Családi Kör, 2019. április 4.

Fekecs Emese
irodalom
Egy pöttöm város mindennapjai
Móra Regina Pöttömváros című meseregénye lett a 2015. évi
Gion Nándor Ifjúsági Regénypályázat díjnyertes alkotása.
2017-ben látott napvilágot a Forum és a Gion Nándor Emlékház
kiadásában. A kötet illusztrációjáról a szerző gyermekei
gondoskodtak.
Meseregény, mégis telis-tele van valóságos elemekkel,
hétköznapi problémákkal. Mesei, de ugyanakkor
realista jellegét is a történet szereplői adják.
„Egy kertvárosi családi ház pincéjének burkolata
alatt egy egész város létezett” (Móra 2017: 5.). Ebben a városban
minden ugyanolyan volt, mint az emberek világában: lakói
házakban éltek; dolgozni, iskolába, strandra és játszótérre jártak;
szupermarketben vásároltak; ugyanúgy macska vagy kutya volt a
háziállatuk; de ami a leglényegesebb: ugyanolyan akadályokkal
kellett megküzdeniük, mint egy hétköznapi (kis)embernek. Itt éltek
Manóék, a kötet főszereplői: Pongrác, az apa, Pólika, az anya
és három manólányuk: Polett, Panka és Rozi. Ezt a játékosságot
a nevekkel, és a hármas számot a szerző a népmesékből meríti.
Szomszédjaik Egérék és Tücsökék, majd Mókusék, tehát ezeket az
állatokat antropomorfizálja az író, bár később a kutya, a manóvilág
háziállataként megjelenő – feltételezhetően az apró világ
méreteiknek megfelelő – Gömbi is emberi tulajdonságokat kap.
Tehát egy soha véget nem érő láncolat ez, amely meseregény lévén
megengedhető. A mesebeli és a reális elemek összefonódása
adják a mű lényegét.
A regény miliőjében ráismerhetünk Vajdaságra: a többnemzetiségűségre,
a többnyelvűségre. Ez jól alátámasztható a kötet
következő mondatával: „Mert nem értem, mit beszél a pék, ahol a
legfinomabb burekot árulják!” (Móra 2017: 9.). Ezek a nyelvi problémák
több rövidtörténetben megjelennek, például amikor a manólányok
nem hajlandók a város más családjai nyelvét megtanulni,
és elvárják, hogy ők sajátítsák el az övékét. A kisebbségi probléma,
az elfogadás is több helyen tetten érhető, például akkor is, amikor
a hegyi manólány goromba az iskolában a városi manókkal, mert
ők mások.
Úgynevezett – ma divatosnak számító – problémakönyvként
is tekinthetünk a Pöttömvárosra: azokat a témákat járja körül,
amelyek egy kisgyerek számára fontosak és aktuálisak. Például,
hogy hogyan találja meg a kiesett és elkandikált fogat a Fogtündér,
milyen nehézségekkel kell megbirkózni óvoda- és iskolakezdéskor,
létezik-e a Télapó vagy a húsvéti nyuszi, milyen barát az
igaz barát, mit jelent az autizmus, milyen elvált szülők gyerekének
lenni, hogyan óvjuk környezetünk, stb. A narrátor már az
első oldalakon egy bizalmas kapcsolatot alakít ki az olvasóval,
és míg Manóéknál Pólika neveli gyermekeit, addig az elbeszélő
az olvasót oktatja. A mindentudó narrátor folyamatosan kiszól,
kizökkent az alapszituációból, és óva inti a könyv fölött ülőt. Figyelmezteti,
hogy ne kövesse el azokat a hibákat, amelyeket a
manólányok esetleg megtettek. Felnyitja a szemét, hogy lássa,
mi játszódik le egy szülő fejében, ha a gyereke bizonyos dolgokat
megtesz, vagy éppen elkerül. Nevelő célzatú mondatokat
intéz az olvasóhoz.
A Pöttömváros egy kétarcú ifjúsági regény, amely nemcsak a
gyerekeket érintő témákkal foglalkozik, hanem mélyebben sokkal
inkább felnőtteknek szól: mindennapi küzdelmekről játékos megfogalmazásban.
Pátosz nélkül körvonalaz olyan problémákat, amelyekkel
minden szülőnek szembe kell néznie. Az apró, mindennapi
gondokat is felnagyítja, nagy jelentőséggel ruházza fel, de érdekes
ambivalencia, hogy a történet anyafőhőse, Pólika könnyedén túlteszi
magát rajtuk. Például, amikor kislánya elveszik az „embererdőben”,
de végül megkerül.
Hasonlóságot vélek felfedezni e meseregény és Móra Regina
Peremlakók című kötete között. Mindkettőben egy családtörténet
bontakozik ki mesés elemekkel megfűszerezve. Viszont míg a
Pöttömváros játékos, addig a Peremlakók sokkal komolyabb hangvételű,
mélyebb problémákat érint, ráadásul tele van intertextusokkal.
A Pöttömvárosban is fellelhető az intertextualitás egy-egy
gyermekmese vagy mesei elem, frazéma erejéig. Az előbb említett
kötet könnyed kis történetekre tagolódik, ám az utóbbi töredezett,
nehezebben követhető, gondolatfolyamra emlékeztető prózai mű.
A Színek című verseskötete pedig egy harmadik kategóriába sorolható,
ahol a költő szabadverseiben impresszionizmusra emlékeztető
színekkel és nőalakokkal találkozhatunk. Móra Regina eddig
kiadott könyvei nagyon különböznek egymástól, mégis mindegyik
elismert helyet érdemel saját kategóriájának besorolásában. Kíváncsisággal
tölt el, hogy a jövőben milyen szövegekkel lepi meg az
olvasóközönséget.
2019. április 4. 21