Julesz Béla Dialógusok az észlelésről - Polc.hu

hogy bizonyos vizuális ingerekre reagáljon – ki tudja megmondani, hogy e képességből
mennyi maradt meg a mi idegrendszerünkben? A fizika – az élettudományokhoz
hasonlóan – szintúgy továbbléphet egy olyasfajta kérdés kutatásával,
amely azt feszegeti, milyen egyéb univerzumok alakulhattak ki a Nagy
Bumm után, és milyen törvények alakították ki történelmüket. Ennek megválaszolása
természetesen nem az én feladatom. A pszichobiológia alapkérdése –
képletesen – a játék (az ember központi idegrendszere) struktúrájának leírása. A
játék szabályai (feltéve, hogy pszichokémiai természetűek) már kevésbé érdekesek.
Ez a tény viszont alapvetően megkülönbözteti kutatási módszereit egy fizikuséitól.
B: Van szerencsém ismerni episztemológiai témák iránt érzett vonzalmadat, éppen
ezért meglepő lenne, ha e dialógus nem nyúlna hosszúra. Emlékszem, gyakran
hangoztattad azt a meggyőződésedet, hogy egy pszichológiai elméletet igen nehéz
– vagy egyenesen lehetetlen – megcáfolni.
A: Márpedig rövid lesz a dialógus, azért is, mert meredek dolog vitatkozni elméleteim
szerepéről csupán általános szempontok alapján. (Következő párbeszédünk,
amely a matematika szerepét vizsgálja a pszichobiológiában, már sokkal
hosszabb lesz) Mindazonáltal a matematika egy kutatási területen gyakran akkor
lép be a képbe, ha ott már van mit konkretizálni. Az a kevéske elmélet viszont,
amely a pszichológiában eddig felmerült, olyan bizonytalan, hogy érvényességüket
nehéz eldönteni. A pszichológusok szeretnek élesen fogalmazni –
így minél többet változtatunk, annál kevésbé lesz nekik szimpatikus az elmélet.
Például itt van a „bűvös hetes (plusz – minusz kettő) szám”-ként ismeretes –
igen forradalmi – kognitív elmélet, mely George Miller (1956) cikkéhez, illetve
annak előfutáraihoz (Pollack, 1952, 1953) fűződik. Ez az „elmélet” feltehetően
az egy adott pillanatban kezelhető maximális számú adat mennyiségét határozza
meg. Mondjuk, amennyiben hirtelen felvillantják előttünk négy kő képét, azokat
igen gyorsan meg tudjuk számlálni, ha azonban már öt, vagy több kőről van szó,
hibázni kezdünk. E hibahatár – mely 5–9 adatnál jelentkezik – ugyan nem olyan
egzakt, mint egynémely fizikai állandó, azonban az emberi agytevékenység számos
jelenségére még így is alapvetően alkalmazható. A gond ezzel a határértékkel
csupán az, hogy vannak olyan esetek, ahol nem érvényes. Négy kavics felfogható
például egy magasabb perceptuális nyaláb együtteseként, amelyet tetragonnak
neveznek (ilyen például egy négyzet) – így tehát négy négyzet észlelése
válik lehetővé. Magyarul tizenhat kavicsé. Ismeretes: a sakkmesterek képesek
egy egész sakktáblát emlékezetből reprodukálni, de csak akkor, ha az egy mesterjátszma
egyik reprezentációja. Ha tehát véletlenszerű konfigurációt mutatunk
nekik, ugyanolyan gyengén szerepelnek, mint egy kezdő: körülbelül négy bábu
elhelyezkedését képesek felidézni. Egy nagymester komplex egységekben gondolkodik,
mint például: „a király sáncolva van, és a jobb oldali huszárt fogja
egy gyalog”- általában négy ilyen összetett egység elég az egész tábla újrafelidézéséhez.
A „bűvös hetes szám” nem éppen hasznos elv, ha nem írjuk körül
pontosan, hogyan működik az efféle bonyolult kognitív egység konstruálása és
42