teljes cikk (pdf) - Magyar Természettudományi Múzeum

More documents

Recommendations

Info

158 Papp Gábor lelőhelyeként a Velenceihegység fluorittelérkibúvásait valószínűsítette. Bár Plinius Naturalis historiájában Pannonia csak a borostyánkő szállítási útvonalának egyik állomásaként szerepelt (Plinius 2001; Gábli 2004), és máshol sincs korabeli adat a Kárpátmedencei drágakőbányászatra (Gesztelyi Tamás szóbeli közlése), számosan osztják Webster (1994) véleményét, mely szerint nagyon valószínű, hogy a római korban ismert opál a vörösvágási bányákból származott. Még régebbi korokra visszamenve megemlíthető az obszidián, e „messze földön keresett és elterjedt kincs” (T. Biró 2007). E nyersanyagot a kőkorszakban és a fémkorokban is túlnyomórészt eszközkészítésre használták fel, de „az ékszerként, gyöngyök alapanyagául való felhasználás is messzire nyúlik vissza az időben” (T. Biró 2007), ami talán a Kárpátmedencére is igaz. Áttekintésünkben az ásvány, illetve teleptani, anyagvizsgálati oldallal szemben kénytelenek voltunk csaknem kizárólag a (kultúr)történeti vonatkozásokkal foglalkozni, tekintettel arra, hogy a múzeumai tárgyakban lévő drágakövekre és a szóba jöhető nyersanyagokra nézvést csak szórványosan jelentek meg ásványtanigemmológiai anyagvizsgálati adatok (pl. gránátról Fegyvári 2003). Az esetleges provenienciaelemzés lehetőségei így igen korlátozottak, kivéve a fentebb említett – alapvetően kőeszköznyersanyag minőségében vizsgált – obszidiánt (T. Biró 2004). A drágaköveket tartalmazó műtárgyakban elsősorban az ötvösművészeti vonatkozások állnak a régészetiművészettörténeti elemzés homlokterében, nem a drágakövek mineműsége és származása. Bizonyos kivételt egyedül a gemmák jelentenek, hiszen bennük a drágakő a művészi megmunkálás tárgya (Gesztelyi 1998, 2000). 2. DRÁGAKŐ-FELHASZNÁLÁS A TÖRTÉNELMI MAGYARORSZÁGON 1800 ELŐTT E fejezetben csak az egyes fő felhasználási területek rövid áttekintésére szorítkozhatunk. Ezen belül bővebben írunk a kevésbé ismert gyógyászati alkalmazásokról. A részletesebb tájékozódásra a fejezetben hivatkozott műveket ajánljuk. 2.1. Ékszer, használati és dísztárgy, öltözetkiegészítő Természetesen a drágakövek döntő többségét <strong>Magyar</strong>országon is ékszerekben használták fel. Sőt, ékességként régen „önmagukban” is viselték őket: előkelő őseink Béla herceg lakodalmán (1264) „hosszú szakállukba tatár módon drágagyöngyöt, drágakövet fontak, hogy csak úgy ragyogott” (Pauler 1899). A drágaköves ékszerek régi magyarországi történetéről Mihalik (1912), Dudichné Vendl & Koch (1935), P. Alcsuti (1940), Héjjné Détári (1976) munkáiban találhatunk különböző részletességű összefoglalásokat. Egyes speciális részterületekről is vannak összefoglalások (pl. a gyűrűkről Hlatky 1938). Elsősorban a főrangúak, de más személyek tulajdonában lévő drágaköves ékszerek mennyiségére, fajtájára vonatkozó részletesebb adatok bő tárházát nyújtják a különböző jószágleltárak, végrendeletek, hagyatéki összeírások forrásközlései, illetve Radvánszky (1879–1896) munkájának idevágó fejezetei. Radvánszky idézett műve szerint például
Az 1800 előtt ismert magyarországi drágakövek – áttekintés Thurzó György kincstárában az 1612es leltár szerint öt nyakbavetőn összesen 379 gyöngy, 315 gyémánt, 373 rubin, 3 termésrubin [= csiszolatlan rubin], 40 smaragd, 27 zafír, 4 gránát, 4 csehgyémánt [= kvarc]; 20 aranyláncon 56 gyémánt, 242 rubin, 2732 gyöngy, 25 gránát; a gyűrűkön 69 „rendes formájú” gyémánt, 22 táblás, 12 hegyes, 1 metszett [= briliáns], 1 csehgyémánt, 41 rubin, 18 termésrubin, 27 smaragd, 9 zafír, 3 türkiz, 1 krizolit, 1 dublett volt. A fenti felsorolásból nyilvánvaló, hogy magyarországi drágakövek – az itt nem említett nemesopál kivételével – nemigen kerültek a főúri ékszerekre az „igazi” avagy „orientális” (keleti) drágakövek közé, különösképpen nem a külföldi műhelyekből származó darabokra. Másrészt azonban hozzá kell tennünk, hogy amint a későbbi fejezetekben bemutatjuk, hazai drágaköveket is számon tartottak rubinként, illetve gyémántként. Ugyancsak tény, hogy kiváló ötvösműveken is előfordulhatnak a legértékesebbek mellett kevésbé értékesnek számító drágakövek – például kvarcváltozatok – is (Gál Éva közlése). Mindazonáltal a hazai drágakövek alkalmazási területe az ékszerészetben az utánzatok, illetve – ahogy Gáti (1795) írt az amúgy a Thurzókincstárból is említett cseh avagy fattyúgyémántról – inkább „az alatsonyabb sorsú embereknek való ékességek, klárisok, gyöngyök és gyűrűk” készítésére korlátozódhatott. A „magyar gyémánt”, illetve „máramarosi gyémánt” felhasználását gyémánt és más értékesebb drágakövek utánzására már Kircher (1665, p. 483) és Szentivány (1691, p. 189) is említette. Számos adat bizonyítja a XVIII–XIX. századból a gránát magyar népi használatát (Baloghné Horváth 1983). Némely hazai gránát a népi ékszerekbe is bekerülhetett. A tömeges megjelenésű és/vagy kevésbé értékes drágakövek különböző dísztárgyak, díszes öltözékkiegészítők (pl. díszgomb, botmarkolat stb.) és használati eszközök (késnyél stb.) nyersanyagául szolgálhattak. Egyes magyarországi drágakövek ilyetén felhasználására, illetve erre való alkalmasságára Augustini (1773a,b) is több helyen utalt. A XVIII. században nagy divatja volt a díszdobozoknak. Bár a korabeli források (Túróczi 1768) csak a tokajihegységi obszidián („hiúzzafír”) ilyetén alkalmazását említik, más drágaköveinket is felhasználhatták különböző dísztárgyak készítésére, ahogyan ezt az 1810es években Parádon működő „pixismíves” tette. Ő Fáy (1819) szerint „külömbféle kövekből és kövesedésekből (petrificatio) készíti szelenczéit. A’ köveket ugyan többnyire a’ Kárpáton ’s más messze hegyeken szedegeti, de sokakat talál itt helyben is a’ Mátrában: mint Gránátot, Onyxot, Chalcedont, Achátot, Jáspist és számos Krystallokat”. Itt említhető meg, hogy Csiba (1714) szerint egy a Kárpátokban található kékes színű kőzetben bőségesen előforduló, vörhenyes színű, mogyorónyi, gömbölyded, pontosabban nem azonosított drágakőből rózsafüzéreket faragtak. Drágaköveket olykor díszfegyverek (néhány példát l. Temesváry 1992) és lószerszámok (néhány példát l. Temesváry 1995) ékesítésére is alkalmaztak. Brückmann (1738) szerint egykor Rákóczi fejedelem a selmeci bányák „Greisen”jeiben (geodáiban) előforduló különböző színű kristályok felhasználásával – „amelyek olyan pompásak voltak, hogy a hozzá nem értők nem másnak, mint KeletIndiából való legjobb drágaköveknek hitték őket” – lószerszámokat készíttetett. 159
Page 1: A Miskolci Egyetem Közleménye A s
Page 5 and 6: Az 1800 előtt ismert magyarország
Page 53 and 54:
Az 1800 előtt ismert magyarország
Page 55 and 56:
7.9.2. „Hiúzzafír” Az 1800 el
Page 57 and 58:
Page 59 and 60:
Page 61 and 62:
Page 63 and 64:
Page 65 and 66:
Page 67 and 68:
Page 69:
225
show all

teljes cikk (pdf) - Magyar Természettudományi Múzeum

Create successful ePaper yourself

Delete template?

Save as template?