Martin JÃ¡nos: SorsvÃ¡llalÃ¡s - PÃ¡zmÃ¡ny PÃ©ter Elektronikus KÃ¶nyvtÃ¡r

More documents

Recommendations

Info

28 PPEK / <strong>Martin</strong> János: Sorsvállalás lakóbarakk is volt készülőben. Később ezek a „bunkerek” lettek általánosak mind a 3-as, mind pedig a többi kilenc Landsberg környéki lágerban. Nekem is volt alkalmam dolgozni az ilyen barakkok építésén, és lakni is ilyenben, tehát megpróbálom leírni, hogyan készültek, hogyan néztek ki ezek a „bunker”-nek nevezett „lakhelyek”. Miután a Todt 17 szervezet mesterei cövekekkel kijelölték a barakkok helyét, nekifogtunk, hogy utasításaik szerint elvégezzük a szükséges földmunkákat. Egy 5 x 25 méteres füves területről gyeptéglákat vágtunk ki, a gyeptéglákat szabályos halmokba raktuk: ezekkel fedjük majd a kész barakkot. A lekopasztott felület közepén egy méter széles és 25 méter hosszú árkot ástunk. Jobbra és balra a hálóhelyek lesznek, a középen levő árokban lehet majd közlekedni. A hideg ellen a barakk közepén kis dobkályhát lehetett beállítani. A fekvőhelyeket deszkával beborítottuk, tetőnek jobbról és balról előre elkészített deszkalapokat helyeztünk, melyek középen összeértek, akár a háztető. Kátrány és kátránypapír segítségével a tetőt vízhatlanná tettük, majd egy réteg földet és végül a gyeptéglákat helyeztük el a ferde tetőn. Az így nyert fedett helyiség egyik oldalára előregyártott ablakot tettünk. Az ellenkező oldalon volt a bejárat, egy előregyártott ajtó. Pár lépcsőt kellett a földbe vágni, az egészet kaviccsal, deszkákkal, lécekkel megerősíteni – és kész is volt a rezidencia 50 häftling számára. De ez nem az első nap történt. Az első nap felejthetetlen szenzációja a faszolás volt, az első faszolás Kauferingben! Mindenki kapott két vadonatúj pokrócot, egy új, fényes, alumíniumból készült kétliteres csajkát (olyanszerű volt, mint egy tejeskanna) a hozzávaló fedővel, amit vajtartónak neveztünk el. És kaptunk egy-egy kanalat. Ilyen szerszámot sem láttunk azóta, hogy csomagjainkat az „alles weck” vezényszóra Auschwitzban otthagytuk a vagonokban! És kaptunk hárman egy komiszkenyeret, meg egy jó darab margarint, meg egy darabka „Wurst”- ot és egy kis zacskó cukorkát is! Azon az éjjelen mindenki reményekkel telve feküdt le, két pokróc, egy csajka és egy kanál büszke tulajdonosaként a gyaluforgácsra, és aludt, szép álmokat álmodva. Hajnalban ébresztett fel minket Kukurikú őrmester. Ez nem vicc, egy valódi SS-őrmester fütyült, „Aufstehen”-t 18 kiabált és közbe-közbe elkukorékolta magát. Reggeli után sorakozó az Appellplatzon. Beosztottak – ki tudja milyen alapon – különböző kommandókba, ami azt jelentette, hogy egy bizonyos helyen, egy bizonyos cégnél fogunk egyszerű fizikai munkát végezni. Moll, Holzmann, Stöhr, Siemens, és más nevek röpködtek a levegőben. Egyesek közülünk, a rámenősek, a skrupulus nélküliek, az agresszívak kápókká törték fel magukat. Háromféle kápó volt. Az egyik fajta a lágerban működött. Ezek raktárosok, konyhások, irodisták, a láger tisztántartásával, az utak, épületek karbantartásával foglalkozó „főnökök” voltak. Egy különleges, egyszemélyes kommandót képezett a kis gömböc Grűn, aki a német Lagerkommandant disznait hízlalta és vakargatta, ő is jól élt a moslékon, amit a konyhásokkal egy húron pendülve a mi kosztunkból csaptak le. Grűn bácsi – akkor nekem mindenki még bácsi volt – az 1-es számú kommandó kápója és egyetlen tagja volt. A második fajta kápók voltak a Blokkältesterek. Mindnyájan valamilyen blokkban laktunk. Bár amint említettem, itt nem voltak az auschwitzihez hasonlatos nagy blokképületek, de a koncentrációs táborok szóhasználata itt is érvényes volt. Blokknak nevezték azt a barakkcsoportot, ahol kb. 100-200 ember lakott. Ezek a Blokkältesterek számon tartották az embereket, nyilvántartották állapotukat, feleltek azért, hogy mindenki kiálljon az Appelplatzra sorakozóra, a betegek jelentkezzenek vizsgálatra. Miután „hazatértünk” a munkából, ők vezettek le a konyhához meleg ételt faszolni, ők vették fel a hideg faszolást, és ugyancsak ők osztották ki azt „vacsora” után. Meg kell említenem, hogy a Blockältesterek 17 Katonai szervezet, szakemberek, munkavezetők, akik a hadsereg építkezését vezették 18 Felkelni!(vezényszó)
PPEK / <strong>Martin</strong> János: Sorsvállalás 29 adták ki a „prémiumot” is. Ha valaki tetszett a munkavezetőnek, jó munkás volt az illető, akkor adott neki egy „Premienschein”-t. Ezért a kis rózsaszínű céduláért lehetett kapni „valamit”. Legjobb esetben egy pakk büdös mahorkát (amit el lehetett cserélni levesre), vagy rendszerint egy drót nadrágtartót, ami nem volt jó semmire. Ez volt a lágerbeli „zsákbamacska”. A reggeli kávét vagy teát is ők, a Blokkältesterek hozták fel a konyhából, és ugyancsak ők osztották ki. Egyúttal azt is megmondták, hogy feketekávét, tejes kávét (mert az is volt) vagy pedig teát iszunk. Tudniillik teljesen sötét volt még kora hajnalban, amikor felkeltünk és „reggeliztünk”, de a lötty ízéről nem lehetett megállapítani azt, hogy mit is iszunk. Csak azt tudtuk, hogy meleg, forró vagy pedig hideg az ital. A színüket nem láthattuk. A Blokkältesterek mind erdélyiek voltak. Volt közöttük sok olyan, akikből egy-kettőre vadállat lett. Ilyen volt egy Grűn nevezetű, a kolozsvári Bébé áruház volt tulajdonosa, aki a háború után nem is mert hazajönni, félhetett attól, hogy volt lágertársai az utcán agyonverik. Hihetetlen volt számomra, hogy ez az örökké alázatosan mosolygó kereskedő, aki a Wesselényi utcai üzletében babaholmikat árult, milyen kegyetlenül ordított. „Azért vagytok itt, hogy megdögöljetek! Meg is fogtok dögleni, de én hazamegyek!” Még Schwartz Árpi, a vajas, apám jó barátja is kegyetlen volt kápói minőségében. Más kápók, mint például Gárdos, egy marosvásárhelyi bankigazgató, ordított ugyan, de tudtuk, hogy csak színházat játszik, hogy ne az SS ordítson ránk. A „bébé”-s Grűn azonban nyilvánvalóan élvezte a helyzetét. Ilyen volt Judovics Lázár, Kolozsvár legelegánsabb férfiszövet üzletének tulajdonosa is, aki szintén élvezte, hogy üvölthet, hogy kínozhatja sorstársait. A harmadik féle kápók voltak az Arbeitskápók, a munkacsoportok vezetői. Ezek vették át a parancsnokságot, amikor kivonultunk munkára. Ők vezényeltek az Appellplatzról a kapuhoz, ott bemondták a létszámot és a kommandó nevét (később minden kommandónak német rendszerességgel lécre szegezett táblán számokat adtak és azt kellett felmutatni a szolgálatos altisztnek, aki „kiengedett” minket munkára). A munkakápó vezényelt az úton, ha gyalog kellett menni: „links, zwo, drei, vier” vagy ha éppen úgy esett, ő adta meg a hangot a nótázásra, mert az is volt ám minálunk, a kauferingi hármasoknál! A munkahelyen a munkakápóval közölték a feladatokat, ő osztott be munkára, ő volt a német Todt-os jobb keze. Ilyen munka-kommandó kápó volt a németül anyanyelvi szinten beszélő K. Edgár, osztálytársam a zsiglicből, Schwartz Árpád, a vajas Schwartz, apám jó barátja és még sokan mások, akikre már nem emlékszem. Volt közöttük rendes, megértő ember, mint például osztálytársam, Edgár, de voltak gonosz, rosszindulatú egyének is, mint például Schwartz, a vajas. Voltak még „szakemberek” is a lágerban, ezek nem vonultak ki. Ilyen volt a két borbély, néhány szabó és cipész, asztalos, bádogos. Ugyancsak belső szolgálatot teljesítettek az orvosok és a melléjük „bevágódott” szanitécek, akik ott is laktak a Rewier-ben egy külön szobában. A konyhakápó Spinrad volt, a New York szálloda és vendéglő volt bérlője, aki azzal dicsekedett, hogy ő „tartotta Kolozsvár legnagyobb kupleráját”. Szakács volt Ábrahám bácsi, civilben marha nagykereskedő, aki nekem is, aki a sor elején voltam az ételosztásnál, és apámnak is, aki igyekezett utolsónak maradni, dupla adagot adott, azzal, hogy „ezt add az apádnak”, „ezt add a fiadnak”. Néha hamar bekaptam az ételt, és az üres csajkával ügyesen betolakodtam a sor végére, hátha nem vesznek észre. A konyhán volt még Vigdorovics, akiről az volt a hír, hogy buzis. Vékony hangján kihívóan kérdezte: „Fiúcskám, szereted-e a fogolyhúst? Na akkor kapd be a f…m!” A ruharaktárban Lukács Hánzi iskolatársam dolgozott. Mindig kisegített, ha hozzáfordultam ruha- vagy cipő ügyben. * * * Nem emlékszem, hál'Istennek minden rosszra, inkább a pozitívumok azok, amik megmaradtak bennem. A felszabadulás után ezek a levitézlett kápók lettek a hangadó
Page 1 and 2: PPEK 500 Martin János: Sorsvállal
Page 3 and 4: PPEK / Martin János: Sorsvállalá
Page 27: PPEK / Martin János: Sorsvállalá
Page 79 and 80:
PPEK / Martin János: Sorsvállalá
Page 81 and 82:
Page 83 and 84:
Page 85 and 86:
Page 87 and 88:
Page 89 and 90:
Page 91 and 92:
Page 93 and 94:
Page 95 and 96:
Page 97 and 98:
Page 99 and 100:
Page 101 and 102:
Page 103 and 104:
Page 105 and 106:
Page 107 and 108:
Page 109 and 110:
Page 111 and 112:
Page 113 and 114:
Page 115 and 116:
Page 117 and 118:
Page 119 and 120:
Page 121 and 122:
Page 123 and 124:
Page 125 and 126:
Page 127 and 128:
Page 129 and 130:
Page 131 and 132:
Page 133 and 134:
Page 135 and 136:
Page 137 and 138:
Page 139 and 140:
Page 141 and 142:
Page 143 and 144:
Page 145 and 146:
Page 147 and 148:
Page 149 and 150:
Page 151 and 152:
Page 153 and 154:
Page 155 and 156:
Page 157 and 158:
Page 159 and 160:
Page 161 and 162:
Page 163 and 164:
Page 165 and 166:
Page 167 and 168:
Page 169 and 170:
Page 171 and 172:
Page 173 and 174:
Page 175 and 176:
Page 177 and 178:
Page 179 and 180:
Page 181 and 182:
Page 183 and 184:
Page 185 and 186:
Page 187 and 188:
Page 189 and 190:
Page 191 and 192:
Page 193 and 194:
Page 195 and 196:
Page 197 and 198:
show all

Martin JÃ¡nos: SorsvÃ¡llalÃ¡s - PÃ¡zmÃ¡ny PÃ©ter Elektronikus KÃ¶nyvtÃ¡r

Create successful ePaper yourself

Delete template?

Save as template?