Martin János: Sorsvállalás - Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár

16 PPEK / Martin János: Sorsvállalás
A téglagyárban szakértő téglavető cigányok készítették a „cigánytéglát” gazdag
nagybátyám tervbe vett házához. A cigánytégla gyártásának, égetésének minden csínjátbínját
megfigyeltem. Az egész néhány hetet tartott. A még meleg téglákat 250 darabonként
„pángétába” rakták, ezeket én tartottam számon. A jó cigánytégla, ha kalapáccsal gyengéden
megütik, csengő hangot ad. A munkával töltött nyár után megkezdődött az iskola, számomra
az V.-ik osztály.
1944 tavaszán, pontosabban március 27-én, az orosz frontról visszavonuló német csapatok
megszállták Kolozsvárt. Azonnal megszűnt a tanítás a város összes iskolájában. Kiadták az
„év végi” bizonyítványokat, nekem az V-ik osztály elvégzéséről. Azon a bizonyos napon,
amit a soha el nem felejthető élményeim között tartogatok, mindenkit hazaküldtek ebédelni
azzal, hogy a fiúk azonnal jöjjenek vissza munkához öltözve. Két órakor együtt voltunk
mind. Kipakoltuk az udvarra a padokat, térképeket, táblákat, a könyveket, a szertárat,
egyszóval mindent, ami azt jelezte, hogy itt valaha iskola volt. Délután öt óra felé mindent
elszállítottak valahová. Friss szalmát hoztak, leszórtuk a padlóra. És máris, a szélesre tárt
kapun jöttek be a frontkatonák. Zárt sorokban, összeszorított állkapoccsal, üveges szemekkel,
szótlan komorsággal masíroztak be az udvarra. Én meg ott álltam az udvaron és néztem a
némán menetelő, fáradt, kimerült embereket. Nem voltak félelmetesek, hanem elszántak és
rendkívül fegyelmezettek. Valami nagy erő hatalmában levő szürke gépezet, mely
parancsszóra, mozdulatlan arccal használná a nyakában levő géppisztolyt. Szédelegve értem
haza. Aznap estére jegyem volt egy Mozart koncertre, ahova már nem mentem el.
Új élet kezdődött mindannyiunk számára. Bevezették a sárga csillag viselését, a kijárási
megszorításokat. Engem behívtak a Zsidó Tanácshoz, igazolványt, lepecsételt sárga
karszalagot és egy biciklit adtak. Legfontosabb volt az a kényelvű igazolvány, mely szerint „a
fentnevezett a kolozsvári Zsidó Tanács rendőre és felvigyáz arra, hogy sárgacsillagos zsidók
csak a mellékutcákban járjanak”. Jelentenünk kellett minden incidenst, de szerencsére nem
volt ilyesmi. Ez a „szerepem” nem tartott sokáig. Megtudtuk, hogy a kolozsvári téglagyárban
gettó lesz számunkra, és akármikor értünk jöhetnek. Készültünk, ahogy lehetett,
csomagoltunk, amire „ott” esetleg szükség lehet. Vettünk Atom GG-t (tetűport). Levágattuk
kishúgom szép, mézszínű copfját.
Anyám, aki mindig fegyelmezett és józan volt, egyszer csak végigvágta magát a kopasz
sezlonon, zokogva ölelte magához Zsuzsikát, és zokogva mondta: „Megölnek bennünket,
levágják a hajunkat és megölnek…” Apám vigasztalta: „Ne félj, Mama, itt vagyunk mi,
férfiak, mi dolgozni fogunk, nektek nem lesz semmi bajotok.”
Egy napon apám konflisért küldött engem a Főtérre. Felraktuk rá az előkészített holmikat,
két összecsavart szamosújvári „perzsa” szőnyeget és apám kis üzleti vaskasszáját, ami nem
volt más, mint egy cipődoboz nagyságú, kulcsra zárható barna fémskatulya, benne iratok és
egy kis dobozkában a család ékszerei: apám pecsétgyűrűje, anyám gyűrűje egy nagy I-betűs
monogrammal, a kishúgom aranygyűrűje, egy nyaklánc medalionnal és három-négy pár
fülbevaló. Elhajtattunk dr. Gyenge László ügyvéd lakására, a Szamos-partra, és mindent
átadtunk ennek a bátor embernek. Azokban az időkben, Dr. Gyenge László, nyilaskeresztes
jelvénnyel a gomblyukában, bátran védte Kolozsvár kicsi zsidait ügyes-bajos dolgaikban a
törvényszéken. Itt, dr. Gyenge előtt mondta nekem apám, hogy ha vége lesz ennek a
helyzetnek és valami lesz vele, akkor én jöjjek ide, és itt mindent visszakapok.
A gettózás Kolozsváron 1944. május harmadikán kezdődött. Nem emlékszem arra, hogy
értünk milyen napon jöttek. Arra emlékszem, hogy egy civil és egy rendőr jött értünk.
Elvették a megmaradt jegygyűrűket, apám Doxa zsebóráját, az én kis olcsó karórámat és a
konyhai vekkert is, mert, mint mondták, a gettóba nem szabad órát vinni.
Sem a civil, sem a rendőr nem volt kolozsvári, ezt a kiejtésükről mindjárt észre lehetett
venni. Mi úgy hallottuk, hogy a kolozsvári rendőrök nem vállalták el ezt a munkát. Ezért