Victor Vasarely - Fondation Vasarely

20
Az egész és részei
Fig II: Necker Cube
Discovered in 1832 by the
Swiss crystallographer
L. A. Necker.
„A viszony aközt amit látunk és amit tudunk bizonytalan.”.
John Berger, Látásmódok, 1974
Előttem egy összekevert mozaik rejtvény, kezemben egy
rejtvény. Nem látok tisztán (lehet, hogy az éjszakai koktélok
miatt), de megpróbálom megfejteni mi van előttem. Tudom
azt, hogy bizonyos értelemben a művészet és a tudomány is
mozaik rejtvény, melyek a világ több részletét analizálják. A
rejtvény megfejtése, miként a művészeti vagy a tudományos
feladványé azon múlik, hogy hogyan tudjuk megszervezni
a képelemeket, hogy azok egy egységes és kielégítő egészt
alkossanak. A mozaik rejtvények nem igazán feküdtek
nekem.
A rejtvény Victor Vasarely festménye „Majus MC” (1. ábra,
o.14), mely része a „Bolygó Folklór” 1960-as szériának.
Vidám és színes térbeli nüanszokkal megtűzdelt kompozíciót
látunk. A látvány négyszögletes, ebben vízszintes és
függőleges alakzatok és kombinációk vannak, melyek
ellenhatást gyakorolnak. A mű laposnak tetszik, mélység
csak akkor jelentkezik, mikor a sötétebb színek ellenhatást
gyakorolnak a világosakra. Az alkotó szisztéma nehezen
érthető. Az egyszerűbb formákat és alapzatokat felismerem
és mégis az összhatás furcsa, mintha a cél az lenne, hogy
az egyik forma kitörölje a másikat. Nem tudom jobban
megmagyarázni, sem másként elmondani. A rákövetkező
alakzat kitörli az előzőt. És mégis az összhatás a tisztánlátás
érzetét kelti. Bámulom tehát a rejtvény többi elemét és
tűnődöm, mi is történik itt?
Jobban megnézve azt látom, hogy a műnek egy rend az
alapja ciklikus formák és színes alakzatok kombinációja. A
közepétől kezdve, világoszöld és sárga, majd egymást követő
formák spirálisan az órajárás irányába futnak. Ugyanazok
a színértékek ismétlőnek bizonyos helyértékű közökben
– különös tekintettel a világossárga cikluskezdő három
négyszögre.
Miközben egy kerek dudor jellegű rejtvénymozaikkal
bajlódom, próbálgatom, sikertelenül, ezt egy másik
mozaikhoz illeszteni, rájövök arra, hogy Vasarely nemcsak
művész, de matematikus is volt. A térköz geometriáját
és ponthalmaz topológiáját analizálva lebontotta azt
hálózatokra és ezekre építette festményeit. Megkísérelte,
hogy analizálja, megértse és tolmácsolja a felfogást, hogy
megértse az egyenes átvezetést a látás oka és effektusa
között. Visszaemlékezett arra, hogy gyerekkorában
mennyire elkápráztatták a vonalhálózatok, amelyeket az
időjárás-jelentés térképein és az izobár vonalakon látott
és a mozgás képzetei, melyek a futó vonatról látott tájkép
változásait jelentették. Az idea, hogy az idő és a mozgás
képzetét vissza lehessen adni egy síkon elkápráztatták
Vasarelyt és a dinamikus szerkezetek utáni kutatás odáig
vezette őt, hogy (miként a természettudós) megkísérelje
bemutatni a környező világ mikro- és makrostruktúráját
– mely szabad szemmel nem látható. Egyszer ezt írta:
„Közelebb érzem magam a természethez, mint egy
tájképfestő, belső struktúrájánál közelítem meg a
természetet, alapelemeinek térszerkezeténél.” (Folklore
Planétaire, 20. o.)
A rejtvény arra késztet, hogy újraértékeljem Vasarely
művészetét, az Op artot. Eltekintve számos kritikusától, ez
a művészet, legjobb perceit véve alapul, szellemi és vizuális
értékeket képvisel. Mint az 1960-as évek legtöbb mozgalma
az Op artnak megvolt a társadalmi fejlődést figyelembe vevő
politikája. Az érzékekre, mindannyiunk érzékeire hatott.
Vasarely szerint a közösség plasztikus művészete volt; 1954es
„Sárga manifesztójában” arról beszélt, hogy ez egyrészt
demokratizálja a művészetet, másrészt pozitívan viszonyul a
technológiához és a művészet szelleméhez. Úgy érezte, hogy
egy műalkotás egyedisége és a művész személyes részvétele