BUDAPEST LEVEGÅSZENNYEZETTSÃGÃNEK TÃRTÃNETE
BUDAPEST LEVEGÅSZENNYEZETTSÃGÃNEK TÃRTÃNETE
BUDAPEST LEVEGÅSZENNYEZETTSÃGÃNEK TÃRTÃNETE
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
1. A LEVEGŐ SZENNYEZETTSÉG<br />
natkozó feljegyzések alapján. Londonban Thomas Harriot (1560–1621) csillagász<br />
végzett erre utaló megfigyeléseket. A 16. és 17. század fordulóján a köd kialakulása<br />
még valószínűleg természetes folyamatok eredménye volt, de a 17. század végétől<br />
már nem állíthatjuk, hogy nem a városi ipar volt-e a felelős néhány súlyosabb ködös<br />
epizód kialakulásáért. A 19. század végére már feltűnő növekedés figyelhető meg<br />
a ködös időszakok gyakoriságában. A köd London jellegzetességévé vált; a várost<br />
a téli hónapokban és novemberben „sejtelmes” félhomály borította. A londoni ködöt<br />
számos festő megörökítette, talán leghíresebb Monet angol Parlamentről festett<br />
képsorozata (amelynek egyik képe a 4. ábrán látható). Az akár több napig tartó<br />
ködös időszakok emberi egészséget károsító hatása is megmutatkozott: sok ember<br />
szenvedett légzési nehézségektől, és a halálozások száma is megnövekedett. Az<br />
1880-ban, majd 1892-ben előforduló füstködök idején kb. 1 000 halálesettel többet<br />
regisztráltak, mint más évek hasonló időszakában.<br />
Az 1891. évi Londoni Közegészségügyi Törvény már magába foglalta a levegőminőség<br />
szabályozását is. A törvény értelmében minden fekete füstöt kibocsátó kémény<br />
károsítja a környezetet, ugyanakkor a füst felhasználásának kötelezettsége csak<br />
a gyárakra vonatkozott, a háztartásokra nem, és a törvénynek ez a hiányossága sokáig<br />
gondokat okozott a rendelkezések érvényre juttatásában. A 20. század első felében is<br />
több korlátozó intézkedéssel szabályozták az ipari üzemek kibocsátását, és a II. világháborút<br />
követően a füstkibocsátás technológiai szabályozásának fejlődése is lendületet<br />
vett. Annak ellenére, hogy a háztartási tüzelésből származó szennyezés továbbra<br />
is problémát jelentett, az iparban elért eredmények hatására, úgy tűnt, csökkent a<br />
londoni füstködök gyakorisága.<br />
Az 1950-es években több ezer halálos áldozattal is járó szmogos események alakultak<br />
ki, melyek közül talán leghírhedtebb az 1952. évi „nagy londoni füstköd”. A<br />
levegőszennyezésen túl a kedvezőtlen meteorológiai körülmények is hozzájárultak<br />
a füstköd időszak létrejöttéhez (lásd az 1.3 fejezetet). 1952. december elején egy<br />
lassú mozgású anticiklon helyezkedett el London fölött, és a várost soha nem látott,<br />
sűrű köd borította be. Kémények milliói ontották a füstöt a ködös, mozdulatlan levegőbe.<br />
Napokon belül a látótávolság rendkívüli módon csökkent, a közlekedés leállt.<br />
A jelenleg érvényes határértékekkel összehasonlítva (a 24 órás határérték szálló<br />
porra 50 μg/m 3 , kén-dioxidra 125 μg/m 3 ) december 5-én a korom koncentrációja<br />
4 500 μg/m 3 , a kén-dioxidé pedig 3 700 μg/m 3 volt, és rövidebb időszakokban elérhette<br />
a 14 000 μg/m 3 értéket is. A kórházi adatok alapján a légzési megbetegedések<br />
száma megnégyszereződött, és a szmog 5 napja alatt a halálozások száma 4 700<br />
volt, ami csaknem háromszorosa más évek ugyanezen időszakához képest (Finnlayson-Pitts<br />
és Finnlayson, 2001).<br />
A rendkívül súlyos londoni szmog felhívta a figyelmet arra, hogy szigorúbb törvényi<br />
rendelkezésekre van szükség a környezetvédelem területén, amely nemcsak az<br />
ipari, hanem a háztartási forrásokat is érinti.<br />
15
Change language