Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
Sara lesütötte a szemét, és abban reménykedett, hogy nem kap lángra spontán öngyulladással.

– Mason Jamesszel is – folytatta Cathy.

– Anya!

– Ez eddig kettő.

– Az utolsót kifelejtetted – emlékeztette Sara, de aztán kicsit sajnálta, hogy kiszaladt

a száján, mert az anyja arca rögtön elsötétült.

Cathy összehajtott egy pizsamanadrágot.

– Jeffrey tudja, hogy megerőszakoltak? – kérdezte halkan.

– Nem mondhatnám, hogy pont erről beszélgettünk – próbált Sara szelíden, visszafogottan

felelni.

– És amikor megkérdezte, miért jöttél el Atlantából, mit mondtál neki?

– Semmit – válaszolta, elhallgatva, hogy Jeffrey nem is erősködött, hogy megtudja a

részleteket.

Cathy kisimította a pizsamát. A kosárhoz fordult, hogy kézbe vegye a következő darabot,

de látta, hogy már mindent sikerült összehajtogatnia.

– Nincs ebben semmi szégyellnivaló, Sara.

A lány vállat vont, ami ebben az esetben bármit jelenthetett, és elment a bőröndért.

Nem kimondottan szégyen volt, amit érzett, de már kiütést kapott tőle, hogy mindenki

másképp bánik vele emiatt – főleg az anyja. Azt még elviselte, hogy az a pár ember, aki

ismerte a Grant megyébe visszaköltözésének valódi okát, aggódó képet vág, és kínosan

hallgat, de azt, hogy anyjával is feszültté vált a kapcsolata, sokkal jobban megszenvedte.

– Majd elmondom neki, ha időszerű – nyitotta ki a bőröndöt, és pakolni kezdett. – Ha

egyáltalán valaha is itt lesz az ideje.

– Nem várhatod, hogy stabil legyen a kapcsolatod, ha az egész titkolózásra épül.

– Nem titok ez – ellenkezett Sara –, csak magánügy. Megtörtént, és már a könyökömön

jön ki… – nem fejezte be a mondatot, mert nem volt kész rá, hogy most rögtön kitárgyalja

az anyjával az ellene elkövetett nemi erőszakot. – Ideadnád azt a pamutfelsőt?

Cathy rosszalló képpel nyomta Sara kezébe a pólót.

– Annyi nőt láttam már, aki küzdött, hogy eljusson arra a szintre, ahol most tartasz,

és egy perc alatt feladott mindent valami pasiért, aki két év múlva úgyis elhagyja.

– Én nem fogom feláldozni a karrierem Jeffrey kedvéért – nevetett bánatosan. – És

nem áll fenn a kockázat, hogy teherbe esem és otthon maradok a gyerekkel.

– Nem erről van szó, Sara – nyugtázta a megjegyzést Cathy megütközve.

– Akkor miről, mami? Miért aggódsz ennyire? Mi rosszabbat tehet velem egy pasi

annál, ami már meg is történt?

Cathy elfordította a fejét. Sara soha nem látta sírni, de az anyja úgy tudott elhallgatni,

hogy a lánynak majd megszakadt a szíve.

Odaült az ágyra az anyja mellé.

– Bocs – mondta, és közben átvillant rajta, menynyire unja már, hogy folyton mindenkitől

elnézést kell kérnie. Bűntudata volt, hogy ilyen problémát okozott máskülönben

oly tökéletes családjának. Néha már úgy érezte, talán jobb lenne, ha felkerekedne,

és magával vinné a gondjait, hagyva, hogy a többiek nélküle tegyék túl magukat a megpróbáltatáson.

– Nem akarom, hogy feladd önmagad – mondta Cathy.

Sara visszafojtotta a lélegzetét. Az anyja még sosem került ennyire közel ahhoz,

hogy hangot adjon valós aggodalmának. Sara mindenki másnál jobban tudta, milyen

egyszerű az embernek beadnia a derekát. Miután megerőszakolták, Sara csak arra volt

32