Julesz Béla Dialógusok az észlelésről - Polc.hu

1. Mi a látáskutatás?
Szerző: Mondd meg nekem, György, szerinted mi a boldogság?
Békésy György: Egyszerű, Béla. A boldogság egy jó kísérlet.
(Honolulu, 1968. január)
A: Ez az első beszélgetés szólhatna a tudományos kutatásról általában: azonban,
mint látáskutató, a szakterületemre fogom magam korlátozni. Fogok egy kicsit
általánosságban is spekulálni a tudománynak mint emberi vállalkozásnak a fő
célján, a tudás elmélyítésén túlmutató értelméről.
Kezdjük azzal, hogy megkülönböztetjük a „tudomány muzeális darabjait” a
„tudomány mindennapos művelésétől”, annak ellenére, hogy a kettő szorosan
összefügg. Az első kategóriába esik számos tény, elmélet és eszköz (amelyek
közül egyeseket ma is érvényesnek tartanak, másokról bebizonyosodott, hogy
hamisak vagy nem működnek), amelyek tankönyvekben és archív folyóiratokban
is fellelhetők: a vakfolt létezése, a vízesés-illúzió, a sztereoszkóp, Fechner
törvénye, a háromszín-elmélet, stb. A múzeumi tárgyakhoz hasonlóan, a divattól
függően egyes darabok kiállításra kerülnek, mások pedig a raktárba. Azt az
álproblémát például, hogy hogyan fordítja meg az agy a retinán kialakuló fordított
képet, George Stratton tisztázta (1896), mikor megmutatta, hogy fordító
prizmák néhány napi viselése után a kép valóban képes megfordulni, ha a megfigyelő
szabadon mozoghat környezetében. Évtizedeken keresztül minden generáció
meg akarta ismételni ezt az eredményt, egyre növekvő sebességekkel. A
legújabb példa Ivo Kohleré (1941, 1951), aki fordító szemüvegben motorbiciklizett
Innsbruck utcáin. Biztos vagyok benne, hogy valaki kipróbálja majd ezt a
kísérletet hangsebességen is!
B: Azt hiszem, Kohler olyan lencséket használt, amelyek a látvány tükörképét
mutatták, azaz a bal-jobbot jobb-ballá alakították. Néhány napi viselés után azt
figyelte meg, hogy a mozgó világ iránya helyreállt, de a rendszámtáblák megmaradtak
a tükörképüknek. Ezen felül Kohler valódi perceptuális plaszticitást is
talált a puszta proprioceptív átrendeződésen túl. Azt figyelte meg, hogy a prizmák
színes szegélyeket eredményeztek, (a kromatikus rendellenességeknek köszönhetően),
de néhány nap után ezek a szegélyek eltűntek. A prizmák levétele
után persze egy rövid időre újra megjelentek.
Steward Anstis egy olyan szerkezetet erősített a szeme elé, amely átfordította
a külvilág luminancia-eloszlását. A fekete fehérré vált és viszont, a sötétszürke
világosszürkévé, és így tovább. Az ilyen negatív képek elég zavarba ejtők: egy
ismerős arc vagy tárgy felismerése sem könnyű. Anstis azt akarta megtudni,
hogy ugyanúgy tudunk-e alkalmazkodni a negatív képekhez, mint a fordítottakhoz.
Magyarul, meg lehet-e tanulni azt, hogy a negatív képek ugyanolyan
17