Martin János: Sorsvállalás - Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár

36 PPEK / Martin János: Sorsvállalás
minket, tudomást vett rólunk, gondolhatta, hogy nem vagyunk bőviben a tápláléknak,
tekintettel volt ránk is, és hagyott a földben krumplit nekünk is bőven. Csak arra kellett
vigyáznunk, hogy az öreg Wehrmachtos őr ne vegye észre, amikor kilopózunk a földre
krumplit szedni. Nem mintha ellenezte volna a krumpli-„organizálást”, de tisztsége nem
engedte meg az ilyen „szabadosságot”. Ezért valaki figyelt, és ha az őr jött, kiabálta a jelszót,
ami először „negyvenhat” volt. Később az őr rájött, hogy ha a krumpliföldhöz közeledik,
kiabálunk. Hát megkérdezte, hogy miért kiáltjuk hogy „Nédvénhát” amikor ő jön, és hogy az
mi. Így aztán megváltoztattuk a jelszót „pulóver”-re.
Volt köztünk egy mély basszbariton hangú fogoly, Weisz bácsi, aki otthon, Kolozsváron,
az Ursus sörgyárban dolgozott. Minden nap egy remekbe készült seprűt kötött fenyőágakból,
s azt a lágerba becsempészte. Valahonnan szerzett hozzá alumínium drótot is. Kapott a
seprűért egy-egy csajka levest, egy-egy darabka kenyeret. Weisz bácsi, akár csak az apám,
szeretett énekelni. Főleg orfeumba, kis kocsmákba illő operettdalokat énekelt, recsegős, mély
bariton hangján.
„Palkó, te drága rajkó,
vásott, rossz ki kölyök…
Palkó, te pitiáner
érted megőrülök.
Ha szólni hallom a vonót,
rosszul vagyok szörnyűmód,
Palkó, te drága raajkó.”
A nóta így fejeződött be:
„Hozott a góly' egy cigánygyereket”.
Az éneklés fontos része volt az életünknek. Menet közben segített rövidebbé tenni az utat,
frissebbé a masírozást.
„Amióta áll a világ,
kilyukadt a túri nadrág,
kilyukadt és lett rajta
egy luk, egy luk, egy lyuk.
Esztike nem vagyok préda,
itt van egy nagy karika cérna,
csak annyit gombolíts le róla,
amennyi elég lesz a foltra.
Csodás lány vagy, szívem Eszti,
csodásan tudsz te stikkelni,
csodás lett a nadrágon a
luk, a lyuk, a folt.”
Az őrök szerették, ha énekeltünk, nekik is könnyebben ment a lépés a pattogós magyar
bakanótákra. Gyakran vezényelték: „Ein Lied!”, és mi szívesen gyújtottunk rá. Egy másik ok
a nótázásra az volt, hogy ezen az úton tudtul adhattuk azoknak, akik hallották és értettek
magyarul, hogy kik vagyunk, hova valók és melyik lágerban vagyunk.
„Kauferingi kaszárnya,
A Hármasba magam vagyok bezárva.