Untitled

Például a kaméleonokról.
– Szereted a kaméleonokat, Maddy néni? Nem örülnél neki,
ha kapnál egyet? Egy egészen jámbor példányt?
– Hát, hm, tulajdonképpen, igen… most, hogy így mondod,
eszembe jut, mennyire vágytam mindig is egy kaméleonra – válaszolta
Maddy néni, és rozmaringos krumplit halmozott a tányérjára.
– Mindenképp nagyon örülnék neki.
Caroline sugárzott a boldogságtól. – Lehet, hogy hamarosan
teljesül a kívánságod!
– Nem jelentkezett Lady Arista vagy Glenda néni? – kérdezte
hirtelen Anya.
– Anyád felhívott délután, hogy közölje, ma nem vacsoráznak
velünk – felelte Maddy néni. – Mindannyiunk nevében kifejeztem
legnagyobb sajnálkozásomat. Remélem, egyetértetek.
– Ó, igen – kuncogott Nick.
– És Charlotte? Ő…? – kérdezte Anya.
– Eddig még nem – vonta meg a vállát Maddy néni. – De
azzal számolnak, hogy bármelyik pillanatban megtörténhet.
Szegény kislány folyamatosan szédül, és most már migrénje
is van.
– Igazán sajnálom – mondta Anya. A tányérja mellé fektette
a villáját, és szórakozottan bámulta az étkező sötét faburkolatát,
amely olyan volt, mintha valaki felcserélte volna a falakat a padlóval,
és a falat parkettázta volna ki.
– Mi lesz akkor, ha Charlotte egyáltalán nem fog utazni az
időben? – kérdeztem.
– Előbb vagy utóbb meg fog történni! – imitálta Nick a nagymama
kenetteljes hangját.
Anyán és rajtam kívül mindenki nevetett.
67