teljes cikk (pdf) - Magyar Természettudományi Múzeum

Az 1800 előtt ismert magyarországi drágakövek – áttekintés
megjegyzése, mely szerint a „Gránát­hegy” (mons Granát) bőségesen szolgáltat apró
gránátokat. A pontosabb lelőhelyről Czirbesz (1772) írt először nyomtatásban, megelőzve
a Georg Buchholz 1719­es és Jakob Bucholz 1751­es és 1752­es, de csak később megjelent
kézirataiban található, szintén alapos leírásokat (Buchholz 1899; Buchholz 1783, 1787).
Czirbesz szerint a kárpáti gránátok Gerlahfalva fölött, egy magas sziklafalon találhatók.
A gránátok leírását Fischertől vette át, hozzátéve, „lehet, hogy ha a sziklákban mélyebbre
ásnának, tisztább és keményebb, következésképp csiszolásra alkalmasabb darabokat
találnának”. Augustini (1773a) szerint, alakjukból ítélve, ezek „minden kétségen felül
valódi gránátok”, melyek azonban fény és szépség híján „hasznosítatlanul hevernek egész
rétegekben és kőfalakban”, bár Augustini megjegyezte, hogy a legkisebbek, melyeknek a
színe a legszebb, némileg csillognak és átlátszóak is. Georg Buchholz 1719­es kézirata szerint
is „azonban üdébb és egészebb darabokat nem lehet kiszedni (egyébként csinos vöröses),
hacsak nem tesszük tűzbe és égetjük a követ [az anyakőzetet], így ki lehet vájni, viszont
puha és csak valamicskét átlátszó (...) és csak gyógyszerként hasznosítható” (Buchholz
1899). Gerlahfalvi lelőhelyű gránát egyébként Born (1772) gyűjteményi katalógusában
is szerepelt. A fentebb idézett kézirat szerint a Felkai­völgyben („Felcker Grund”) lévő
előfordulás pontos helyét Jakob Buchholz 1751­es és 1752­es munkái (Buchholz 1787,
1783) rögzítették a Felkai­tó fölötti Felkai­vízesésnél (a turistatérképeken Gránát­fal néven).
A Magyarországon utazgató brit természettudós, Robert Townson is felkereste 1793­as tátrai
túráján a nevezetes helyet, „megnézni a kőzetet, melyet néhány késmárki lakos a benne lévő
gránátok kedvéért feldolgoz. E lemezes gránitban található drágakövek azonban ugyanabból a
közönséges fajtából valók, melyek a hasonló kőzetekben általában találhatók. Ahol a legtöbb
a csillám, ott vannak a gránátok.” Az anyakőzetet Townson (1797) gneiszként határozta
meg. Topografikus lexikonjában Vályi (1796–99) is megemlékezett arról, hogy a Zöld­tó
felett „lévő víz­omlásnak jobbik óldala tsupa gránát kőből van.” Czirbesz (1772) szerint apró
gránátok a Kárpátok patakjaiban is találhatók. Újabb adatok és hivatkozások a gneiszekben
előforduló magas­tátrai almandinok előfordulásáról a Gránát­fal, illetve a Nagyszalóki­csúcs
déli lejtőjén: Koděra et al. (1990b, p. 1369).
Korabinszky (1778) szerint gabonaszem nagyságú gránátokat találni a Zemplén
vármegyei Lesznán (l. Koděra et al. 1990a, p. 700). A dobsinai andraditot („demantoid”)
l. a krizolit címszónál!
Téves, illetve jelenleg nem, vagy nem egyértelműen azonosítható lelőhely is szép
számmal akad. Csiba (1714) szerint Bajmóc határában a parasztok szántás közben nem
ritkán gránátnak mondott köveket gyűjtenek össze”. Innen a szakirodalom csak a már a
XVIII. században is ismert „kőpénzeket” (nummulitesek) említi. Marsigli (1726) „Mappa
mineralographica” c. térképén Dobsinától északkeletre találjuk a gránát jelét. Brückmann
(1727) szerint Selmecbányán a Mohr­táróban találtak gránátokat, ezekkel templomi kelyheket
díszítettek. Ugyanő írta, hogy Eperjes mellett Ábránynál egy régi táróban opált és gránátot
találtak. Vályi (1796) Betlenfalva vidékéről említett opált és gránátokat. Augustini (1773a)
szerint az ő idejében alighanem a Körmöcbányához közeli Szkalka mellett találták a legszebb
gránátokat sárga agyagban. A sötétvörös, szép, átlátszó gránátoknak „csak egy kicsit kellene
nagyobbaknak lenniük”. Az előfordulást Koděra et al. (1990a) nem említette, nem valószínű,
203