Julesz Béla Dialógusok az észlelésről - Polc.hu

More documents

Recommendations

Info

A. Nagel (a harmadik német kiadás (1909) előszavában és annak angol fordításában a következőképpen mentegetőzik azért, hogy a végső (harmadik) kiadás alapjául a második helyett az első kiadást választották: „…a következő kérdés az volt, hogy az első vagy a második kiadás szövegét válasszuk. Erre a célra kétségtelenül a későbbi vátozat választása volt természetes. Hogyan is dönthetne úgy egy szerkesztő, hogy figyelmen kívül hagy bármely változtatást vagy módosítást, amelyet a szerző hajtott végre?… Érdekes módon a második kiadásban bevezetett változtatásokat és kiegészítéseket sokkal inkább megkérdőjelezik, mint az első kiadás tartalmát… Jelenleg tehát nemcsak, hogy könnyebb, de bölcsebb is a felújítást az első kiadás biztos talaján vállalni, ahelyett, hogy megpróbálnánk a második kiadás tentatív vizsgálatait összhangba hozni. Nem azt értem ezalatt, hogy ez a tudománytörténet szándékos elferdítése volt; mégis, a fókuszált figyelem korszakalkotó vizsgálatát majdnem egy évszázadon keresztül elzárták azok elől a tudósok elől, akik nem értettek németül! A történelem eme szokatlan megfordítása nagyon sajnálatos, és remélem, hogy az 1866-os kiadás angol fordítása megismerteti az angolul beszélő nyilvánosságot Helmholtz monumentális örökségének teljes területével. B: Jó nagy hűhót csaptál a Helmholtz-sztori körül, legalábbis ami a fókuszált figyelem kihagyását illeti. Valószínűleg figyelmen kívül hagytad azonban egyik kedvenc munkatársad, Engel, a holland kutató egy cikkét (1971), aki természetesen olvasott angolul és németül, és a HPO angol fordítású szövegében (tehát az első kiadásban) talált némi célzást rövid időre bemutatott, sztereoszkopikusan összeolvasztott képekben történő fókuszált figyelmi keresésre. Helmholtz megismételte Dove (1841) klasszikus kísérletét, aki egy elektromos szikra által létrehozott tachisztoszkopikus felvillanást használt sztereoszkopikus képek megvilágítására, és akinek az eredményeiről a HPO Dover újranyomásának 455. oldala számol be, a következőképpen: „…bonyolult, számos részlettel rendelkező sztereoszkopikus képek esetében, a néző nem kap azonnal egy tiszta benyomást az egész látványról, és több szikrára is szükség lehet, hogy az egészre fény derüljön. Különös tény egyébként, hogy a megfigyelő kitartóan nézheti a két nyílást és pontos egybeesésben tarthatja őket, és ugyanakkor a figyelmét a sötét mező bármely általa kívánt területére tudja összpontosítani, így amikor a szikra jön, csak arról az adott területről lesz benyomása… Lehetséges tehát, egyszerűen tudatos és akaratlagos erőfeszítés révén, egy tökéletesen sötét és vonások nélküli mezőben a figyelmet egy határozott pontra fókuszálni. A figyelem elméletének kialakításában ez a legmeglepőbb kísérlet, amit el lehet végezni.” Engel volt az (1971), aki több mint egy évszázaddal később belevágott az egyetlen rövid felvillanás alatt megfigyelhető „láthatósági terület” méretének tanulmányozásába, és vizsgálta azt a kérdést, hogy ezt a figyelem hogyan növelheti, valamint hogy ez a terület hogyan függ a (kontextusba ágyazott) inger láthatóságától. Engel „láthatóság” fogalmát ma a „textongrádiens erősségnek” neveznénk. Annál is érdekesebb, hogy megfeledkeztél Engelről, mert egy holland munkatársaddal, Ben Krösével jelentős erőfe- 24
szítést tettek arra, hogy folytassátok a munkáját (Kröse és Julesz, 1989). Nem zavarba akartalak hozni a feledékenységeddel, csak azt akartam szemléltetni, hogy milyen hiábavaló megírni egy könyvet. Ha az elején eszedbe jutott volna Engel, a monográfiád eléggé eltért volna a jelenlegi változattól. De folytasd csak a tudományos elsőbbségi jogokról szóló gondolataidat. A: Nem felejtettem el az Engel-cikkben szereplő Helmholtz idézetet; csak hullámzott a figyelmem. A HPO második kiadásában a kihagyott rész általánosabb és részletesebb, mint a harmadik kiadásban található. [Egyszerűen csak azért hoztam fel azt a mulasztást, mert próbálom megmagyarázni, hogy a pszichológusok angolul beszélő köre miért nem tudott Helmholtz figyelemmel kapcsolatos vizsgálatairól, de fenti megjegyzésed után nincs több kifogásom.] Egyébként Dov Sagi és én megmutattuk, hogy amikor a megfigyelőnek azonosítania kell egy, a fixáción kívül eső tárgyat (mondjuk egy T-t vagy egy L-et) – ami elég nehéz feladat –, ez az észlelési aktus szenzitizálja a célpont környezetét, és lehetővé teszi egy egyébként láthatatlan aprócska pont észrevételét is (Sagi és Julesz, 1986). Ezt a megnövekedett területet „a fókuszált figyelem rekeszének” neveztük el, és megmértük annak formáját az excentricitás (vagyis a fixációs ponttól való távolság) függvényében. Nemrégiben megtalálták Leonardo da Vinci egyik elveszett naplóját, és megtudtuk, hogy a golyóscsapágyat is feltalálta. Ez a tény puszta történelmi érdekességnek tűnt, hiszen azok a feltalálók „számítanak”, akiknek közvetlen hatásuk volt az emberi ügyekre. Azért említem ezt a tényt, mert számos látással kapcsolatos dolgot generációk fedeztek fel újra és újra, 30–60 éves időkülönbséggel. Ennyi idő alatt egy tudósgeneráció eltűnik a pályáról. A fiatalabb generáció tagjai közül sokan – akik tartózkodnak attól, hogy a régi irodalmat olvassák – újra felfedeznek valami rejtélyes jelenséget, ami jól illeszkedik valami újabb elméletbe és nincsenek tudatában annak, hogy hasonló okokból, egy vagy két generációval korábban valaki más már beszámolt ugyanarról a jelenségről. Első monográfiámban (Julesz, 1971) az olvasó féltucat kötőjeles névpárt talál. Az első annak a kutatónak a neve, aki újra felfedezte a jelenséget és akit „a” felfedezőnek tartanak, a második a valódi felfedező (általában évtizedekkel vagy generációkkal korábbról). Természetesen egy furcsa jelenségnek lehetnek még korábbi felfedezői is, akiket a történészek még nem azonosítottak. Ennek ellenére, az újrafelfedező nevét azért tartottam meg, mert elismerést érdemel, ha valaki sok éven át megúszhatja, hogy bárki megemlítené a valódi felfedező nevét: érdemben hozzájárult a tudományhoz, hiszen egy elfelejtett tényt hoz vissza a köztudatba. Amikor a tudomány űzésére kerül a sor, e vállalkozás munkásainak motívumait nem lehet elkülöníteni azoktól a motívumoktól, amelyek bármely más törekvésben vezetik az embereket. A kíváncsiságtól és a játékosságtól kezdve a hiúságig és mohóságig minden lehetséges erő számításba jön. Ebben a tekintetben a tudósok hasonlítanak a legtöbb emberre, de érzelmeiket és hajtóerejüket egy egyedi vállalkozásra összpontosítják: új tudást akarnak szerezni. A tudo- 25
Page 1: Julesz Béla Dialógusok az észlel
Page 4 and 5: Test és lélek sorozat Sorozatszer
Page 6 and 7: Tartalom A szerkesztő megjegyzése
Page 8 and 9: Köszönetnyilvánítás Szeretném
Page 10 and 11: Bevezetés Diák: Professzor úr, t
Page 12 and 13: Második elméleted, azzal a sejté
Page 14 and 15: Azt is szeretném hozzátenni, hogy
Page 16 and 17: I. rész Dialógusok általános t
Page 18 and 19: ismerősek legyenek, mint a pozití
Page 20 and 21: letlenek, a tudós életének egyé
Page 22 and 23: csak hogy kitűnő volt a disszert
Page 26 and 27: mány legfontosabb aspektusa az az
Page 28 and 29: 2. Az alkotás folyamata: konjugác
Page 30 and 31: fogalmaira térnék ki. Ezek a megk
Page 32 and 33: 2.3. ábra. Az elsőként Schumann
Page 34 and 35: korabeli vezető szaktekintélye, K
Page 36 and 37: 3. Az elméletek szerepe a pszichob
Page 38 and 39: neáris. Erős inger esetén az ös
Page 40 and 41: mint valódi modellek írták le. J
Page 42 and 43: hogy bizonyos vizuális ingerekre r
Page 44 and 45: lehet akár dajkamese, akár egy el
Page 46 and 47: 4. Matematika és pszichológia Ha
Page 48 and 49: fontosabb, hogy megtaláljuk a megf
Page 50: dik, és valószínűbb, hogy tény

Julesz Béla Dialógusok az észlelésről - Polc.hu

Create successful ePaper yourself

Delete template?

Save as template?