disszertáció - ELTE BTK disszertációk

alapállását is. Az a magában is sokrétű viszony, melyet a XVIII-XIX. századi (német)
gondolkodás az antikvitással szemben kialakított, olyan közvetítésmintákat mutat fel az
ókor és saját koruk között, melyek a mi közelség- és távolságtudatunkat is
meghatározhatják. A Schelling és kortársai által - egyébiránt különféleképpen - látott
múlt bizonyos értelemben magával e látással együtt vált elmúlttá számunkra, az ókor
akkor érzékelt távolsága vagy közelsége, és e kettő dialektikája illetve dinamikus
egymásba alakulása már eltűnt szemünk elől, hiszen az utóbbi kétszáz év politikai és
kulturális, tudományos és filozófiai fejleményei újfajta látásmódokat alakítottak ki. Ez
utóbbiak tekintetében elegendő például Nietzsche, Cassirer és Heidegger filozófiai
munkásságára gondolni, vagy az ókortudományban Wilamowitz-Moellendorff, Nilsson,
Usener, W. F. Otto vagy éppen Kerényi Károly nevére. Az általános vallástörténet és
mítoszkutatás módszerei és eredményei úgyszintén nem hagyhatók figyelmen kívül, 3
mint ahogy a művészet- és irodalomtörténeté sem. Mindez sajátos hermeneutikai
szituációt teremtett. Úgy vélem, és ezt a későbbiekben szeretném alátámasztani is, hogy
a schellingi perspektíva mindazonáltal segíthet a mostani pozíciónk megértésében, és a
tőlünk őt elválasztó történeti távolság nem zárja ki az akkori s a mai nézőpont
találkozását, fedésbe kerülését. Ha ezáltal közelebb tudunk kerülni az általa látott
görögséghez, akkor az antik örökség hagyományozódási folyamata is érthetőbbé válik,
hiszen mai nézőpontunk, minden különbsége ellenére, részben örököse a schellinginek.
Az ő antikvitásának közelségéből pedig újra szemügyre vehetjük önmagunk pozícióját.
Ugyanez érvényes Schelling művészetfelfogására is, mely olyan filozófiai
alapzatra építkezik, amelynek érvénye vagy legalábbis magától értetődősége
megkérdőjelezhető. A fejtegetések során szeretnék kitérni arra, hogy a schellingi
szövegek újraolvashatók e tekintetben is, mivel e művészetmetafizikai kiindulás nem
csupán többféleképpen interpretálható, hanem maga a gondolatmenet is hangok
sokaságát szólaltatja meg, akár újraértelmezve vagy felülírva önnön kiindulópontját.
Amennyiben itt nem kizárólagosan csak "esztétikai elmélet"-ről vagy "rendszer"-ről van
szó, hanem a gondolkodásnak a művészet felé tett lépéseiről, s a művészet létmódjára
3 Az utóbbi kétszáz év mítoszértelmezéseiről jó áttekintést nyújt például Kurt Hübner: Die Wahrheit des
Mythos c. művének III. fejezete (C. H. Beck, München, 1985.), Jeleazar Meletyinszkij: A mítosz poétikája
c. írásának I. része (Gondolat, Budapest, 1985.), vagy Geoffrey S. Kirk: A mítosz c. művének I. fejezete
(Holnap, Budapest, 1993.).
6