Lakóövezetek revitalizációja - mag

Elôszó
A tehetôsebb középosztály hamar felismerte a városi élet egyre kevésbé elônyös voltát,
és a múlt század második felétôl elkezdôdött egy migrációs folyamat a városközpontból
a települést övezôszabad területek, illetve az agglomerációt alkotó városkörnyéki falvak felé:
létrejöttek a kertvárosok, villákkal, tágas kertekkel, csendes, jó levegôjû utcákkal.
Az elsô Világháborút követôévtizedekben - példaszerûen -munkáslakótelepek létesültek
a városok mellett, most már az ipari övezetek külsôperemén, majd a negyvenes- ötvenes
években létrejöttek a nagyvárosok körül szatellitszerûen elhelyezkedô alvóvárosok: a munkásság
jelentôs része is a szûkössé vált városközpontokon kívül keresett magának életteret.
A termelési, raktározási és szállítási technológiákban bekövetkezett, merôben új korszakot
jelentôfejlôdésnek már sok esetben gátat szabtak volna a XIX. században épült ipartelepek,
gyár- és raktárépületek méretei, építészeti struktúrájuk, gépészeti berendezéseik, így
gazdaságosabb volt a városokon kívül, nemegyszer az alvóvárosok gyûrûjén túl, új ipari parkokat
létrehozni, mint a régi gyártelepeket átépíteni. Európában a második Világháború bombázásai
következtében elpusztult ipartelepek helyett - ahol csak mód nyílt erre - új, zöldmezôs
beruházásokkal építettek - most már a legkorszerûbb technológiákat kiszolgáló - gyártómûveket.
A világ sûrûbben lakott területein ma már szinte összeérnek a települések egy óriási
konglomerátumot alkotva, így eredeti, központot szimbolizáló, jelentését egyre jobban elveszti
a kereszt is.
Összefoglalva: a vízbe hajított kôcsobbanásakor keletkezôkoncentrikus hullámok terjedéséhez
hasonlítható a városok növekedése. A középkori vár oltalmában meghúzódó mag
köré városfal épült, majd a falakon kívül elôvárosok (Vorstadt) nôttek ki a földbôl, aztán az
ipari forradalom idején gyártelepek, és közöttük többnyire egészségtelen munkásnegyedek
vették körül a peremkerületeket. Majd a kertvárosok gyûrûje következett, amiken túl ipari
parkok jelentek meg a tájban. Közben a kör közepe elcsendesedett és az egyre táguló ívek
centrumában vákum képzôdött: megkezdôdött a szlömösödés. Más esetekben egy-egy természeti
katasztrófa, vagy egy háború ejtett súlyos sebet a várostesten, amelynek begyógyítása
újabb tervezési problémákat vetett fel.
A XIX. század elejéig az egyes európai országok népességének alig 8-10%-a volt városlakó,
(és a fejlôdôországokban ma is ez a helyzet) de a XX. század közepére ez az arány
megfordult a világ fejlett államaiban. A városi élet ma már nem kiváltság, hanem általánosan
elfogadott létforma. A városok “kezelése” tehát az emberiség jelentôs hányadának közös
problémája, mégpedig nem is kicsi.
A várostervezés elvei számtalanszor változtak a történelem folyamán és napjainkban
is számos elmélet elôzi meg a gyakorlatot. A város fejlôdésének irányait, a belsôvárostest rehabilitációjának
módját, szakaszolását, az infrastruktúra bôvítését meghatározó döntéseket -
szerencsés esetben - az adott helyzet tüzetes tanulmányozása, komoly hatásvizsgálatok elô-
8