teljes cikk (pdf) - Magyar Természettudományi Múzeum

184
Papp Gábor
l. Szakáll et al. 2005.) Buchholz (1788) Gyöngyöstarján fölött szép kalcedonachátot [!]
(l. Szakáll et al. 2005 kalcedonként) és többféle színű jáspist, Kisgyőrben a császári szőlőkben
ónixot és kékes kalcedont talált (–).
Erdélyben Fridvaldszky (1767) szerint félig átlátszó, tejfehér kalcedon rejtőzik a „Vakka”
hegység [?] sziklái közt, a Körösbányára vezető út közelében (–). Fichtel (1780) a kalcedon
erdélyi előfordulását általánosságban – a több finom szemcsés kovaváltozatéval (karneol, linkur,
achát, ónix) együtt – a földeken, alacsonyabb hegyvidékeken és a folyók hordalékában jelölte
meg. Mint írta, e drágakövek a legmagasabb hegységekben soha sem észlelhetők. A kövek főleg
barna és szürkészöld színűek. Benkő (1786) szürke kalcedont Bólyáról (–), Felgyógyról (–) és
Torockóról (l. Tóth 1882), kéket Kötelesmezőről (l. Tóth 1882, és lentebb) és Dobráról említett
(l. Koch 1885, az opálnál). Az ácsfalvi kalcedonról (Fichtel 1791; l. Tóth 1882; Szakáll 2002,
p. 220) l. az opálnál! Tataresdnél jégszerű („Chalcedonius glacialis”), különböző árnyalatú
kék, barna (Fichtel szerint ez kék kalcedonnal kevert vörös karneol) és tejszerű, alig átlátszó
változatait találta Fichtel (1791; l. Tóth 1882; Szakáll 2002, p. 220).
A fehér alapban virító vércseppszerű foltok miatt – Szent István mártír után – Szent
István köve, Stephansstein, lapis sacra, gemma divi Stephani néven említett változat
Torockó környéki nevezetes előfordulásáról Fichtel (1780, 1791) tudósított bővebben
(l. Tóth 1882 és Koch 1885, az achátnál). Szerinte itt a Székelykő mögött húzódó sötétszürke
„agyagból, kevés kvarcból, fehér földpát­ és zöld sörlszemcsékből összetett kőzetben” [=
metabazalt] százszámra találhatók kovás erek. Leírása szerint a részben fehér kvarccal kitöltött
erekben az achát és a karneol ónixszal és kalcedonnal váltakozik. A vékony erekből legfeljebb
pecsétkőnek alkalmas példányok szedhetők ki. Egy négyhüvelyknyi [~ 10 cm], szimmetrikus
felépítésű telérből származnak a legjobb példányok. Ennek karneolszerű szegélyét egy olykor
több övből álló achátsáv követi, melynek tarka színe rétegenként fehéresbe fakul. Utána egy
fehér kvarcsáv következik, végül középen található többé­kevésbé vöröses vagy gyöngyszínű,
félig átlátszó, élénkvörösen pettyezett achátból álló kitöltés (Stephansstein). Valószínűleg
innen gyűjthette Fridvalszky (1773) is Thoroczkay Gergely ezredes – a torockói birtokos
család tagja – társaságában „azokat az achátokat, melyeket Szent István köveinek hívunk”.
A legnagyobb nemzetközi hírnévre vergődött Kárpát­medencei kalcedon kétségkívül
az erdélyi Kötelesmező melletti földeken és patakvölgyekben található szép halványkék
ásvány. A lelőhelyre 1780 táján Ignatz Krajbich kapnikbányai bányafelügyelő bukkant
véletlenül, vadászat közben. Vagy évtizedig egy Novák nevű társával együtt üzleteltek (a
drágakő­kereskedelemben később zafirin néven is forgalmazott) ásvánnyal, melynek pontos
lelőhelyét eltitkolták, amíg a falubeliek föl nem figyeltek tevékenységükre (Gautieri 1800).
A szakirodalomban először Benkő (1786), Ferber (1788) és Born (1790) említette. Első
részletes leírását Fichtel (1791) adta, majd Gautieri (1800) a kalcedonokról szóló könyvének
tekintélyes részét a kötelesmezei kalcedonnak szentelte. Ásványtani ismertségét a felületén
található kockaformájú idomoknak köszönhette, ezeket kezdetben kristályos kalcedonnak,
később fluorit, újabban melanoflogit utáni álalakoknak tartották, sőt kuboszilicit névvel önálló
ásványként is definiálták (az ásvány kutatástörténetét l. Papp 2002b, 2004). Az ásványt ma
is gyűjtik, és részben nyersen az ásvány­, részben megcsiszolva a drágakő­kereskedelemben
forgalmazzák.