Kommentár 2010/6. szám (pdf)

Kommentár • 2010|6 – Alkotmány
nép sza va zás ilyen volt), így tel je sen fö lös le ges azon töp ren ge ni, hogy de mok ra ti kus ér -
te lem ben lé te zik-e vagy sem. Evi dens, hogy igen. Nos, bár ez az érv eb ben a kér dés ben
elég nyomósnak is látszik, mégsem tökéletesen meggyőző. Legalábbis azokat nem látszik
meg győz ni, akik sze rint ép pen azért kell al kot mányt konstituálni, mert az em lí tett dön -
tések katasztrofális következményekkel jártak, amelyeket a jelenlegi Alkotmány nem volt
ké pes meg előz ni. En nek pe dig végsősoron az az oka, hogy nem a nép konstituálta (sem
köz vet ve, sem köz vet le nül) sa ját Al kot má nyát. Ez az ok fej tés ter mé sze te sen szá mos pon -
ton tá mad ha tó: sem az em lí tett kö vet kez mé nyek „ka taszt ro fá lis” vol ta nem ma gá tól ér -
te tő dő; sem az, hogy az Al kot mány nak ezek hez ér de mi kö ze vol na; s nem tri vi á lis az
sem, hogy a nép ál tal konstituált al kot mány au to ma ti ku san meg óv a „ka taszt ro fá lis” kö -
vetkezményektől. Legfőképpen pedig azon érdemes eltűnődni, hogy a korábbi nagy
hor de re jű po li ti kai cse lek vé sek sza bad vol tát két ség be von hat juk-e az zal, hogy „a nép”
mind vé gig a meg té vesz tett ség ál la po tá ban volt sza bad sá gát il le tő en azért, mert még nem
volt „nép”. Meg for dít va a lo gi kát: ha az el múlt húsz év je len tős po li ti kai dön té se it (vá -
lasztások, népszavazások) úgy értelmezzük, hogy a demokratikus politikai közösség a
dön té sek meg ho za ta lá val egyidejűleg, hallgatólagosan vagy bennfoglalólag az Alkotmányt is jóváhagy
ta, ak kor ez zel az ak tus sal új ra és új ra ön ma gát mint po li ti kai cse lek vőt is lét re hoz -
ta, megszülte. Ebből az is következik, hogy ha az 1989-es alkotmányos döntéseknek nem
is volt demokratikus alanya, ez az alany a későbbiekben újra és újra megszületett, s vele
együtt az Al kot mány is fo lya ma to san konstituálódott. Ha vi szont ez így van, ak kor sú -
lyos érvet konstruáltunk amellett, hogy a jelenlegi Alkotmány már régen elveszítette
ideiglenes jellegét, az „ideiglenes” jelző immár puszta szó, amelyet csak el kell törölni:
ez voltaképpen a törvényhozásnak egyenesen kötelessége, s nem szabadon mérlegelhető
választási lehetősége. A nép létezik, és már döntött. A jelenlegi Alkotmányon lehet
ugyan vál toz tat ni, de ezt így is kell ér te ni: egy már meg lé vő dolgot lehet csupán megváltoztatni,
őt ma gát lecserélni, hatályon kívül helyezni nem.
A magyar alkotmányozó – tehát a demokratikus közösség – korábbi döntéseit ráadásul
egy elég koherens logikában tudjuk szemlélni. A hatályos alkotmányos szöveg szerint
„2. (2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott
képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja”. A „valamint” kötőszó sugallta
konjunktivitással az Alkotmánybíróságnak tudvalevőleg meggyűlt a baja, hiszen a kötő
szó mel lé ren de lést, egyen ran gú sá got fe jez ki, ezért egye dül eb ből a ren del ke zés ből
semmilyen formában nem vezethető le az, hogy a közvetett hatalomgyakorlás kivételes,
sem az, hogy a köz ve tett úton nem ír ha tó fölül. Az el múlt húsz éve vá lasz tá sai, va la mint
érvényes és eredményes népszavazásai együttvéve feltétlenül oda mutatnak, hogy a hatályos
Alkotmány nemcsak előírja, hanem pontosan le is ír ja a va ló sá got. Eb ből az lát szik kö -
vet kez ni, hogy a ma gyar al kot má nyo zó kö zös ség olyan po li ti kai cse lek vő, amely egy szer re
és egyenrangúan két formában is meg kívánja magát jeleníteni. Amennyiben tehát a
tör vény ho zás az al kot mány konstituálásának je len tős po li ti kai cse lek vé sét ki zá ró lag ön -
ma gá nak tu laj do nít ja, szük ség kép pen tö re dé ke seb ben ér tel me zi a né pet mint po li ti kai
alanyt, mint azt az el múlt húsz év együttes gyakorlata tette. Ezek szerint a hatályos Alkotmány
szövegéből és az elmúlt húsz jelentős politikai cselekvéseinek szinoptikus szemlé-
40