Zborník z konferencie (PDF) - Zväz múzeí na Slovensku

MÚZEJNÁ DOKUMENTÁCIA DRUHEJ POLOVICE 20. STOROČIA NA SLOVENSKU Problematika komplexnej múzejnej dokumentácie obdobia po roku 1989
vagyunk. Két momentumra utalok, amelyek a kooperáció zökkenőin keresztül a jelenkorkutatás
múzeumi befo ga dásának korlátaira vonatkoznak. Mindkettő a kívánatos szemléletváltással
kap cso latos, ezért a befogadáshoz szükséges „tértisztítás” kérdései is.
Egyrészt a diszciplináris különbségek és a múzeumi szakágak merev elvá lásá nak, sőt bizonyos
fokú szembenállásának problémájáról van szó. A szaktudományok közötti határok elmosódásának
előnyeit kevéssé lehet tapasztalni, mintha inkább a korábbi „tisztább viszonyok”
iránti vágy lenne a meghatározó. A kezdetektől hang sú lyozott szempont, hogy a MaDok nyitott
hálózat. Mégis rendszerint azt hallani, hogy ez a néprajzosok ügye, saját problémája. Pozitív
hangsúllyal ezt úgy szokás kifejezni, hogy a „néprajzosoknál megindult valami”; a negatív
tónust a „mi közöm hozzá, csi nál ják a Néprajziban” érzékelteti. Az a kiinduló tétel, hogy minden
- vagy legalább is a legtöbb - múzeumi iránynak van a jelennel kapcsolatos feladata, illetve
széles körű aktivitást megnyitó lehetősége, mintha inkább csak a pusztába kiáltott szó maradt
volna. A történeti muzeológiában reagáltak rá, de inkább az elhatárolódás és a disz ciplináris
öntudat megerősítése jegyében, mint a kooperáció útjainak a kialakítá sá val. 11 Távolabbi múzeumi
szakterületek részéről még ennyi sem történt. Ha reflexiót nem is szült, azért a hálózathoz
csatlakoztak nem csak néprajzi, történeti múzeumok. Pedig a jelen nyíltan manifesztálódó
vonásai, vagy rejtett összefüggései, netán az emberek jövővel kapcsolatos elképzelései nem
kizárólag a különböző történeti vagy társadalmi irányultságú múzeumok számára jelentheti
a szemléleti horizont tágítását, s ezáltal azok társadalmi hivatásának kiteljesítését. A kortárs
művészeti, iparművé sze ti irányzatok, az irodalmi és zenei kultuszok, a természettel, a műszaki
innová ciók kal kapcsolatos attitűdök nem csak az ilyen területekre szakosodott múzeumok
éltető közegét jelentik, hanem kézenfekvő lehetőséget nyújtanak arra, hogy sziszte matikus figyelem
és értelmezés tárgyaivá váljanak. Kétségtelen, hogy a jelenkori gyűjtés ez utóbbiaknál
más jellegű, más problémákat vet fel, mint a társadalmi múzeumok esetében, de a lehetőség és
a feladat fennáll. A szakágak, diszciplínák közötti közeledés még függő lehetőség. A MaDok
nyitottságát továbbra is fenn kell tartani; összmúzeumi szempontból nem lenne szerencsés, ha
ez a perspektíva Magyarországon mégis inkább visszaszorulna a néprajz sáncai mögé.
Másrészt kétségtelen, hogy a létező gyűjteményi, taxonómiai rendszer nehezíti az átjárhatóságot.
A szakosodott gyűjteményekből való jogos kiindulás nehezen nyújt ar ra lehetőségét,
hogy az intézményi és szaktudományos elszigeteltség mellett a társadalmi-kulturális változásokat
megfelelő érzékenységgel ragadjuk meg. Ez a kortárs ipari, posztindusztriális, fogyasztásra
orientált és a globalizáció viszonyai kö zött működő társadalom múzeumi „leképzésének”
egyik alapkérdése. Hogyan tud az eredetében 19. századi múzeumi struktúra választ adni a 21.
század jellemző voná saira, változásaira? Ezen a szemléleti korláton első lépésben az segíthet
túllépni, ha minden múzeum önmaga átgondolja a jelenkorhoz fűződő egész viszonyrendszerét,
s beépíti annak következtetéseit gyakorlati működésébe, mission statement-jébe.
Mindez másként is megfogalmazható. A mai múzeumi gyűjtés része annak az alapkérdésnek,
hogy hogyan változik a múzeum maga mint intézmény. Hogyan mó dosul, illetve alakul át a múzeum,
amely elsősorban a tárgyi emlékek, illetve repre zen tációk megőrzésének helye a változó
társadalmi gyakorlat s különösképpen a tárgyak társadalmi státusának változása következtében.
A mai gyűjtés példái azt jel zik, hogy a gyűjtés, az archiválás mintái, módszerei és eszközei nem
11 Ez leginkább a történész muzeológusok 2003. évi esztergomi konferenciáján fogalmazódott meg, amely
foglalkozott a „néprajzosok kihívásával”. Az előadások megjelentek a Történeti Muzeológiai Szemle 2004. évi
kötetében.
állandóak. Pon tosabban ma még inkább az látszik, hogy a gyűjtő-archiváló gyakorlat mindeddig
nagy jából a kitaposott úton haladt, bár ennek szűkössége is egyre nyilvánvalóbb. Ezt az említett
Kiállítási dominó kapcsán is lehetett tapasztalni. Az érezhető változások egyben új múzeumi lehetőségekkel
kecsegtetnek. Az egyik változás, hogy a mai je lenségek tanulmányozásakor, gyűjtésekor
a digitális források már rést ütöttek a be vett múzeumi rendszeren. A Néprajzi Múzeum
műanyag című kiállításának kataló gu sát pl. nem lehetett ugyanúgy megírni, ahogy az a szokásos
néprajzi témák kapcsán kialakult. A változásra röviden a katalógus bevezetője is utal:: „[A] Néprajzi
Múzeum történetében bizonyosan ez az első kiállítás és tudományos feldolgozás, amely
dön tően támaszkodott a világhálón át elérhető információkra. Minthogy ízig-vérig kortárs kutatásról
van szó, ez a lehetőség messzemenően kitágította a források körét, és elősegítette a tárgyi
anyag meghatározását, adatolását és elemzését.” 12 A források kö rének meghatározásán és az adatok
elemzésén túl általánosabb értelemben is igaz, hogy a jelen múzeumi bekebelezése a hagyományos
receptek alkalmazása mellett erősen korlátozott marad. Nincs más megoldás, mint módosítani,
megvál toz tatni a muzealizáció egész mechanizmusát. A hogyanra az egyik lehetőséget
a kö zösség és a múzeum együttműködésére alapozott módszerek kínálnak.
Már a műanyag kiállítás támaszkodott a látogatók aktivitására. Felhívás kere tében kértük
a látogatókat, hogy hozzanak egy tárgyat és egy történetet. A tárgyak valósággal elárasztották
a múzeumot, amiket jól fel lehetett használni a kiállítás több témájánál. Többségük
gyűjteménybe is került. A történetekből állt össze a Plasztik művek című említett „alternatív”
műanyagtörténet. A múzeum kért, a látogatók, az érdeklődők hoztak, segítettek, a behozott
személyes tudás és tapasztalatok hozzájárultak a vállalkozáshoz, de a kereteket a múzeum
szabta meg. Ez az együttműködési forma - participációs stratégia - még a social media, a web
2.0-es „fordulat” előtti fázist képviseli. A „hogyan adható múzeumi válasz a jelenre” kérdését
ezek az újabb technológiák ma már az együttműködés más dimenziójában teszik megválaszolhatóvá.
Ebben a vonatkozásban is módszertani újítást jelentett a Néprajzi Múzeum 2009-
ben indított projektje, amely a városi mobilitás, közlekedés mindennapi tapasztalatát kívánta
felmérni és rögzíteni. A második fázis, az Etnomobil 2.0 - miként már megnevezése sugallja
- a web 2.0-es technológiát is alkalmazta a személyes tapasztalatok begyűjtésére. Ez a rendszer
épült tovább egy olyan webes fejlesztés formájában, amely voltaképpen bármilyen kortárs
téma web alapú, hálózatos dokumentációját teszi lehetővé. 13
Nagyjából ugyanekkor indult a MaDok támogatásával egy másik társadalmi együttműködésre
alapozott kortárs kutatás és dokumentációs munka a Budapest Történeti Múzeum
Kiscelli Múzeumában. Itt a téma a fiatalok mai divatirányzatainak felmérése, az egyéni kreativitás,
a globális és a helyi-egyéni városi öltözködés dina mikus viszonyának tanulmányozása.
A Street Fashion Budapest (SFB) cím alatt indult és most is futó program olyan kutatás és dokumentáció,
aminek adatait az érdeklődők maguk tölthetik fel a kutatási adatbázisba, s ezáltal
részesei lesznek egy virtuális közösségnek. 14 A képek, adatok megoszthatók, a tagok a facebookon
ke resztül egymással kommunikálhatnak, hálózatba szerveződnek. A program rendkívül
népszerű, a SFB csoport már több mint 17 ezer „lájkot” számlál. Ebben az évben az anyagból
és a kapcsolódóan beszerzett öltözetekből a múzeumban kiállítást is ren deztek.
A két példa jelzi a mai gyűjtés legújabb irányzatát, a társadalmi csoportokkal, kö zösségekkel
12 Fejős szerk. 2007. 23.
13 A projekt kurátora Frazon Zsófia, muzeológus. Lásd http://www.etnomobil.hu/.
14 A SFB kurátora Simonovics Ildikó, muzeológus, divattörténész. Lásd http://streetfashionbudapest.hu/browse.
46 47