KARIN SLAUGHTER

– Aha – préselte ki magából Lena. És vajon mit szólna Nan egy gyerekhez? Lena
gondolatban felnyögött. Könnyen lehet, hogy egyenesen imádná: kiscipőt horgolna neki,
Halloweenkor mindig kitalálna neki valami idióta jelmezt. Csak részmunkaidőben
dolgozna tovább a könyvtárban, és segítene felnevelni a kicsit, úgy élnének itt, mint valami
boldog házaspár, amíg Lena meg nem öregszik, kipotyognak a fogai, és járókerettel
kell közlekednie.
A telefon, mintha emlékeztetni akarná, hogy Ethannek is van némi köze a dologhoz,
csörgött. Lena elnémította.
– Sibyl is örülne, ha itt maradnál – folytatta Nan. – Mindig is óvni akart téged.
Lena megköszörülte a torkát. Érezte, hogy leizzad. Lehet, hogy Nan kitalálta a gondolatát?
– Vigyázni akart rád, meg akart védeni azoktól a dolgoktól, amikről azt hiszed, hogy
tudod kezelni őket, pedig valójában nem.
Csörgött a telefon. Lena oda sem nézett a billentyűzetre, csak kinyomta.
– Jó érzés együtt lenni veled, mert ismerted Sibylt – mondta Nan –, és nagyon szeretted,
és – szünetet tartott, mert a telefon csörgött, és Lena kinyomta – törődtél vele. Értetted,
milyen nehéz, amióta Sibyl elment. – Nan újra elhallgatott, pedig most nem csörgött
a telefon. – Már nem is hasonlítasz rá – tette hozzá végül.
– Tudom – sütötte le a szemét Lena.
– Sibyl nem örülne, ha látná, Lena. Ez szomorítaná el a legjobban.
Más-más okból ugyan, de mindkettejüknek könnyek szöktek a szemébe, és amikor a
telefon századszorra is megszólalt, Lena, csak hogy megtörje a pillanat varázsát, felvette.
– Lena – vakkantotta Frank Wallace. – Hol a faszban voltál eddig?
A lány a tűzhelybe épített órára pillantott. Még csak fél óra múlva kell beérnie az
őrsre.
– Túszhelyzet van a rendőrőrsön – folytatta Frank válaszra sem várva. – Azonnal
vonszold ide a segged – és már le is csapta, Lena fülében visszhangzott a hangos kattanás.
– Mi az? – kérdezte Nan.
– Túszhelyzet van – tette az asztalra a telefont Lena, és alig tudott ellenállni a késztetésnek,
hogy a mellkasára szorítsa a tenyerét. A szíve a torkában dobogott. – Az őrsön.
– Úristen! – hüledezett Nan. – Nem hiszem el! Megsebesült valaki?
– Nem mondta – hörpintette fel Lena a maradék kávét, pedig nem volt szüksége
pluszadrenalinra. Cidrizve kereste a kulcscsomóját a pulton.
– Emlékszel, mi történt Ludowiciben? – kérdezte Nan.
– Jaj, ne is mondd! – hagyott ki egy pillanatra Lena szíve. Hat éve egy közeli megyében
a raboknak sikerült elkapniuk egy zsarut, aki épp átment a cellasoron. A saját
fegyverével ütötték le, és a kulcsaival kiszabadultak. Három napba telt, mire sikerült leverni
a börtönlázadást, összesen tizenöt elítélt sebesült meg vagy vesztette életét. Négy
rendőrt öltek meg. Lena lelki szemei előtt most megjelent minden kollégája, és eltűnődött,
vajon megsebesült-e valamelyik.
A zsebeit is megnézte, pedig tudta, hogy ma reggel még nem találkozott a kulcscsomójával.
Újra megszólalt a telefon.
– Hol van a…? – kérdezte Lena.
Nan a kacsaforma akasztóra mutatott a hátsó ajtó mellett. A második csörgés után
felvette a kagylót, de nem szólt bele.
– Mit mondjak neki?
22