Schmitt Jenő Henrik élete és tanítása.

63
világosan mutatkozik a modern ember gondolatvilágában,
akarásában és tetteiben. Gondolatvilágán
féregként rágódik a kétség, a bizonytalanság, mely
az »ignorabimus«-hoz vezetett és ettől homályos a
látár.a, bizonytalan az értékbecslése, akarása, életcélja,
tettei. Hinni már nem tud, megismerni még
nem képes. Mint valami magasabb szeszély lapdája
hányódik az eseményekkel. Mikor kicsiséggel foglalkozik,
érzi, hogy nagynak született, érzi a korlátozottság
fájdalmát, – és mikor nagyra tör, –
viszont kicsiségét, gyengeségét érzi. A nagyot a
kicsiben keresi, majd a kicsit a nagyban, de egyiket
se találja, csak az ellentmondás és a reménytelenség
ásít rá a kérdések mélyéből. A kor embere és
ezzel a kor maga meghasonlott önmagában. Tolstoj
új vallást keres, Nietzsche beleőrül a véges öntudat
és végtelen tudat ellentétébe, Ibsen, a költőjós,
a modern ember tragikus belső meghasonlottság
gát testesíti meg drámáiban. Schmitt meglátja és
hirdeti, hogy a mai emberfaj szörnyű tragédia
előtt áll.
Az idealizmus sem segített az emberen. A végtelen
öntudatot megteremtette ugyan és egybehangolta
a végtelen tudattal, de a véges világ eltüntetése,
letagadása árán. Mit ér az ilyen harmónia,
mikor az ember mégis csak a földön jár, súlya van
és állati teste- A megtagadott valóság tragikusan
érezteti erejét. Az idealista a szabad éterben száguld
az öntudat szárnyán, nem látja a földet ezt a kemény