Költészet és valóság Gyulán - Színház.net

KRITIKAI TÜKÖRVidnyánszky Attila – saját bevallása szerint – színészpedagógiai stúdiumként kezdettel társulatával a Három nôvérrel foglalkozni. A több mint három éve zajló próbák nem egyelképzelt elôadást céloztak, inkább a színészi fejlôdést szolgálták. Mivel a magyar nyelvûintézményes színészképzés Ukrajnában nincs megoldva, a társulatvezetônek magánakkell kiképeznie a társulat újabb és újabb generációit. Csehov ehhez rendkívül jó tananyagotkínál. Ugyanakkor a realista játékstílus elsajátítása is ösztönzi a beregszászi társulatot,amelynek nem ez az elsôdleges kifejezésmódja.A stúdiumok elôadássá formálására a zsámbéki felkérés késztette a beregszásziakat.A társulat mûhely jellegû mûködését ismerve azonban abban is biztosak lehetünk, hogyaz itt látott változat nem a végleges formája az elôadásuknak. Ez csak a produkció születésénekegyik fázisa, amelynek tanulságai beépülnek majd a késôbbi munkába. Ugyanakkoraz együttes hontalansága, kényszerû vándorlása (Beregszászon nincs véglegesA Vidnyánszky Attila rendezte Három nôvérravaszt húzza meg, hanem egy „égig érôfára” mászik fel, s innen veti le magát aföldre. Halála pillanatában egy sirály húzát a tó felett.A képek mellett hangok is áramlanak akertben: a csehovi mondatok és dialógusoktöbbnyire inkább csak akusztikai aláfestéskéntmûködnek, s nem jelenetfelidézô erejükkelhatnak. Olyan ez a víziósorozat,ahogy Trepljov olvasná Csehovot: az öszszefüggésekés a rejtett tartalmak kibontásahelyett az atmoszférát erôsíti meg, és hangulatfoszlányokbólújabb és újabb szabadasszociációk nyílnak. Andrej Mogucsij rendezôTrepljov bôrébe bújva száll vitába aCsehov-játszás orosz hagyományával,amelynek kötöttségei bizonyára oly nyomasztóakszámára, hogy csak az eredeti darabokszétszedésével érezhette magát újraszabadnak. Mindaz azonban, amit újraösszerakott belôlük, azért vitatható (legalábbisa zsámbéki, harmincpercesre sikeredettváltozat alapján), mert több benne alátványosság, mint az erôs belsô látomás.A zsámbéki második Csehov-est olyanvolt, mint egy antik görög színházielôadás: elôbb ugyanannak a mitológiai témánaka komoly (mondhatnánk, tragikus)változatát láttuk, majd – mint valamiféleszatírjátékban – mindennek a paródiájátis. A közös téma a Három nôvér, melynek amagyar Csehov-játszásban külön mitológiájavan. Ezzel szállt vitába VidnyánszkyAttila rendezése is, az ebbôl fakadó nézôielvárásokat bombázta végül teljesen szét asepsiszentgyörgyi román elôadás.XXXVI. évfolyam 10. számszínházépületük, elôadásaik döntô többségét turnékon játsszák) kialakította bennük akülönféle körülményekhez, eltérô helyszínekhez való alkalmazkodás hihetetlenülmagas fokát. Ennek egyik ragyogó példája a zsámbéki bemutató, amely a társulat kifejezéskészleténekgazdagodását is jelezte.Vidnyánszky Attila elôadásainak egyébként is egyik legfontosabb erényük a rendkívülplasztikus térhasználat, amely többnyire az elôadás motorjaként is hat: a térbeli mozgások,a térbe kifeszített akciók generálják a színpadi helyzeteket, megteremtik a karakterekés a kapcsolatok jellemzésének alapját. A régi rakétabázison talált környezet rendkívül izgalmasteret nyitott az elôadásnak. A nézôk egy kisebb fákkal benôtt térrészlet elôtt foglaltakhelyet, amely mellett egy lerobbant laktanyaépület áll; Vidnyászky Attila ennek ablakaités tetejét is belekomponálta a játékba. Úgy hatott mindez, mintha Prozorovék kertjébenülnénk, közvetlen közelrôl figyelve az eseményeket, idônként a házba is bekandikálva.De fontos szerephez jutott a háttér is, az emelt tér mögött elhelyezkedô több százméteres környezet. A közelben tisztást látni, eleinte itt lent áll a reggelizôasztal, amelyetaz elsô felvonás végére a kertbe hoznak. Mögötte száz-százötven méterre vörös drapériáskerti színpad áll, amelyen többnyire egy férfi- és egy nôalakot látunk. Talán az emlékekszínpada ez, ahol felidézôdik a halott apa és anya alakja. „Esik a hó” – mondja a másodikfelvonásban az egyik szereplô, és a színpadi nôalak hullatni is kezdi a fehér pelyheket. Azehhez hasonló gesztusok a valóságos eseményeket a háttérszínpadon teátrális metaforákkáalakítják. Késôbb Szoljonij és Tuzenbach párbaja alakul színpadi koreográfiává, láthatóvátéve a láthatatlanul fenyegetôt is. Jobbra a kert mellett út vezet a végtelenbe: innenjönnek a városból érkezô szereplôk. Natasa virágot szed, és koszorúba köti, hogy ezzelajándékozza meg Irinát, Kuligin az aktatáskájával lohol, ezzel is jelezve fáradhatatlan hivatalnokmentalitását.2003. OKTÓBER ■ 2 1