Martin János: Sorsvállalás - Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár

24 PPEK / Martin János: Sorsvállalás
igyekezett a kör belsejébe kerülni, mert a háta fázott és ott beljebb melegebb volt. Ilyen
„emberkályhát” azóta se láttam. (Később tudtam meg, hogy a délsarki pingvinek is így
melegednek.) Ugyancsak az Appell előtt részem volt egy másik „első” élményben: a cigány
egyszerre elordította magát: Fünfzig Männer antreten! – vagyis 50 ember sorakozó! Álltunk,
mint Bálám szamarai, de nem hagyott időt, botjával hamarosam egybeterelt 50 embert –
közöttük engem is – és beterelt egy ugyanolyan blokkba, mint amilyenben aludtunk. De csak
kívülről volt olyan! Belül a belső architektúra ritka csodáját pillanthattuk meg. Egy
százszemélyes latrina volt! Egy hatalmas darab betonlap szélein egyforma távolságra kör
alakú lyukak voltak, oda kellett letolt nadrággal leülni, vezényszóra. A cigány is elvégezte
dolgát, közülünk is azok, akiknek éppen kellett. (Toilette papír helyett a kényesebbek kis
darabot téptek le ingükből. Erről viszont hamar le kellett szokni, mert csak egy ingünk volt.)
Még mielőtt felkelhettünk volna, a cigány ellépett előttünk, ahogy ott ültünk, és alaposan
szemügyre vette mindenkinek a lábbelijét. Akinek jóképű bakancsa vagy éppen csizmája
volt, az búcsúzhatott is attól. A cigány félreállította és „elcserélte” azt egy teljesen új,
kincstári, fatalpú, vászonfelsőrészű, „Made in Auschwitz” cipőre. Miután onnan kivonultunk,
megkezdődött a lábbelik kicserélése miközöttünk. Barátok, rokonok elcserélték egymással a
jobb- vagy bal cipőjüket, hogy a cigánynak ne legyen kedve elvenni azokat. Apám kényes
lábán egy csináltatott bakancs volt, de csak boxbőrből, jó vastag talppal, és korántsem volt
olyan kívánatos a cigánynak, aki a legfinomabb, vízhatlan síbakancsokban vagy pláne
stramm birgerli-csizmákban válogathatott. Nekem egy szintén rendelésre készült bakancsom
volt, de csak disznóbőrből, ami bizony nem valami tartós holmi. Így aztán egyikünk lábbelijét
sem kellett félteni attól, hogy a cigány el fogja „cserélni”. A cipő a lágerban nagyon fontos
volt, amint azt később a saját lábamon tapasztalhattam. Már sorakozott is a következő 50
ember a latrinára, ha kellett nekik, ha nem.
Most következett az Appell. Úgy álltunk ott, mint a cövek. Jött néhány SS-tiszt. „Mützen
ab!” 9 szólt a vezényszó. Lekaptuk tökfedőnket, és jobb combunkhoz szorítottuk. Mindenkitől
sorban megkérdezték, hogy „Wie alt bist Du?”. Mi ketten következetesen öregítettük, illetve
fiatalítottuk magunkat. Egyesektől azt is megkérdezték, hogy azelőtt mi volt? Apám, aki
rövid néhány hétig asztalosinas is volt, gondolkodás nélkül rávágta, hogy asztalos. Így lettem
én is asztalosinas! Minket, akiket munkára válogattak ki, külön sorakoztattak fel. Ezek után
jött az „ebéd”, vagyis a Dörrgemüse. Ez egy sűrű, szürkés-drapp alapszínű, piros és barnás
pettyekkel tarkálló kotyvalék volt, szaga rettenetes. Íze? – moslékot addig nem ettem, de ez
valami olyanféle lehetett. Edényünk nem volt. Ezt a „micsodát”, amit itt, az auschwitzi
rabkonyhában „követtek el”, szárított zöldségből és valamilyen lisztes magból főzték össze
vízzel és egy kevés sóval, nagy, füles, vastag falú hordóban hozták ki nekünk. A cigánynak
volt néhány tízliteres fazeka, mind kétes tisztaságúak. Ott hevertek a blokkban, ahol aludtunk,
egy sarokban. Egyesek éjjeliedénynek használták, azoknak még nehezebben csúszott le az
amúgy is gusztustalan táplálék. Egy botra erősített csuporral megtöltötték a fazekakat.
Kanalunk nem volt, enni kellett… Az ember nagyon találékony, ha önfenntartásról van szó.
Márpedig itt úgy állt a kérdés, hogy „enni vagy nem lenni”. Tíz ember, tíz liter ennivaló egy
tízliteres edényben. Kanál, tányér nincs – hát egymásnak adtuk a fazekat, mindenki nyelt
egyet, húzott egy slukkot az „ételből” és nem többet, majd tovább adta szomszédjának az
edényt. Csalni nem lehetett, lestük egymás nyeldeklőjét, de különben sem volt az edény
tartalma valami csábítóan finom! És mi sem voltunk még olyan nagyon kiéhezve. Ez volt az
első ebéd Auschwitzban.
Egyszer csak elterjedt a hír, hogy lehet írni haza! Haza? Kinek? De nem gondolkozhattunk
sokat, levelezőlapokat osztottak ki, olyan szürke tábori lapokat. Ceruzavégek kerültek elő, és
megadták a szöveget is, amit írni lehet: „Ich bin gut angekommen, ich bin gesund und
9 Sapkát le!