BUDAPEST LEVEGŐSZENNYEZETTSÉGÉNEK TÖRTÉNETE

BUDAPEST LEVEGŐ SZENNYEZETTSÉGÉNEK TÖRTÉNETE
esett, és csak a késő középkorban indult ismét növekedésnek Közép-Európában,
majd az amerikai kontinensen megnyitott bányáknak köszönhetően. Az ókorban
az ólom olvasztását nyitott kemencékben végezték; becslések szerint a kitermelt
és megmunkált ólom mennyiségének mintegy 5%-a kerülhetett ezáltal a levegőbe.
80 000 tonna éves kitermelt mennyiséggel számolva, mindez 4 000 tonna légköri
emissziót jelentett (Makra és Brimblecombe, 2004).
A legkorábbi időkből származó jégminták vizsgálata lehetővé tette az ólomtermelés
kezdete előtti háttérérték megállapítását, amely 0,5 pg/g-nak (1 pg = 10 –12 g)
adódott. Ekkor a légköri ólom teljes mennyisége természetes, főként talajeredetű forrásokból
származott, amit igazol a földkéreghez viszonyított dúsulási tényező 1-hez
közeli (EF = 0,8) értéke is. (Egy aeroszol összetevő felszíni kőzethez viszonyított és
például az alumíniumra vonatkoztatott dúsulási tényezőjét (EF, enrichment factor) az
alábbi képlettel definiáljuk:
10
EF = (c /c ) i Al aeroszol
, (1)
(c i
/c Al
) felszínikőzet
ahol c i
az i összetevő koncentrációja az aeroszolban, illetve a felszíni kőzetben. Az EF
értékéből az összetevők eredetére következtethetünk. Az 1 körüli EF értékkel jellemezhető
összetevők elsősorban a felszíni kőzetből származnak, míg az 1-nél nagyságrendekkel
nagyobb (~10 2 –10 3 ) dúsulási tényezőjű összetevők más, esetleg antropogén
forrásokhoz kapcsolhatók.) A Pb-termelés megindulásakor, ~3 000 évvel ezelőtt a
grönlandi jég ólomkoncentrációja és dúsulási tényezője gyakorlatilag megegyezett az
előbbi értékekkel, tehát az ólom antropogén járuléka ekkor még elhanyagolható volt
a természetes forrásból származó mennyiséghez (~4 000 tonna volt évente az egész
földön) képest. A levegő, és ezzel együtt a jég Pb-koncentrációja ~2 500 évvel ezelőtt
indult hirtelen növekedésnek, majd a maximum elérése után a görög-római civilizációk
fénykorának megfelelő, mintegy 800 éves időszakban alig változott (c Pb
= 2 pg/g,
EF Pb
≈ 2). A Római Birodalom bukása után a grönlandi jégmag ólomtartalmában is
csökkenés figyelhető meg. A későbbi növekedés a középkor és a reneszánsz idején a
kitermelés ismételt fellendülésével függött össze.
Az ólom természetes izotópjainak gyakorisága eltérő a Föld különböző pontján,
ami lehetőséget ad a szennyező források azonosítására. A modern kori kőzetekre és
a természetes eredetű porra az ~1,20-nál nagyobb 206 Pb/ 207 Pb arány a jellemző. Ezzel
szemben az ólomércekben ez az arány kisebb, azaz az antropogén eredetű ólom
1,20 -nál kisebb izotóparánnyal azonosítható. Az ólomtermelés megindulása előtt,
vagyis i.e. ~7 300 – 5 300 között a 206 Pb/ 207 Pb arány és szórás 1,201 ± 0,003 értékűnek
adódott, amely i.e. ~700-ig gyakorlatilag nem változott, és ezért „természetes háttérérték”-nek
tekinthető. Ezt követően viszont egészen i.sz. ~200-ig az arány 1,20-nál
kisebb volt, ami antropogén források jelentős járulékára utal.