Martin János: Sorsvállalás - Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár

10 PPEK / Martin János: Sorsvállalás
teljesen mások voltak, mint amilyeneket a kolozsvári cégtáblákon és plakátokon láttam, de ez
engem nem zavart abban, hogy elkezdjek én is hadoválni és hajlongani, mint a többiek. A
tanítónak feltűnhetett az én hadovám, mert odajött, elkezdett figyelni. Aztán nagyon
megharagudott, elvette a könyvet előlem, valami olyat mondott, hogy fordítva tartom,
morgott valamit dühösen és kivágott az udvarra. Még azt is mondta, hogy várjam meg a
„tanulás végét”, és aztán elvisz vissza nagyapámhoz. Ott ácsorogtam a tökindák között, a
fehér-sárga tökvirágokat bámulva, és fogalmam sem volt arról, hogy mi a baj. Végül is, a
tanító bácsi megfogta a kezemet, elvitt nagyapához, aztán ott mondott neki eleget, olyan
nyelven, amit én nem értettem. Miután a bácsi elment, nagyapám felém fordult, és jól
leszidott magyarul. Azt mondta, hogy nem elég, hogy hazudtam, de még csúfot is űzök a
„szent dolgokból”, szégyent hoztam a fejére. Szüleimnek is bepanaszolt, de végül is nem lett
nagyobb baj a dologból. Apám azt mondta, hogy ősszel amúgy is iskolába kerülök, ott majd a
többi sráccal együtt megtanuljuk a szent szövegeket olvasni.
Még egy füzesi kalandomat kell elmondanom, mégpedig a Stollwerk automatával. A nagy
karamellás automata az üzlet bejárata mellé volt szerelve. Rézgarast kellett bedobni az erre
szolgáló nyílásba, majd pedig meg kellett nyomni egy nagy rézgombot. A gép egy kicsit
zörgött, és alul, egy kis nyíláson, kibukkant egy karamella. Én nem szerettem ezt a
karamellát, mert bár édes, de nyúlós és tapadós volt. A falusi gyerekek nem tudták, hogyan
kell az automatát használni és garasuk sem volt. Én, a városi fiú, elhatároztam, hogy
megtanítom őket az automata használatára. Raktam a zsebembe az üzlet fiókjából egy marék
rézgarast, és kimentem a bolt elé, ahol már vártak a falusi gyerekek. Megmutattam nekik,
hogy kell az automatát kezelni, és szétosztottam a garasokat. Hamar megtanulták a játékot,
nagy lett a forgalom az automatánál. Hallottam is Dezső bácsit morogni:
„Nem tudom, mi lehet ezzel az automatával. Hónapokig nem volt vele dolgom, most
pedig, amióta az Ilonka fia itt van (ez voltam én), egy héten többször is elfogy a karamella.”
Szerintem nagyon is jó dolog volt, amit csináltam. A garasok visszakerültek a fiókba, a
füzesi gyerekek pedig megszerették a Stollwerk-karamellát.
1935 nyarán szüleim elhatározták, hogy beadnak az iskolába. Még nem értem el a
hivatalos korhatárt; hét éven aluli gyerekeket nem volt szabad felvenni az első elemibe.
Kérvényezni kellett, hogy engedjék meg számomra a beiratkozást hamarabb, hogy ne legyek
„harmadéves” óvodás, hogy ne csak több hónappal a hetedik születésnapom után kezdjem
meg az elemit. „Kinőttem” az óvodából, és szüleim úgy látták jónak, hogy minél előbb
kerüljek iskolába, szigorúbb felügyelet alá.
A neológ hitközség által fenntartott felekezeti iskolába írattak be, mely egy telken volt az
óvodával. A törvény szerint a tanítás itt is román nyelvű kellett legyen. Csak az volt baj, hogy
a tanulók nem tudtak románul, mindenki magyarul beszélt. A tanítóknak „kellett volna”
ugyan tudni románul, de bizony azok is mind magyar anyanyelvűek voltak, magyar
iskolákban tanulták a mesterségüket, és csak úgy-ahogy tudtak románul, átcsúsztak a hírhedt
nyelvvizsgán. A tankönyvek mind románul íródtak, és ráadásul falusi iskolák számára
készültek. A fekete-fehér ábécés könyvben a rajzok falusi házakat, csizmás-kucsmás
parasztgyerekeket, az udvaron kapirgáló tyúkokat, malacos disznókat, teljesen „rusztikus”
jeleneteket ábrázoltak. Akkor mi ezzel nem törődtünk. Szorgalmasan húztuk ceruzáinkkal az
egyenes, majd pedig a görbe vonalakat az erre a célra különlegesen vonalazott vékony kis
füzetünkbe. Lassan alakultak a betűk, és szavakká egyesültek. Nagy „sokkot” jelentett a
tollal-tintával való írás bevezetése. Nem egyszer kellett visszajönni délután, hogy lesúroljuk a
pad tetejét. Akkor tanultuk meg az itatóspapír fontosságát, és azt, hogy a füzetben esett
tintafoltot pacának, esetenként „disznónak” nevezik. És hogy nem lehet se kiradírozni, sem
pedig zsebkéssel kivakarni, mert kilyukad a papír.
A tanító bácsi magyarul magyarázott, hogy megértsük az anyagot, de lassan románul is
megtanultunk. A magyar írásjeleket, a magyar írást a kolozsvári üzletek cégtábláiról tanultam