Schmitt Jenő Henrik élete és tanítása.

43
zavar és megoldatlanság átkát nyögi az egész kor
és minden szenvedésének itt a végső forrása. A kor
maga még nem hatolt szenvedésének forrásáig, még
nem ismeri belső baját, még keres, kutat, izzik,
álmodozik, éli a maga sekélyes, tülekedő életét,
vakon tapogatódzik, küzködik sorsa ellen, egyúttal
sorsának játékszere. Egyik kérdés megoldása a
másikat veti fel, a megfejtett ok mögött ott sötétlik
a másik, az élet értelme és értéke felől ezer ellentétes,
zűrzavaros hang hallatszik. És a megoldást
sem komolyan, öntudatosan keresi ez a kor. Az élet
közelfekvő, sekélyes értékei, örömei, a közelálló
okok és célok sokkal vonzóbbak. Eleven erejük
sokkal harsogóbb, semhogy a végső dolgok – bár
sorsdöntő, de halk – finom hangzása a köztudat
világos és aktuális problémájává nőhetne.
A kor kényelmesen gyógykezelteti ezt a legsúlyosabb
betegségét az egyházzal, ezzel a vén és
konzervatív orvossal, aki valamikor sikerrel kezelt
hasonló betegséget, régi receptkönyvét azonban
nem frissítette fel és a jelenkor fájdalmas baját,
ezt az új kelevényt is a régi és már megszűnt
bajok módjára kezeli. A kor nem sokra becsüli a
vén orvost, nagyjában kuruzslónak tartja, de mert
saját baja súlyosságát nem ismeri, és a fáradságot,
mely a megismeréssel járna, kerüli, inkább túri a vén
orvost, tűri, hogy ott álljon születésénél, házasságánál,
halálos ágyánál, és gondtalanul bízza rá gyermekeit,
is, mert így kényelmesebb s mert gazdasági életében