30.11.2017 Views

Családi Kör, 2017. november 30.

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.

kaptak. Párhuzamosan zajlott a műhold

készítése és a kilincselés. 2006-tól 2012-ig

dolgoztak a hallgatók a MaSat-1-en, s a kezdetben

mintegy 50 fős csapatból a végére

13-an maradtunk. Létrehoztunk egy vevőállomást,

majd mikor a rakéta fellőtte a műholdat,

akkor vártuk a jelet, amihez mintegy

kétszáz rádióamatőr segítségét kértük és

kaptuk is meg. Egy ’56-ban kitelepült villamosmérnök,

aki Floridában élt, és állomása

is volt, leste és szólt is, amikor meghallotta

a MaSat-1 hangjait.

Az első magyar műhold három éven át

keringett a világűrben.

– Ez kiváló eredménynek számított,

ugyanis először a három héttel is elégedettek

lettünk volna. 2015-ben égett el, s ez azért is

volt jó, mert nem esett le, nem lett belőle űrszemét.

A műholdat készítő csapat egy része

nekivágott a MaSat-2-nek, néhányan pedig

– az anyagi lehetőségekeinket is figyelembe

véve – úgy döntöttünk, hogy még a MaSat-

1-nél is kisebb műholdat alkotunk.

„Az űrminősített anyagok

számunkra megfizethetetlenek”

Ha jól gondolom, nemcsak a méreten

kellett változtatni, hanem a műhold küldetésén

is?

– Pontosan, mivel nem lehetett azt mondani,

hogy megismételjük ugyanazt a kísérletet,

amit a MaSat-1-gyel már megtettünk,

hanem ki kellett találni valamit, ami belefér

ebbe a kis térfogatba, valamint a küldetése

az újdonság erejével hat. Az ötlet már

régóta ott motoszkált a fejemben, ugyanis

A Masat-1 atyja felfigyelt

a bolyais munkára

A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumban tavaly alakult meg

a ZenSat Club, ahol a diákok (Hugyik Kornél, Illés Tamás, Rózsa Ákos, Sztarek Norbert,

Szvoreny Viktor) Bordás Árpád és Esztelecki Péter útmutatásaival egy kólásdoboz

nagyságú mérőegységet készítettek. Az Európai Űrügynökség jónak találta a projektet,

és meghívta a zentaiakat az általa szervezett CanSat versenyre, ahová a tanárok

közül Kőrösi Gábor is a csapattal tartott. Gschwindt András az ESA honlapján olvasott

róluk, elismerően nyilatkozott a munkájukról, s meg is jegyezte, Bordás kiváló munkát

végez, ugyanis már a középiskolában „meg kell fertőzni” a diákokat az űrkutatással.

a 80-as évektől kezdve érdekelt, milyen az

elektroszmog eloszlása a Föld körül.

Mit kell az elektroszmog alatt érteni?

– A vezeték nélküli kommunikációból

származó elektromágneses sugárzást, például

a tv-adókat, amelyek egy magas hegyen

100 kilowatt nagyságrendű teljesítményt

sugároznak. De ugyanez a helyzet

a mobiltelefonokkal is, amit az is bizonyít,

hogy a repülőgépek pilótái 10-15 ezer

méter magasan vígan telefonálnak a földi

rendszerekkel. Ez azért van, mert a teljesítmény

nagyon jelentős része kijut a világűrbe.

A célunk, hogy megnézzük, mi történik

ezekkel a jelekkel, ugyanis biztos, hogy az

ember egy hatalmas elekroszmogot, egy

elektromos ködöt állít elő a Föld körül, s ezt

szeretnénk megmérni a SMOG-1 műholddal,

amely elkészült, és indulásra vár.

Lehet-e biztosra menni a SMOG-1 esetében?

Ezalatt azt értem, hogy biztosan

működni fog, és küld majd jelet?

– Akkor lehetne biztosra menni, ha a

gyártás során az ún. űrminősítésen átesett

elemekből raknánk össze. Ezt viszont mi

nem tudjuk megfizetni, mivel ezek olyan

műholdakra kerülnek, amelyek élettartalma

15 év. A MaSat-1-nél is olyan alkatrészeket

használtunk, amelyek mindenki mobiltelefonjában

megtalálhatók, s természetesen

számoltunk azzal, hogy meghibásodhat a

világűrben. Amit megtehetünk, hogy elővizsgálatokat

végzünk. Megrázzuk, hőkamrázzuk,

aztán vákuumkamrázzuk, s ezzel

növeljük a túlélési esélyeket. Az ekkora méretű

műholdak esetében a siker 50 százalék,

vagyis mintegy fele meg sem szólal…

A SMOG-1 súlya negyed-, térfogata

nyolcadakkora, mint a MaSat-1-é volt.

A műhold készen van, már csak a startpénzt

kell összegyűjteni?

– Nem az árral van gond, hanem azzal,

hogy ha én ezzel a picike műholddal odamegyek

egy rakétastartoltatóhoz, akkor ő

rám néz, és azt mondja: „ez meg micsoda,

ez nem kereskedelmi mennyiség, én ehhez

hozzá se nyúlok!” Jelenleg a legnagyobb

gond, hogy önmagában nem tudjuk felküldeni

a kis műholdunkat. A megoldás már

megszületett: egy nagy műholdnak – amelyen

kidobó csövek vannak – tesszük a belsejébe.

Így két startunk lesz: az első, amikor

a rakéta felviszi a nagy műholdat, a második

pedig amikor a fellőtt műhold – reméljük –

sikeresen kidobja a kicsit. Most erre várunk,

mivel a SMOG-1 startra kész!

Eddig hány ilyen kis méretű műholdat

lőttek fel a világűrbe?

– Egyet. Az se működött, úgyhogy hatalmas

kihívás előtt állunk, mert a miénk lehet

az első, amelyet fellőnek, és működik is.

Miért kellett egy életen át megszállottként

küzdeni azért, hogy megszülessen

az első magyar műhold?

– Elsősorban azért, mert a műhold minősítést

jelent annak a gárdának, amely megcsinálta,

ugyanis ez egy nagyon bonyolult,

integrált rendszer, melynek ki kell bírnia a

súlytalanság állapotát és a periodikusan

Új-zélandi adatok egy

vajdaságitól

interjú

Új-Zélandból egyszer csak megjelent egy megfigyelő, aki nem túl gyakran, de küldött

riportokat. Gschwindt megnézte az e-mail címét, és nagyon ismerős volt számára.

Addig keresgélt, még kiderült, Ficza Ármintól kapták az adatokat, aki villamosmérnökként

nála végzett, s nem mellékesen Zomborban született, majd később Aucklandban

telepedett le.

változó hideg-meleget is. Egy műhold nemcsak

a csapattagokat, hanem az államot is

felminősíti, s a célom az volt, hogy megmutassam

országnak-világnak, Magyarországon

létezik olyan szintű oktatás, amely

képes erre.

TŐKE János

2017. november 30. 17

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!