BUDAPEST LEVEGŐSZENNYEZETTSÉGÉNEK TÖRTÉNETE

3. A LEVEGŐ SZENNYEZETTSÉG MÉRÉSE
2. táblázat: 1936 és 1938 évek között Budapest különböző pontjain mért koromkoncentrációk
(Waldbauer, 1938)
letve a gyárak termeltek. A 20. század első felében a főváros levegőszennyezettsége
elsősorban az energiatermelésre és a fűtésre vezethető vissza. Az éves szénfogyasztás
emelkedő tendenciát mutatott, és a korszerűsítés sokak számára megfizethetetlen volt.
Az elektromos áram vagy földgáz használata a legtöbb háztartásban luxusnak számított.
Egyetlen megoldásnak az állami támogatással történő távfűtő berendezések
felállítása és a pályaudvarok villamosítása tűnt.
Az Országos Közegészségügyi Intézetet (OKI-t) 1929-ben alapították, Johann
Béla vezetésével. 1949-ben megalakult a Levegőkémiai (majd átnevezve a Levegőegészségügyi)
Osztály (jelenlegi neve Levegőhigiénés Osztály), amelyik a Székesfővárosi
Közegészségügyi és Bakteriológiai Intézet levegőkörnyezettel kapcsolatos
munkáját is végezte. A Magyar Tudományos Akadémia „mikroklímás vizsgálatok”
címmel ekkor hirdetett meg első ízben levegőhigiénés kutatási témát. A munkában
az OKI Levegőegészségügyi Osztálya mellett részt vettek a hazai Orvostudományi
Egyetemek Közegészségtani Intézetei is. Az OKI a módszertani kérdésekkel foglalkozott,
vidéken pedig a városok környezeti állapotfelmérésére került sor. Az első teljes
körű felmérést 1954-ben fejezték be Tatabányán és Dorogon. (A vizsgálatokat
41