Untitled

amelyet Glenda néni mindig „fura banánnak” nevezett – titokzatos
és különleges látványt kelt. Az utóbbi időben már egészen
szépnek találtam magam, nem utolsósorban hála a fogszabályzónak,
amely megzabolázta a metszőfogaimat, és megszabadított
nyúlszerű külsőmtől. Bár természetesen korántsem voltam
még olyan „bájos és elbűvölő”, mint a drága Charlotte – hogy
James szavaival éljek. Ó, bárcsak látná most ebben a zsákruhában!
– Gwendolyn, angyalkám, kérsz egy citromos cukorkát? –
Maddy néni megpaskolta maga mellett a zsámolyt. – Ülj ide
hozzám, és tereld el egy kicsit a figyelmemet! Glenda az idegeimre
megy a szaladgálásával.
– Neked fogalmad sincs, mit érez ilyenkor egy anya, Maddy
néni! – panaszolta Glenda néni.
– Nem. Arról valóban fogalmam sincs – sóhajtott fel Maddy
néni, aki a nagyapám húga volt, és soha életében nem ment férjhez.
Gömbölyded, alacsony termetű asszony volt, vidám, gyermekien
kék szemekkel és aranyszőkére festett hajkoronával,
amelyben nem is oly ritkán benne felejtett egy-egy hajcsavarót.
– Hol van Lady Arista? – kérdeztem, és vettem egy cukorkát.
– A szomszéd szobában telefonál – világosított fel Maddy
néni. – De olyan halkan, hogy sajnos egy szavát sem lehet érteni.
Egyébként ez volt az utolsó doboz cukorkám. Nem hoznál
még egy dobozzal a Selfridgesből?
– De, nagyon szívesen – válaszoltam.
Charlotte egyik lábáról a másikra állt, mire Glenda néni
azonnal megfordult.
– Charlotte?
– Semmi – közölte a lánya.
40