Lakóövezetek revitalizációja - mag

45
ÚJKOR
Erkölcsi avulás
A XVI. század végefelé kezd kialakulni
a manufakturális gazdaság, virágkora a
XVII. és a XVIII. század. Ekkoriban már nemcsak
a mester és segédje meg egy-két inas
serénykedik a mûhelyben, hanem általánossá
válik a bérmunkások foglalkoztatása is.
A terméket még kézimunkával hozzák
létre, (a manufactura a latin manus=kéz,
facere=csinálni, készíteni szavak összetétele)
de egyszerû gépeik meghajtásához már
igénybe veszik a szél és víz energiáját is: kallómalom,
fûrésztelep, posztóványoló, szélmalom
stb. Egy-egy ember, kisebb csoport
egy-egy munkafolyamat elvégzésére specializálódott,
ami azt jelenti, hogy több munkadarabon
kell ugyanazt a mûveletet elvégezni,
ez pedig feltételezi a - legalább kisszériás -
sorozatgyártást. Természetesen a 20-30,
olykor 50-60 ember munkaterülete, a nyersanyag
és készáruraktárak már nem fértek el
a lakóházakban, így ezektôl elkülönülten kellett
mûhelyeket létrehozni. Többnyire a városok
szegényebbek által lakott szélén, vagy
a faluról a városba nemrég érkezôk - de a falakon
kívül rekedtek - által benépesített elôvárosokban
(Vorstadtokban) létesültek, ahol
mindjárt az olcsó munkaerô is rendelkezésre
állott.
A manufaktúrák termelékenysége
messze meghaladta a céhekét, de a mennyiségnek
ára volt: az egyedit felváltotta a sorozattermék.
Felsô ábra: A víz energiáját a vizimolnárok után legkoráb -
ban a kovácsok hajtották igába: A középnémetországi he -
gyek között százszámra dolgoztak ilyen “hidraulikus” kala -
pácsokkal és fújtatókkal.
Alsó ábra: Vízenergiával mûködtetett rongyzúzó kallóma -
lom egy olaszországi papírgyártó manufaktúrában a XVII.
század közepén.