Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK<br />
„…a dolgot őt magát nézzük…” (5.)<br />
„…milyen nagyon szerethetik az angyalok azokat, akiknek ilyen szép fehérre<br />
mossák a hajukat”, avagy a Magyar Nemzet évtizedei<br />
„Én voltam akkor tízéves, a bátyám, Loránd,<br />
tizenhat éves; édesanyánk még fiatal<br />
volt, és apánk, bizonyosan tudom, hogy nem<br />
volt több harminchat évesnél. Nagyanyánk,<br />
apám anyja, szintén ott lakott velünk, és volt<br />
akkor hatvanéves. Szép sűrű, fehér haja volt,<br />
tiszta fehér, mint a hó. Gyermekkoromban<br />
sokat gondolkoztam rajta, milyen nagyon<br />
szerethetik az angyalok azokat, akiknek ilyen<br />
szép fehérre mossák a hajukat, akkor még azt<br />
hittem, hogy az embernek a sok örömtől lesz<br />
fehér a haja.<br />
Az igaz, hogy nem is volt semmi bánatunk,<br />
egész családunknál bizonyos titkos egyetértés<br />
látszott szerződésileg megállapítva lenni,<br />
mely szerint mindenki kötelezte magát a többieknek<br />
lehető legtöbb örömet s lehető legkevesebb<br />
bánatot okozni.<br />
Sohasem hallottam, hogy valaha pörölt<br />
volna valaki a házunknál.<br />
Sohasem láttam duzzogó arcot, tegnapról<br />
mára eltett haragot, szemrehányó tekintetet<br />
semmi viszonylatban; anyám, nagyanyám,<br />
apám, bátyám és én úgy éltünk, mint akik<br />
egymás gondolatát is értik, s csak abban versenyeznek,<br />
hogy ki szereti jobban a másikat, s<br />
kit jobban többi közől.<br />
Hogy az igazat megvalljam, mégis legjobban<br />
szerettem az egész családunkban<br />
a bátyámat. Ez természetesen nem annyit<br />
tesz, hogy kétségbe ne ejtett volna az a kérdés,<br />
hogy ha meg kellene a négy közől háromtól<br />
válnom, s csak egyet tarthatnék meg<br />
magamnak, melyiket választanám; hanem<br />
ha úgy mind együtt maradhatunk szépen a<br />
végtelen, kigondolhatlan időkig, hogy soha<br />
közőlünk senki meg ne haljon, el ne váljon,<br />
hát akkor csak a bátyámmal szerettem volna<br />
mindig együtt járni.”<br />
(Jókai Mór: Mire megvénülünk)<br />
A Borsszem Jankó című élclap – amelyről<br />
sorozatunk korábbi részeiben már elmondtuk,<br />
hogy rögtön az első évfolyamában,<br />
vagyis 1868-ban, tehát évtizedekkel a Magyar<br />
Nemzet indulása előtt kigúnyolta Jókai<br />
Mórt, a későbbi lapalapítót és főszerkesztőt<br />
– a Híres férfiak arczképcsarnoka című<br />
rovatában 1868. június 28-án ezzel a bekezdéssel<br />
zárta az Emewkey Emich Gusztáv<br />
(1814–1869) nyomdászról és lapkiadóról<br />
szóló pamfletjét: „Azt hittük már nem bírja<br />
el és íme még a nemesi czímert is k i d r u c -<br />
k o l t a. Ilyen practicus ember nem tudja,<br />
hogy az ilyen diploma nem ér két garast<br />
28 <strong>2017.</strong> <strong>november</strong> <strong>30.</strong><br />
sem, hogy nem hajt semmit, az iparos váltójának<br />
hitelét sem emeli, az escompte árát<br />
le nem szállítja, s hogy a szedőket nem lehet<br />
vele kifizetni. – Mint pesti polgár különben<br />
már rég élvezi a nemességet. – Avagy<br />
CSERNÁTONY LAJOS, A MAGYAR NEMZET<br />
FŐMUNKATÁRSÁNAK FÉNYKÉPE A VASÁRNAPI<br />
UJSÁGBAN (ELLINGER EDE FELVÉTELE)<br />
létezik-e köztünk valaki, a ki nem így szólította<br />
őt, hogy »Herr v o n Emich.« – Most<br />
legalább, ha az első személyben beszél, joggal<br />
élhet diplomájával, mondván: »von Ich<br />
habe die Ehre vom Adel zu sein.« – Csoda,<br />
hogy az ilyen szerencsés formáról a nemes<br />
és nemzetes magyar nyelv nem gondoskodott<br />
a kutyabőrös időben. Ennyit a nagy<br />
Emichről. – A kis Emőkéről meg minek? Elég<br />
azt lepingálni.” A hozzáférhető és megbízhatónak<br />
tartott/tekintett forrásainkból úgy<br />
tudjuk, hogy az évtizedek lassú, de biztos<br />
múlásával ugyan igencsak változatos, de<br />
mindvégig tehetséges társaság gyűlt össze<br />
a Kávéforrás nevű kávéházban (mert mi más<br />
is lehetett volna ezzel a névvel?...) a korabeli<br />
kormánypárt védelmében harcba szálló<br />
Borsszem Jankó című élclap elkészítésére.<br />
Jeles gárda volt ez, akárhogy számoljuk is,<br />
s akármilyen legyen is a politikai meggyőződésünk,<br />
megítélésünk ennyi év távlatából…<br />
Egy ideig az idén kétszáz esztendeje<br />
született Arany János (1817–1882) – és rajta<br />
kívül még igen sok, a valós identitását a lap<br />
hasábjain fel nem vállaló, s ezért névtelenségbe<br />
burkolózó, a névtelenség adta/kínálta<br />
lehetőségek mögött serényen megbúvó<br />
neves irodalmár – is bedolgozott az újságnak.<br />
Így lett állandó munkatársainak egyike<br />
többek között a később (átmenetileg…)<br />
kor legendájává nőtt, eredetileg Kremsner<br />
néven született, de Rákosi Jenőként (1842–<br />
1929) ismertté vált író, újságíró, színházigazgató,<br />
lapszerkesztő is. De dolgozott a<br />
Borsszem Jankónak báró Dóczy Lajos költő<br />
és újságíró (1845–1918) és az eredendően<br />
Lőwy vezetéknévvel anyakönyvezett Hevesi<br />
Lajos (1843–1910) is.<br />
A karikatúrákat ebben az időszakban<br />
a már kortársai által is páratlanul tehetségesként<br />
elismert Jankó János (1833–1896),<br />
majd az Amerikában is szép karriert befutott<br />
Faragó József (1866–1906) készítette.<br />
Utóbbi a tengerentúlról hazatérve lett a<br />
Borsszem Jankó művészeti vezetője, de<br />
szinte ezzel párhuzamosan a konkurensnek<br />
számító Kakas Márton című élclapnak<br />
is dolgozott.<br />
Tulajdonképpen gyakorlatilag az itt felsorolt<br />
személyiségeknek köszönhető, hogy<br />
a Borsszem Jankó a dualizmus évtizedei<br />
alatt a piaci versenyben a maga kétezres<br />
előfizetői táborával az összes hasonló tematikájú<br />
és hasonló jellegű, élces hangvételű<br />
újságot lekörözhette, és egészen a Monarchia<br />
összeomlásáig megtarthatta vezető<br />
státusát.<br />
Egy ember három halála<br />
Ha megfigyeljük a Borsszem Jankó különböző<br />
lapszámaiból átvett, átemelt, sorozatunk<br />
több epizódjában is elszórt idézeteket,<br />
akkor mostanra, így az ötödik részre<br />
már szembeötlővé válhat, hogy az élclap<br />
szerzőinek szemében különösen irritáló<br />
és ellenszenves volt egy bizonyos, mindig<br />
csak „Csernátoni” néven emlegetett publicista,<br />
zsurnaliszta, vagyis az erdélyi nemesi<br />
családból származó, Cseh vezetéknévvel<br />
Kolozsvárott született, később mégis Csernátony<br />
Lajosként (1823–1901) ismertté vált<br />
magyar újságíró és politikus, aki egy időben<br />
Kossuth Lajosnak – mint az Országos Honvédelmi<br />
Bizottmány elnökének – a titkára is<br />
volt.<br />
Csernátony különleges pályát futott<br />
be… Életútjának egyik érdekessége pedig,
Change language