Családi Kör, 2019. április 4.
- No tags were found...
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
Személyes és közérdekű<br />
(Tavaszi ügyek)<br />
CAMERA OBSCURA<br />
Viszonylag ritkán tartózkodunk bezdáni családi házunkban. Főleg télen nem. Csak<br />
az országhatárról jövet-menet megyek néha arrafele, hogy egy futó pillantást vessek<br />
rá kívülről. Azonban most, hogy kitavaszodott, s ezen az első, igazi verőfényesnek<br />
ígérkező hétvégén is arra vezetett utunk, eldöntöttük, hogy ott is maradunk.<br />
Kiszellőztetjük és kitakarítjuk a telet a házunkból. Meg egy kicsit nosztalgiázunk<br />
majd. Otthonról hazamegyünk.<br />
A<br />
ház elé érve azonban döbbenten<br />
tapasztaltam, hogy nem bírok<br />
beállni a behajtóra (a hídra,<br />
ahogy mifelénk szokás mondani,<br />
noha különösebb árok nem fut előttünk),<br />
mert egy személygépkocsi foglalja el. Akkor<br />
jutott eszembe, mintha már említette volna<br />
valaki ezt a dolgot. Hogy egy ismeretlen<br />
személy, aki hétvégeken külföldre utazik,<br />
valamely rejtélyes oknál fogva autóját nem<br />
nyilvános parkolóban, hanem a mi házunk<br />
előtt hagyja.<br />
Reméltem, hogy talán estefele majd viszszatér,<br />
megjelenik és éjszakára behajthatom<br />
az udvarba az autómat. Azonban ez<br />
nem történt meg. Végül kénytelen voltam<br />
az úttest és a vízlevezető közötti keskeny<br />
partsávra parkolni úgy, hogy a gépkocsi bal<br />
felőli kerekeivel beálltam az árokba. Hálát is<br />
adtam a sorsnak, vagyis inkább annak a körülménynek,<br />
hogy nem mély.<br />
Az emberi természet hirtelenségéből következően<br />
először felháborodtam a szemtelenségen<br />
meg a nemtörődömségen, amelylyel<br />
mások privát szférájának, területének<br />
határait ignorálják egyesek. Azok is, akik<br />
felhívták az ismeretlen figyelmét arra, hogy<br />
„a ház üresen áll, oda nyugodtan állhat!” Hiszen<br />
nem is üres, és nem is gazdátlan.<br />
Az a szélsőséges gondolat is megfordult<br />
a fejemben, hogy elvitetem az autót. De a<br />
következő pillanatban már el is álltam a<br />
megoldástól, mert ahhoz épp elég élettapasztalatom<br />
van már, hogy tudjam, csak<br />
nekem támadna kellemetlenségem belőle.<br />
Még én húznám a rövidebbet! Merthogy<br />
mifelénk a személyi jogok és a rá vonatkozó<br />
törvények magyarázata is igencsak abszurd.<br />
Sokszor a vétlen, sőt, az áldozat bűnhődik.<br />
A cápa, amely a tenyeredből eszik…<br />
Soha jobb nem volt. Ez a hivatalos álláspontja<br />
kisebbségi érdekképviseletünknek.<br />
És arra is fel szokás hívni a figyelmet, hogy<br />
ezt – állítólag – mely politikai erőknek köszönhetjük,<br />
s melyek azok a szerveződések,<br />
amelyek – állítólag – rombolják ugyanezt.<br />
Akik „széthúznak”. Természetesen, komoly<br />
fogalmi csúsztatásokról van szó. Hiszen<br />
a jogainkról való önkéntes lemondás, az<br />
előnytelenbe való beleegyezés korántsem<br />
egyenlő a kisebbségi érdekképviselettel, a<br />
„csak nagyobb baj ne legyen”-érv táplálta<br />
kritikátlan lojalitás pedig terméketlen táptalaja<br />
a jognak, sőt, épp az alaptörekvéssel<br />
ellentétes eredményre vezet. Épp a „kis baj”<br />
ignorálása teszi lehetővé a „nagy baj” térnyerését.<br />
Leegyszerűsítve, illetve hétköznapi<br />
tolmácsolásban: ha a kisujjadat nyújtod,<br />
az egész karod is kell majd! Az abszurdban:<br />
a cápa, amely a tenyeredből eszik, a lábadból<br />
is fog!<br />
Miként a látszattevékenységek leleplezése,<br />
a hamis ideálképek lebontása, köztük<br />
a nemzeti géniuszról alkotott legendák dehonesztálása<br />
sem jelent széthúzást, sem<br />
nemzetellenességet. A nemzeti önképpel<br />
való szembenézés, a „hibakeresés”, még<br />
ha az katasztrófák beismerését és leltárát<br />
jelenti is – az egyetlen járható út valamely<br />
perspektivikus jövőkép felé. Az esély az<br />
utóbbival, a beismeréssel és nem a valóság<br />
megszépítésével azonos.<br />
A papírmasé mögötti valóság<br />
A közösségi tartalmak mögött mindig<br />
egyéni, személyes példák sokasága húzódik.<br />
A társadalmi igazságosságot, illetve<br />
igazságtalanságot is egyéni sorsok fémjelzik.<br />
Baj akkor van, ha valamely elv elméleti<br />
kidolgozottsága mögött nem húzódik gyakorlati<br />
megvalósulás, illetve a fordítottja: ha<br />
nem akarjuk észrevenni, hogy a személyes<br />
cselekedetek és döntések sokasága egy<br />
egész rendszer fenntarthatóságát is jelenti.<br />
És amíg a kettő nincs szinkronban, addig<br />
nincs működőképes jogrend sem. Nincs<br />
társadalmi igazságosság.<br />
Ezek az elvont gondolatok is kisemberi,<br />
személyes történetekhez kötődnek. A Facebookon<br />
naponta tűnnek fel efféle anomáliák<br />
és megdöbbentő történetek. És mindaddig<br />
folyamatosan meg is fognak történni, ameddig<br />
észre nem vesszük, amíg azt hisszük, hogy<br />
ezek a szélsőséges esetek csak mással történhetnek<br />
meg, nem velünk és nem a mi gyerekeinkkel.<br />
Mert mi alkalmazkodunk. És beálltunk<br />
a sorba. A baj, hogy ezek a sorok nagyon<br />
is időlegesek, múlékony konstrukciók.<br />
Nemrégiben vált ismertté annak az aszszonynak<br />
az esete, akinek az aktuális hatalommal<br />
szemben szimbolikus akasztófát<br />
hordozva demonstráló kiskorú gyermekét<br />
letartóztatták és vizsgálati fogságba helyezték<br />
a hatóságok. Meghurcolták, mert más a<br />
véleménye, s mert ennek látványos kifejezést<br />
is adott. Látni az asszonyt egy képen, ahogy a<br />
rohamrendőrök elé roskadva tiltakozik, tanúsít<br />
polgári engedetlenséget. Ő volt az, aki kimondta,<br />
hogy eddig lojális volt a regnáló hatalomhoz,<br />
de ezután már nem lesz. Mert most<br />
vele történt meg. Az ő fiával, nem a máséval.<br />
Ehhez hasonló kisemberi megpróbáltatások<br />
szinte minden közösségben előfordulnak.<br />
Szerencsére, a fenti esethez hasonlóan,<br />
kevésbé tragikus kimenetelűek. Néha,<br />
sajnos, mégis. Nincs például kellő szavunk<br />
arra a fájdalomra, amikor a szülő, egy anya,<br />
egy apa veszíti el a gyermekét. Főleg, ha tragikus<br />
körülmények között, mások hibájából,<br />
felelőtlenségéből. Ezt a mérhetetlen fájdalmat<br />
is fokozhatja azonban az a körülmény,<br />
hogy a törvény nincs mindig összhangban<br />
a realitásokkal, illetve kiskapui, kitérői és<br />
paradoxonai révén visszájára fordul az eset.<br />
Az áldozatból lesz a vétkes, és fordítva.<br />
Nagyon nehéz dolog ilyen ügyekben állást<br />
foglalni, s főleg nem lehet ítélkezni. Néha<br />
azonban, e paradoxonokat látva, mégis szólni<br />
kell. Nehogy úgy járjunk, mint a fenti anya,<br />
aki ugyanazt a rendszert éljenezte sokáig,<br />
amely végül saját családja integritására tört.<br />
Addig nem lesz ugyanis társadalmi igazságosság,<br />
amíg rá nem jövünk, hogy lojális<br />
véleményünkkel, választásunkkal és szavazatunkkal<br />
magunk is fenntartjuk azt a törvényt,<br />
amely ugyanakkor – esetenként – ellenünk<br />
fordul.<br />
Szerencsétlen anya mesél a Facebookon.<br />
Arról, hogy fiatal gyermeke mások hibájából<br />
halt meg. Míg ő örökké gyászol, a másik, a<br />
vétkes fél nyugodtan éli napjait. Akár úgy is<br />
érezheti, a szemébe röhög. Nagyon szomorú<br />
történet. Még szomorúbb, amikor ugyanez<br />
a név egy populista politikust éltető poszt<br />
alatt is feltűnik, és Isten áldását kéri rá. A vezérre.<br />
Mintha azok a törvények, amelyek lehetővé<br />
teszik, hogy a vétkesek üljék diadalukat<br />
az áldozat felett, nem is függnének hatalmi<br />
konstrukcióktól. A mi választásunktól. Mi<br />
történt? Beleegyezünk saját rossz sorsunkba<br />
valamiféle közösségi lojalitás nevében?<br />
* * *<br />
Végül üzentet írtunk az autósnak. Megkértük,<br />
hogy nyilvános parkolót keressen.<br />
Remélem, nem egy másik üresen álló házra<br />
esik a választása! Abból van a legtöbb<br />
Bezdánban.<br />
BENCE Erika<br />
<strong>2019.</strong> <strong>április</strong> <strong>4.</strong> 5
Change language