nygondolat_201707-08

Csorba Tibor (Békéscsaba) versei
Mészvesztő
Kocsi mésszel - ha megázik,
de hosszú az út hazáig!
Sityereg, sutyorog a mész,
füstölög, gőzölög az ész.
Meszes vándor ül a bakon,
ostorozik a lovakon.
Hunyorog, nyihereg a ló,
buzorog, megered a szó.
Fut a szekér, kotyog a lőcs –
iramodik, megfog a görcs.
Csámborog, csömpörög a zaj,
somforog, sündörög a baj.
Szakad az ég, ver a zápor –
pépül a kő, kőre ráforr.
Imbolyog, kanyarog az út,
nyöszörög, nyiszorog a rúd.
Hol van a csűr, hol egy pajta?
Gyí, te Fakó, Rigó rajta!
Kidagad, megszakad az ér,
kifakul, elpirul a vér.
Csak a patak, csak a meder!
Szomjas a mész, egyre vedel.
Hömpölyög, habzsolog az ár,
hajladozik benne a halál.
Belerobban, belegázol:
„Ázzál ronggyá, ha már ázol -
fortyogjál, zubogjál te kő!”
Serceg a csont, a hús lefő:
péppé foszlik a két lova,
vándor is úgy: szét és tova…
Szörcsög, lefetyel a Sátán –
mésztej csobolyog a száján…
2016.04.25.
Plagiza
Mikor az utcán átmegy a kedvetlen,
azt hiszi, bújával ő az egyetlen.
Ha galambok verebekhez ülnek,
a másság kényszerével szembesülnek.
Szürke szamár szeme villan a ködben –
fel-feldobott kő néha tovaröppen.
KULTURÁLIS SZALON
Dinnyehéjat bámulni a vén Dunán –
száz évre nyúló búsongó délután.
Aki hol volt, hol nem volt a világon –
kis teste vacog egy arasznyi ágon.
Ha nem szeretnél párnák közt halni meg,
köpd ki a mérget, mielőtt hatni kezd!
Vonz a holt költők örök társasága –
férkőzz be mindnek egy-egy zárt sorába...
2016.04.22.
Ha tanítanék
az ékes magyar nyelv lenne
csupán minden eszközöm –
amin a vendég üdvözöl
és ha elmegy, elköszön.
Hisz rég tudott: az egyszeregy
a nyelvünk titka, kódja,
hogy magyarul összeadni
a számtan ritka módja.
Ha tanítanék
elmondanám, hogy magyarnak
lenni áldott irgalom,
s Himnuszt sírva bent magamban
fájdalmunkat ringatom
Mert nem termőbb a föld sehol:
vértől dús a szent kalász,
s belőle sült friss kenyérnél
ízesebbet nem találsz.
Ha tanítanék
megmutatnám ősi titkok
hegyekbe bújt rejtekét –
kezdetektől mint vigyázta
nemzedékről nemzedék.
Kövekbe rótt imáinkat,
útjaink térképeit.
Királyaink égi vágyát
és az ellen vétkeit.
Ha tanítanék
könyörögnék a szívekhez:
őrizzék a pentatont –
gesztenyefák alatt a sírt,
s csillagokban fent a hont.
Pásztor Gergely
Szemben az árral
Szüntelenül kutatom,
Mivel tehetném jobbá sorsom,
Azon túl, hogy
embertársaimat szolgálom,
Felszínre kell hoznom,
Mindazt a rejtett jót,
Amit másokkal megosztva
Hajózom el arra az útra,
Mi szembe megy az árral,
Hogy szép emléket állítsak
a világnak fényárral!
Trázsi Éva (Tiszafüred)
Olyannak szeress
amilyen vagyok
Szeress, ki tudja lesznek-e holnapok,
az égről már tűnik a szivárvány.
Olyannak szeress amilyen vagyok:
hol csiszolt, hol csiszolatlan márvány.
Ne akarj engem megváltoztatni;
Fogadj el olyannak amilyen vagyok!
Rám nem lehet semmivel se hatni,
megváltozni én már nem akarok.
Hisz én vagyok a lüktető tavasz,
a benned rügyet bontó kikelet.
Meglehet, a tavasz olykor ravasz,
ám erről kedves én nem tehetek.
Vagyok szerelemtől izzó nyár is:
szomjad oltó, gyümölcsöt érlelő;
És trillázó énekes madár is:
lombos fák helyett öledbe fészkelő.
Van, hogy villám vagyok fenn az égen;
Éppen kitörni készülő vihar.
Isten se tart engem akkor féken:
amerre járok jég és zivatar.
Ám aranysárga színét az ősznek,
kedvesem, csak neked köszönhetem.
De félek, hogy nem látszanál hősnek
ha kettőnkről kellene döntened.
Nem jó, hogy én itt és Te ott messze:
az egyedüllét börtönébe zár;
S lehet, hogy egy jégvirágos este,
a vágyak kihűlt lepedője vár.
Ha titkos féreg foga rág az almán,
Éva vágya túlnő Isten hatalmán.
Karóval indulni a másvilágra –
hetykén ráinteni a nászvirágra.
Kufároknak ne higgyenek:
ne vigyen, ki nem hozott!
Hazug szavaktól óvjanak
iskolát és templomot.
2016.04.20.
Jöjj hát és szeress, fogynak a napok!
Az égről már tűnik a szivárvány...
Szeress olyannak amilyen vagyok:
hol csiszolt, hol csiszolatlan márvány.
2014.09.05.
16 | 2017. július-augusztus