2004. augusztus - Színház.net

Koncz Zsuzsa felvételeGreifenstein János és Valovics István a Lear-bábbal, valamint a pelikánok (Molnár Zsolt, Sziráczky Rita, Molnár Éva)ros tagjai szétválnak, s külön-külön mozgatjáka bábokat. Hosszú ideig próbáltammindebben rendszert keresni, de egy idôután, bevallom, feladtam. Ha van is a pragmatizmusontúli magyarázat minderre,nemigen jön le a színpadról. Ha példáulEdmund mindvégig báb nélkül, önnön valójábanvan jelen, az azt feltételezné, hogyaz elôadás kiemelt jelentôséget tulajdonítszerepének. S elvben el is képzelhetô olyanbemutató, melynek Edmund lenne a központialakja – annak az elôadásnak azonbannem a pelikánokról, hanem a megszületôúj világrend ellentmondásos (mert afeudális viszonyokkal, babonákkal együttaz értékeket is kíméletlenül elpusztító) arcárólkellene szólnia. Mivel errôl szó nincs,s Edmund az elôadásban nem több egyszerû,aljas intrikusnál, a figura kiemeléseszámomra értelmezhetetlen. (A szinténbáb nélküli Kentrôl azért nehezebb e vonatkozásbanírni, mert az ô alakját Horgasteljesen összemossa a kihúzott Bolondéval,ami – túl azon, hogy több logikai döccenôtis okoz a történetben – megint csakinkább pragmatikus, mint jelentéses ötletnektûnik.)A bábokhoz fûzôdô színészi viszonytisztázatlansága természetesen kihat azalakításokra is. Ha ugyanazt a bábot holegy, hol két személy próbálja mozgatni, haegyszer egyik, másszor másik színész szólaltatjameg, ráadásul a bábok egy részekorlátozottan, más része sehogyan sem alkalmasaz illúziókeltô bábozásra (hiszenláthatunk következetesen kivitelezett,funkcionális bábokat és inkább bábtorzónakmondható, furcsa képzôdményeketis), szinte szükségszerûen tisztázatlannáválik a színészi játék valósághoz való viszonya is. A szövegmondás hol a realisztikushangsúlyokhoz próbál igazodni, hol finoman stilizál, hol „gyermekszínházi” hangsúlyokkalélesen elemel. A bábok mintha túlságosan is kapaszkodóul szolgálnának a színésziszerepformáláshoz: az aktorok többsége nem képes valóban életet adni a bábnak,kikandikál az eszköz mögül, beszél „helyette”, de ugyanakkor fel is menti magát azerôteljes érzelmek, szenvedélyek átélt megjelenítése alól. Igaz ez Greifenstein János ésValovics István (Lear–Gloster) párosára is, akiknek szövegmondását, mimikáját még azidôs szereplôk legsúlyosabb sorscsapásainak megjelenítése közepette is mintha valamicsendes, rezignált derû, a valóságtól elvonatkoztató színészi attitûd hatná át – miközbenmagába a bábba is csak pillanatokra költözik élet. Ilyen pillanatok paradox módontöbbnyire akkor következnek be, amikor a báb magára marad (az elôadás talán legerôsebbhatású jelenete az, amikor a színész a Gloster-bábot „lelöki a hegyrôl”). A korrektülszíntelen színészi alaptónust csak néhány pillanatig árnyalja egy-két erôteljesebb,személyesebb megszólalás vagy néhány félrecsúszott, fals hang. Mindez persze nyilvánvalóannem pusztán a bábozás következménye; az Atlantis korábbi, sikerültebb elôadásairais inkább az összehangolt, fegyelmezett színészi munka volt jellemzô, mint azelôadást vállukon vinni képes színészegyéniségek alakításai. Az elôbbi most sem hiányzikteljesen; az együttes pillanatok (például a közös zenélés) most is erôsek, ám a Learkirály elôadásához ez kevés. A színészi egyéniséget sem a báb, sem a hatásos zene, sema látvány nem helyettesítheti. Ezúttal egyébként a látvány sem annyira meggyôzô; HorgasPéter egyébként ügyesen és értelmesen osztott tere (mely mintegy vizuális leképezésea három részre szakított országnak) leginkább a bábokat hagyja érvényesülni, DócziHenriett ruhái nem mutatnak jelentôs tervezôi kreativitást, a pelikánokat megjelenítôtáncosok által abszolvált koreográfia mozgássablonokból építkezik, s a rendezô a fényekkelis diszkrétebben bánik. Az elôadás nagy részébôl hiányzik a lüktetô szenvedély,az erô, mely kárpótolhatna az összetettebb, intellektuálisabb, ha úgy tetszik, egyetemesebbigényû értelmezés hiányáért. Az elôadásba fektetett, szemmel láthatóan jelentôsmennyiségû munka és az odaadó igyekezet ellenére az Atlantis produkciója jelen formájábaninkább tûnik a drámát a Shakespeare-mesék szintjén kivonatoló munkának, mintúj, eredeti színházi nyelvet keresô vállalkozásnak.WILLIAM SHAKESPEARE: LEAR KIRÁLY(Merlin Színház – Atlantis Színház)DÍSZLET: Horgas Péter. JELMEZ: Dóczi Henriett. BÁBOK: Greifenstein János. ÁTDOLGOZÓ-ZENE-SZERZÔ-RENDEZÔ: Horgas Ádám.SZEREPLÔK: Greifenstein János, Valovics István, Stubnya Béla, Inotay Ákos, Vass Szilárd,Helyes Annamária, Hajdu Ágnes, Berki Mónika, Kiss Bernadett, Horváth Veronika, BernáthDénes, Molnár Zsolt, Sziráczky Rita, Molnár Éva.2 6 ■ 2004. AUGUSZTUS XXXVII. évfolyam 8. szám