Életigenlők - 2018 ősz
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
ÉLETIGENLŐK<br />
Pszicho<br />
Balkezesnek születtél?<br />
– maradj is az!<br />
Balkezesnek születni nem rossz dolog, csak később<br />
válik nehézzé. Minden szerszám, minden technikai<br />
eszköz jobb kézhez kerül kialakításra, így aki balkezesen<br />
éli az életét, lassan-lassan kénytelen a jobb<br />
kezét is használni. Ön, aki jobbkezes, próbálja meg<br />
legközelebb bal kézzel kimerni a tálból az ételt,<br />
beütni a szöget a falba, vagy a gombot bal kézzel<br />
felvarrni. Ugye, milyen kínszenvedés? Milyen kellemetlen<br />
átélni az „ügyetlenséget”? Pedig csak arról<br />
van szó, hogy nem a megfelelő kezet használta egy<br />
tevékenység elvégzésére.<br />
Szüleim soha nem kénysze<br />
rítettek arra, hogy a jobb<br />
kezemet használjam, csodálatos<br />
emberek voltak, akik<br />
támogattak mindenben. Feltétel<br />
nélküli szeretetük nem<br />
elvárásokat fogalmazott meg,<br />
hanem annak bizonyságát,<br />
hogy én csodálatos gyerek<br />
vagyok, aki sok mindent meg<br />
tud valósítani az életében.<br />
A balkezesnek született<br />
gyermekek átszoktatása régen<br />
megszokott dolog volt,<br />
szerencsére ez ma már nem<br />
így van. Amikor én jártam iskolába,<br />
még azt az elvet alkalmazták,<br />
hogy mindenkinek a<br />
„szép kezével” kell írni, akkor<br />
is, ha balkezes. Ezért a tanító<br />
nénim, Gizi néni, aki akkurátus,<br />
meglehetősen szigorú,<br />
szikár hölgy volt, már közel a<br />
nyugdíjához, úgy látta jónak,<br />
ha ráerőltet a jobb kéz használatára<br />
az írásban. A falusi iskolában,<br />
ahol az alsó tagozatnak<br />
mindössze két tanterme volt,<br />
s aminek a padlóját kátránynyal<br />
kenték fel, hogy rendezett<br />
legyen, s a vaskályha csövét<br />
ezüst festékkel kenték be<br />
– olyan szagokat árasztottak,<br />
amiket szinte még ma is érzek.<br />
Első osztályos korom óta<br />
egyedül jártam – egyik héten<br />
délelőtt, másik héten délután<br />
– iskolába, a biztonságos falusi<br />
környezet ezt lehetővé tette.<br />
Szerettem iskolába járni,<br />
annak ellenére, hogy a tanító<br />
néni bizony – ha jól emlékszem<br />
–, nemcsak rám szólt,<br />
de többször rá is csapott a<br />
kezemre, amikor nem megfelelő<br />
kezemben tartottam<br />
a ceruzát. A következmény?<br />
Megtanultam jobb kézzel írni.<br />
Ez igazán szép eredmény a<br />
tanító néni szempontjából. És<br />
az én szempontomból? A következmény<br />
az lett, hogy elkezdtem<br />
berekedni, alig akart<br />
hang kijönni a torkomon,<br />
folyamatosan csak halkan,<br />
rekedten tudtam beszélni.<br />
„Természetesen” a gégészek<br />
semmi okot nem találtak a rekedtségre.<br />
Így aztán maradt a<br />
jobbkezes írás és a folyamatos<br />
46<br />
rekedtség, ami idővel olyan<br />
mértékűvé vált, hogy minden<br />
hónapban volt egy-két hét,<br />
amikor csak suttogni tudtam,<br />
vagy még azt is alig. Szó szerint<br />
összeszorult a torkom, és<br />
képtelen voltam a hangképzésre.<br />
Átéltem éveken, évtizedeken<br />
keresztül, hogy kérdezgették<br />
a jóindulatú idegenek:<br />
talán sokat mulattam az éjjel,<br />
vagy kiabáltam, vagy nem<br />
húztam zoknit a lábamra alvás<br />
közben… s folytathatnám<br />
a sort, hogy így elment a hangom?<br />
Egy darabig magyaráztam,<br />
hogy sajnos nekem ilyen<br />
a hangom mindig, de később<br />
már csak legyintettem, Igen,<br />
így van, mulattam, énekeltem…<br />
mit magyarázkodjak?<br />
Úgysem értik meg. De a torokszorítás<br />
ettől egy kicsivel<br />
sem lett könnyebb.
Change language