A FOGÁSZAT EGÉSZSÉGPOLITIKAI ÉS INFORMÁCIÓS ...

12
Kevés az olimpiai arany, késôn
érkeznek a mentôk, hosszú
a kórházi várólista, nem indul
valamelyik szûrôprogram,
kevés az orvos és az ápoló,
drágák a gyógyszerek, csôdbe
mennek a patikák: kevés a
pénz, a „Mi urunk: a Pénz”.
Lányunokámnak, – aki tizenhat éves,
nemcsak internetezni, hanem olvasni
is szeret, akinek a forrásról elsôsorban
a tiszta vizû patak jut eszébe
– Ady Endre költészetérôl beszéltem,
és megmutattam neki a „Mi urunk: a
Pénz” címû költeményt. Elolvasva a
verset megjegyezte, hogy mennyire
aktuális, mert ma is a pénz uralja a
E G É S Z S É G P O L I T I K A
Mottó: MI URUNK: A PÉNZ (Ady)
Források
Vajon milyen íze lehet a Varga Bácsinak?!
D E N T A L H Í R E K
HÓVÉGE, 2008
világot. Ezek után meg sem mertem
mutatni neki a „Vér és arany” c. költeményt:
„Meghal minden és elmúlik
minden, / a dics, a dal, a rang, a bér. / De
él az arany és a vér.” Ady 30 évesen,
1907-ben írta ezt a két verset. Költészete
örök érvényû, sôt az egészségügyi
finanszírozásra ma is igaz, hiszen:
„Ha elfutnak a gyér aranyak, / Fölséges,
nagy, úri magunkból, / Istenem, be
kevés marad.”
Az egészségügy finanszírozásával
kapcsolatban két alapkérdést szoktak
tárgyalni: Mennyi a forrás, és hogyan
használják fel?
Mennyi a forrás és honnan ered?
Közhely, hogy az egészségügyi ellátás
költségigénye gyorsabban nô, mint a
bruttó hazai össztermék, népszerû nevén
GDP, és mivel a bérek többé-kevésbé
arányosan változnak a GDP-vel,
a szolidaritásalapú betegbiztosítás
alapját képezô kötelezô – jövedelemarányos
– járulékfizetés is elmarad az
egészségügy igényeitôl. A piac általános
szabálya a fejlesztés és a fogyasztói
igények növelése, elsôsorban a
technológia (csúcstechnológia) gyors
fejlesztésével. A forrás tehát sehol, sohasem
elég. A gazdag nyugat-európai
országok ennek ellenére a múlt század
kilencvenes éveiben már fékezték, és
ma egyre inkább visszafogják egészségügyi
kiadásaikat, nem engedve,
hogy gyorsabban nôjenek, mint a
GDP. A forráshiányt komplikálja, hogy
minél alacsonyabb egy ország GDP-je,
annál kisebb részét tudja egészségügyre
fordítani. Az 1. táblázat „GDP%”
oszlopa jól mutatja, hogy a GDP százalékában
kifejezett egészségügyi kiadások
3,3–13,2% között változnak. Biztosan
csupán a „véletlen” játéka, hogy ez
a két szélsô érték Afganisztánt és az
Amerikai Egyesült Államokat jelenti.
Az elôbbiben mindössze 26, míg az
utóbbiban 6353 US$ jut egy fô egészségügyi
ellátására évente, sôt Afganisztánban
ennek 80%-át, az USA-ban
pedig alig több, mint a felét fedezik
magánforrásból. Afganisztánra és még
sok más országra biztosan igazak Ady
sorai: „… Gyötrôdünk, szökünk s mértföldekre
/ Árasztjuk a koldus-szagot.” Ehhez a
„koldus-szaghoz” hozzátartozik, hogy a
születéskor várható élettartam csupán
42 év, az egészségben eltölthetô várható
életévek száma 36, és minden
ezer újszülöttbôl 257 nem éli meg az
ötödik születésnapját. Egy amerikai állampolgárnak
78 év az életkilátása,
amelybôl 69 évet egészségben tölthet
el, és 1000 bébibôl csupán 8 nem vehet
részt 5. „birthday partyján”. Bizony,
a források nem egyenlôen csordogálnak:
„S ha tegnap Istennél több voltunk, /
Ma gyáva rím-kutyák vagyunk.”
A források két helyrôl származhatnak:
társadalmi vagy magánforrásból.
A társadalmi forrásnál szinte irreleváns,
hogy állami adókból vagy járu-