teljes cikk (pdf) - Magyar Természettudományi Múzeum

More documents

Recommendations

Info

176 Papp Gábor az kik mezítelenek bennek, úgy mint mecczetlenek [amelyek nincsenek megcsiszolva], semmi böcsületi nincsen.” [L. Plinius 2001: „az egyik gyémántfajtát cenchrosnak nevezik a kölesszemhez hasonló nagysága miatt”.] Fichtel (1791) is kiemelte, hogy a máramarosi kövekből „mindenféle ékszerészeti munkákat készítenek, közülük azok, melyekhez válogatott példányokat használnak, olyan jól sikerülnek, hogy az igazi ékszerektől csak egyedi csiszolásuk alapján megkülönböztethetők”. Szerinte „egyes gazdag műkedvelők vékaszámra gyűjtetik e köveket, és a legszebbeket kiválogatva hihetetlenül nagy értékre taksált ékítményekbe foglaltatják őket”. Egyes magyar mágnások viszont nem ékszerészeti felhasználásra használták a csillogó máramarosi köveket, hanem díszkertjük parterrejét „kavicsoltatták ki” velük. Fichtel (1791) szerint emiatt „ezek az oly annyira keresett kristályok olyan ritkává váltak, hogy fáradságos néhányat is keríteni”. Augustini (1773a) és Fichtel (1791) is hangsúlyozta, hogy a máramarosi gyémántok jól csiszolhatók, de olykor akár feldolgozatlanul is befoglalhatók. Korabinszky (1778) megjegyezte, hogy a hazai gyémántok „smirgellel is csiszolhatók, mint az egyéb [drága]kövek”. A legismertebb lelőhelyet, a Máramarosihavasokat már Kecskeméti (1660) ismerte: „Lengyelország felől való havasokon Máramarosban nagy bőséggel terem, az moldvai havasokban is eleget találnak”. Csiba (1714) szerint a „cseh drágakövek” (gemmae bohemicae) névvel illetett „kövecskéket” „Máramaros vármegyében, a Beszkidek hegyeinek környékén nemcsak a helybéliek gyűjtik össze, hanem alkalomadtán az utasemberek is rájuk akadnak az utak mentében.” Hasonlóan írt Fridvaldszky (1767) is: „Erdély határai közelében, kiváltképpen Máramarosban igen közönségesek a gyémántok (...) az itteni földjeiket művelő parasztok, amikor a lehulló esők feltárják őket, és a Nap sugaraiban szépen csillognak, bőségesen gyűjtik őket.” Born (1774) leírása szerint „csillámos agyagpalában [azaz kárpáti homokkőben] ülnek azok a szép átlátszó, nyolccsúcsú, timsóalakú [= a mesterséges timsó kristályhoz hasonlító] kvarckristályok, melyeket az esővíz kimos, kis patakokba hord, és onnan máramarosi kő (Marmaroscher Stein) néven gyűjtik”. (Egyes példányok leírását l. még Born 1790.) Fichtel (1791) szerint „Weretzke” [Alsó és Felsőverecke, Tóth 1882, p. 273] és a galíciai „Klimetz” [Klimec] környékén a leggyakoribb, de ettől keletre, Máramaros felé is található. Benkő (1786) említette előfordulását a „Verkóvina nevű hellységben” [Verhovina valójában Bereg vármegyének a galíciai határ menti hegyvidéki része volt]. Augustini (1773a) szerint a legnagyobb máramarosi gyémántok borsónyiak, a kisebbek árpaszemnyiek, de vastagabbak és hosszabbak is akadnak közöttük. Fichtel (1791) is a megtermett árpaszemnyi méretet tartotta átlagosnak, de a példányok szerinte olykor mogyorónyiak. Augustini (1773a) az általa a legelső helyre tett máramarosi előfordulásokon kívül Munkács mellől is említett hasonló „gyémántokat”. Ezeket a – Túróczi (1768) szerint is – mogyorónyi méretet elérő kristályokat szintén az eső után találják, ezért az egyszerű emberek azt hiszik, hogy az esővel együtt az égből hullanak. A kisebbek szintén olyan szépek lehetnek, mintha csak mesterségesen csiszolták volna meg őket. A munkácsi „gyémántokról” már Brückmann (1730) tudósított, többek között úgy vélte, hogy „ezek a gyémántok bizonnyal szépek, és csaknem olyan jó színjátszók (spielen fast so gut), mint az indiaiak, csak a keménységük hiányzik, ennek ellenére tényleg vágják az üveget, csak erősebben kell nyomni őket.” A munkácsi előfordulás adata onnan eredt, hogy nemcsak az egykori
Az 1800 előtt ismert magyarországi drágakövek – áttekintés Máramaros vármegye, hanem a munkácsi székhelyű Bereg vármegye területén (pl. a fentebb említett verhovinai részen) is voltak a „máramarosi gyémántnak” lelőhelyei. 5a. ábra 5b. ábra 5a–b. ábra. (a) A (máramarosi) gyémánt térképjele Korabinszky (1791) térképén, (b) az ennek megfelelő hegyikristály térképjel Townson (1797) térképén Augustini (1773a) szerint a legkevesebbre tartott változatot a Szepes vármegyei Nagyhársas falu mellett gyűjtik a nyári záporok után. Bár aránylag nagyok, babszemnyiek vagy mogyorónyiak, kevésre becsülik őket, mert többnyire tisztátalanok és „nem keményebbek, mint a [hegyi]kristály”. (A lelőhely rövid leírását további hivatkozásokkal l. Koděra et al. 177
Page 1 and 2: A Miskolci Egyetem Közleménye A s
Page 3 and 4: Az 1800 előtt ismert magyarország
Page 19: Az 1800 előtt ismert magyarország
Page 55 and 56: 7.9.2. „Hiúzzafír” Az 1800 el
Page 69: 225

teljes cikk (pdf) - Magyar Természettudományi Múzeum

Create successful ePaper yourself

Delete template?

Save as template?