Untitled

Én inkább Leslie-t tartottam szerencsésnek. North Kensington
egy hangulatos kis sorházában lakott az anyukájával, az apukájával
és a Bertie nevű bozontos szőrű kutyájukkal. Ott bezzeg
nem voltak titkok, sem furcsa inas, sem idegesítő rokonok.
Anya azt mesélte, hogy régebben mi is ilyen házban laktunk,
ő, apa, a testvéreim és én. Egy kis házban éltünk, az észak-angliai
Durhamben. Azután apa meghalt. A húgom még csak féléves
volt, és Anya Londonba költözött velünk, valószínűleg azért,
hogy ne érezze magát egyedül. Az is lehet, hogy nem tudott volna
eltartani bennünket.
Anya ebben a házban nőtt fel a testvéreivel – Glendával és
Harryvel – együtt. Egyedül Harry bácsikám költözött el Londonból,
és Gloucestershire-ben élt a feleségével.
Amikor ideköltöztünk, először nekem is úgy tűnt, mintha va-
lóságos palotába érkeztem volna. De ha az embernek egy nagy
családdal kell osztoznia a palotán, bizonyos idő elteltével már
nem is lelkesedik érte annyira. Főleg azért, mert volt egy csomó
teljesen felesleges helyiség benne, mint például a bálterem
a földszinten, amely a ház területének jelentős részét elfog-
lalta.
Itt tök jót lehetett volna görkorizni, de sajnos nem engedték
meg. A terem gyönyörű volt: magas ablakok, stukkómennyezet,
csillárok; de sajnos egész eddigi életemben egyetlen bált, ünnepséget,
de még partit sem tartottak itt.
A báltermet kizárólag Charlotte táncóráinak és vívóedzéseinek
tartották fenn. A zenekar számára épült karzat, ahová
lépcső vezetett fel az előcsarnokból, tökéletesen felesleges volt.
Csak Caroline és a barátnői bújócskáztak időnként a lépcső
alatti sötét zugokban.
34