mint helyettes koncertmester és direktor.
32
MUNKAANYAG