Destine Literare nr. 23 - septembrie - decembrie 2012 - Scriitorii ...

estine iterare
D L
it is so important for me, like the hollow
of your shoulders waiting for my chin….
I look at the innocent whiteness
of your trembling skin, the dwarfish hills of your breasts
dominate, my face covers it
by the blue of the evening
The thin grass hides your other mysteries
beneath your undulating womb
and I look at you as the satires look at a nymph
on the Greek plain between the trees on the bank of a river.
Translations by Olympia Jacob
Kell, hogy szeresd…! (You must love it…!)
„mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend”
József Attila
Kell, hogy szeresd a versemet,
úgy szeresd, mint engemet,
mint bennem szerelmedet,
ölelésedben létemet,
mint létemben, a lelkedet!
Kell, hogy szeresd a szavaim,
szavaiddal, hogy beborítsd,
szavaid közé szorítsd,
nyelveddel megmámorítsd,
ajkaiddal bátorítsd,
nem baj, ha elkárhozik!
Kell, hogy szeresd a könnyeim,
virágaid megöntözik,
nyakadat körbe gyöngyözik,
bennük a tenger csöppjei,
a Mindenség, mély csöndjei!
Kell, hogy szeresd a csöndjeim,
benne hallgatnak csöndjeid,
benne alszanak álmaid,
valósulnak meg vágyaid,
ki, belõlük görgeti
neked a verset itt, a rím!
A német tenger (The German Sea)
Ajkad sós, akár a tenger,
csókjaidtól szomjasabb a csókom.
Szerelmemet a te szerelmeddel,
mint magamat veled, lassan kioltom,
ahogy fölém magasít, alattam görget
apály - dagály szabálya. Arcok,
arcaink feszülnek közted és közöttem,
mint tenger és ég között a partok.
Felszakadt szavak (Broken words)
Ha nincs, ami megtart, csak a szavak,
ha azok se már, ha te magad,
ha magasra tartasz arcod fölött,
ha az alattunk örvénylõ délelõttökön,
ha öleléseddel magadba oltasz,
ha nemesbe vadat,
62
ha nincs, aki voltam, ha leszek, aki vagy,
ha délutánjaimba visszatérsz,
ha szatyrodban fürt szõlõ, ha fél kenyér,
ha cserébe adnom nincs semmi másom,
ha csak a vers, ha csak hasonmásom,
ha felszakadt szavak,
ha szavak,
ha vak,
ha ha
Tegnap és ma (Yesterday and Today)
Másként fáj ma a madarak hangja bennem
másként vérzi, mint tegnap, talpamat az éj
földre hullt csillaga, sorsom a kezedben
nyárfa leremegte levél, mit vár a szél.
Szerda van (It is Wednesday)
Hétfõtõl péntekig élek.
Jövõm a szombat, múltam a vasárnap.
Ami a kettõ közt vagyok az a lényeg,
a többi csak magyarázat,
mert a harmadik napon szerda van,
s én létem lázában ragyogva fekszem
veled, míg belédhal a Nap,
s az ablakokba mécseseket tesznek.
Görög mezõn (Ont he Gracian Plain)
Lábaidban alszanak a léptek,
szád sarkában szendereg a csók,
karjaidban, már az ölelések
elszunnyadtak, mint jóllakott manók.
Fejemben is pihenne az ének,
de ösztökélem, most még nem lehet,
megpróbálom megfogni e tétlen
pillanatban, az elmúlt perceket.
Honnan vette ötletét az Isten,
vagy bánom is én, Pán vagy Õsanyag,
pilláidra csillagot, hogy hintsen,
ajkaidra holdat, ha kacagsz
álmaidban, csengve, mintha óra üt…
A csend hálója tõle megremeg.
Nézem nyugvó arcodon a derût,
s füled tövén a halvány pelyheket,
S kezeidet nézem, ez a két kéz,
mi úgy hever most itt, mint tört faág,
oly fontos nekem, akár a mélység,
vállad gödrében, mi államra vár…
Bõröd borzongó, ártatlan fehérét
nézem, melled két törpe-halma
uralja, míg az alkonyi kékség
arcodra rávetül, s eltakarja.
Nyurga fû rejti többi titkod,
a hasad alján hullámzó redõt,
s én úgy nézlek, mint nimfát szatírok
folyó menti fák közt, görög mezõn.